Balázs Árpád: A Lenin Tsz Tiszaföldvárott – A Damjanich János Múzeum közleményei 23-24. (1970)

mon követni, bogy miként is élt a tiszaföldvári parasztember kettőszáz, száz, ötven vagy harminc esztendeje. Másodszor : a két-három nemzedék szokás hagyománya nagy

onis alakította, vagy gátolta a Lenin tsz fejlődését ! íme a példa. Az 1958. május 31—i tsz közgyűlésen Beller tsz juhász bejelenti, hogy nem vállalja a juhászságot, amennyiben a saját birkáit nem tarthatja a közösben. Juhászok jönnek-mennek, s pusztul a közös juhállomány, mert évszázados cseléd-béres-mezei szokások mentődtek át a táj béli emberek gondolatvilágába ! Végülis az egymást követő 80 éves tiszaföldvári parasztemberek százados tudni- s tennivalókra tanithatják a soros nemzedéket. Tanitják is. íme a példa. A tiszaföldvárlak nemcsak szőlőt telepitettek, de azt is tudták, hogyan kell bort inni a háborús esztendőkben. Még a török időkben tanulták ezt a tudományt, valahol Magyarországon. A boroshordót a tanya végébe vagy a kukoricás szélébe ásták s az álcázott hordóból alka lomadtán a bort nádcsővel szivták. A második vi lágháboruban is igy csinálták. Aztán ki gondolná, hogy a hajdani jobbágyszokás a szalma, a tengeri csutka kapása, vagy adása esztendőkön át akadályozta a Lenin tsz őszi vetését! A tagok egy része u— gyanis a kemence helyett már olajkályhát használt, de a tengeri-csutkához ragaszkodott. Mivelhogy nem siettek a szárvágással, mert amúgyis meleg szobában aludtak, a tsz késett a szántással, az őszi vetéssel. Ki gondolná, hogy ez a szokás - a tenge— riszár—csutka becse is — beivódott az emberek tu— datvilágába. Hol van már a régi cselédbér,, a szalma, a csutka-járandóság ?í Mégis - a becse benne vagyon a baljós esztendőkben. Olvasom,, hogy 1933 tavaszán, — a gazdasági válság idején — a tiszá— földvári gazdák a polgári iskolába járó gyerekeikért is kukoricacsutkával fizettek tandijat ! /5/ - 26 -