Szabó Lajos – Zsoldos István: Fejezetek Kisújszállás történetéből – A Damjanich János Múzeum közleményei 21-22. (1969)
A kapás napszám ,,szoros dologidőben" 12—21 kr volt a XVIII. sz. utolsó évtizedében. Egy egész idényre a szőlőkapás bére pl. 1792-ben: 20 vfrt, 1 pár csizma, 2 véka vetés 1 . 1791-ben a „Bánom kertbéli kapás bér a szőlőnek minden munkájára 15 vfrt. 31 A takarást általában 7—10 edén, a takarást és nyomtatást együtt, a maguk kenyerén 6—8-adán végezték. Takaráskor egy ember kb. 4 köböl búzát ég 3 köböl árpát keresett. (Takarni, nyomtatni — főleg az északi megyékből — gyakran jöttek idegenek. Ha szűk termés mutatkozott, akkor a kisújszállásiak közül is sokan máshol (főleg Bereg és Szatmár vármegyében) próbálták megkeresni élelmüket. A XVIII. sz. utolsó negyedében ós a XIX. sz. elején kb 30—50 különféle pásztor és bojtár 8—10 csősz, 1 határinspektor, 3 kertgazda, 1 helységgazda, 2 kisbíró, 2 ármás hadnagy, 8 ármás, 2 vachfer, 2 nótárius, 2 görög boltos, 3 kocsmáros, 1 borbíró, 4—5 molnár, 1 malomgazda, 1 székgazda, 1 adószedő, 1 kéményinspektor,, 1 árvák-tutora, 1 orvos, 2 pap stb volt Kisújszálláson. A vázolt problémákat a közmunkák, a folyamatos, időnként fokozódó katonai terhek és legfőképpen az árvizek, majd aszályok mélyítették. Közel 5 kilométernyi gátat építettek a XIX. sz utolsó negyedében köz-, vagy robot munkával határukban a kisújszállásiak, melynek rendbentartására és javítására nagy gondot fordítottak. A helységet palotákra (körzet) osztották és a palétás gazdák vezetésével, az elöljáróság által kijelölt pallér irányítása mellett folyt a munka. Általában ugyanígy végezték a helység céljaira kiszakított 150—200 kh művelését (szántás, vetés, aratás, cséplés) és a 100—500 kh rét kaszálását, gyűjtését, behordásátIdetartoztak még a helység, vagy a Kerületek számára végzett fuvarozások (fa, kő, bor, só, gabona, széna stb) és építkezések. Az elöljárók és egyéb hivatalviselők (prédikátor, egyházi személyek, tanítók, a helység alkalmazottai, obsitos katonák, orvos) mentesültek az ilyen szolgálat alól. A mesterséget űzők, ha nem akartak menni, megváltották a szolgálatot, vagy pénzért állítottak valakit maguk helyett. Kötelezték magukat a ,,helység szolgálattyára" a korábban betelepült és redempcionális földet szerzett kisnemesek is (10—14 család). Egy-egy közmunkát végző személyre évi 2—4 hét jutott. A királyi terhek (hadiadó pénzben és természetben, beszállásólás, fuvarozás a katonaság számára, katonaállítás, manuális robot) viselése állandó nyűg volt. A beszállásolandó katonákat mindig a soronkövetkező quartélyos palotákban helyezték el (egy-egy palotába 9—10 gazda tartozott). 1750—1779-ig pl. állandóan 20—40 katona ég ló élelmezéséről és beszállásolásáról kellett gondoskodni. (Ezt részben a közösből fedezték). Nem beszélve az átvonuló nagyobb katonai egységek 1—3 napos ellátásáról és a vég nélküli fuvarozásokról. Félegyházáig, Aradig, Belgrádig eljutottak a kisújszállási szekeresek. A fel-feltörő elkeseredett panaszok fényt derítenek a teherviselők gondjaira. 1800. VI. 8án pl. így sóhajtanak fel; .,...annyir a meg vagyunk terhelve, hogy több22
