Szabó Lajos – Zsoldos István: Fejezetek Kisújszállás történetéből – A Damjanich János Múzeum közleményei 21-22. (1969)

mellett 25 hold és 494 négyszögöl újabb területet 18 000 ft-ért, mindezt a téglagyár terhére amortizációs kölcsönből.

77 A malmok, bár kisebb bevételt jelentő kommunális létesítmények, részint a város, az egyház és magánosok tulajdonában voltak. A város malmai a sz. közepétől már meglehetősen roissa állapodban voltak, 1872ben pedig bennük „az őrletés rendőri szempontból kifogásolható volt."

78 1884-ben a város tulajdonát képező Jónás—Űvárosi és Csárda malomépületek egy összegben 314 ft-ért nyilvános árverésen eladattak. A Csárda malom helye a Morgó kocesrnához, a Jónás malom helye pedig az utcához, csatoltatott. 1885-ben még volt a városnak három másik szárazmalma is, amelyekről szintén azt állapítják meg, hogy fenntartását csak „a város egyéb jövedelmiéinek csorbulásával lehet biztosítani. Éppen ezért eladását határozzák el.

79 Az; Ecclesia Bika malmát ugyancsak javítani kellett. — A szárazmalmok nem; feleltek már meg a kor igényeinek, ezért a tanács szívesen ad engedélyt Polgár Istvánnak arra, hogy a cserépvető közelében szélmalmot építsen. A szélmalmok sem oldották meg a kérdést már ekkor. 1876-ban Ungyáry Mihály czeglédi lakos gőzmalom építésére kér engedélyt. „Szüle József kisújszállási lakos... gőzmalmi ipar űzhetése céljából iparigazolvány kiadását kéri a Fekete János féle szárazmalo'm helyén. 1885. május 12-én... telepengedélyt nyert, az engedélyezett telepen gőzmalma;-., tervszerűleg felállította."

80 Ebben az időben már a Daday Domokos gőzmalma is működött, akinek ekkor még szélmalma is fennállott, Boleman István pedig a Sásastóban létesített gőzmalmot 1884-ben. A civilizálódás jelentős kifejezője a helység ivóvízellátása. A század derekán még javában az ún. „ásott kutak" divatja, járta. Tehetősebb gazdák udvarán voltak ilyen kutak, de a város különböző pontjain is ún. közkutak, gémes kutak"

1 (az utolsók alig 10 éve tűntek el), a város széleken, körben a város mentén voltak az „itató kutak", ahova a jószág tulajdonosok naponta kétszer kihajtották itatni a jószágot s maguk is innen hordták be a szükséges vizet. A város széleken, kertekben, legelőkön és a határban 1851-ben 40 közkút volt Imre András kűtmester kezelésében, aki a város által fizetett éves szerződésű személy volt. A tagosítás alkalmából ezen „közkutakból" 8 „elenyészett".

81 1890-ben vetődik fel mostmár azonban követelőén egy artézi kút fúrásának az ügye, minthogy a környező városok ilyen, irányú kísérlete sikerrel járt, a tanácsülés a kútfúrási javaslatot 1890-ben egyhangúlag elfogadja, és 35 000 ft.ot erre a célra megszavaz az állami egyenesadók után kivetett 3,5%-os községi pótadó terhére. Az összeget a Pesti Hazai Első Takarékpénztártól fel is vették. A fúrási munkálatokkal a már közismert Zsigmondy Bélát bízták meg. Fúró mester 1892. év elején azt jelenti a polgármesternek, hogy már 431 m, mélységig ju71