Szabó Lajos – Zsoldos István: Fejezetek Kisújszállás történetéből – A Damjanich János Múzeum közleményei 21-22. (1969)
A rendezett tanácsú városi státus azt jelentette, hogy — bár a jászkun kerület törvényhatósága alatt áll, s az ettől közvetlen hozzáutaJt közigazgatási ügyeket polgármestere, — a községi hatóságot és belügyeit képviselőtestülete, tanácsa és tisztviselői, árva- és gyámügyeket árvaszéke által intézi el. A községi képviselő testület az 1870. évi népszámlálás alapján (10 376 lakos) 51 választott és 51 virilis tagból áll. Közgyűlést évnegyedenként, tanácsülést hetenként szombaton tartották. A városi tisztviselők száma 20 fő (polgármester, kapitány, főjegyző, írnok, ügyész;, mérnök, számvevő, városgazda, adószedő], ellenőr,, közgyám, árvaszéki ülnök, segédkapitány, tanácsnok, főorvos, alorvos bába, állatorvos, borbély. (A polgármester fizetése évi 800 ft, a borbélyé 150, a bábáké 25—25 írt) — A vármegye törvényhatósági virilis listán 1859. évben 10 kisújszállási személy neve szerepel, mint a legtöbb adót fizető, akik ezen a címen jogosultak a megyei törvényhatósági gyűlésben való részvételre. II. A gazdasági élet fejlődése A város gazdasági helyzete a szabadságharc alatt és az önkényuralom idején katasztrofálissá vált. A városi pénztárt 1851-ben már több mint 40 000 forint terhelte. A helyzeten 10 tagú bizottság kiküldésével próbálnak segíteni, melynek javaslatot kellett beterjeszteni arról, hogy a város gazdálkodását hogyan lehetne eredményesebbé tenni. Ez a bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a város tulajdonát képező tenyészbikákat és csődöröket a birtokos lakosság vásárolja meg és ezután közösen használják a ménesekben és gulyákban. — Aki maga tart bikát és csődört, annak nem kell a váltságba fizetni semmit,, sőt ha a közös gulyában, ménesben tartja apaállatát, akkor azt is a birtokosság tartja el. Az apaállatok eltartására a közlegelőkből 200 köblös földet adnak, melyet a lakosság művel meg. Ez a 1852. dec. 31-i tanácsülési határozat tulajdoniképpen a későbbi közbirtokosság intézményének alapdokumentuma. A tanács tehát az állattenyésztés fejlesztésében látja a gazdasági helyzet válságából kivezető utat. A földművelést elsősorban azért nem tartják még nagyobb hasznot hozónak, mivel a bel- és árvizek csaknem minden évben meglátogatták ezt a vidéket- Akadálya a víz a szántásnak, vetésnek, elnyomja a termést, de még gyakran a legeltetésnek és a kaszálásnak is megakasztó ja, még olykor ember életet is követel. L. Szabó István 1850-ben azt jelenti a tanácsnak, „hogy azon fiatskája, ki hivatalosan a kenderesi szigetbe küldetett, a rendes utat tévesztvén, a vízbe belehalt. . ," 15 A vadvizek és árvizek gyakorisága a folyók, — főleg a Tisz a — szabályozatlanságának a következménye. A szabályozási munkák lényegében a szabadságharc után kezdődtek el. Az 1850. jún. 16-i császári nyílt parancs a tiszai ármentesítések és szabályozások ügyét rendezte, az irányítást az állam magának tartva fenn, a nyolc ármentesítő társulatnak nagyobb államsegélyt biztosítva. A birtokosok i s hozzájárultak a költ52
