Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

számolták. Itt mindenki rokon a faluban, segítik egymást, de ha nem, előbb-utóbb az lesz. Az én szomszédom is később jött be a faluba, de keresztkomák vagyunk." (Gagyapáti) „Ha a rokonság segített egy nap fogattal valakinek, akkor nem számolták, ha idegen, akkor nem tudom. Gondolom két gyalogos napot dolgoztak érte, mert egy nap kevés volt." (Szögliget) A vetésnél sohasem segítenek. Ez a gazda feladata volt. Ha rosszul sikerült a vetés, rajta volt a felelősség. Másra nem bízta soha. Még azokat a növényeket is (maga vetette (kender, káposzta stb.), amivel a továbbiakban az asszonyok foglalkoztak. A vetőgép megjelenésével sem vált társasmunkává a vetés. Vetőgépet nem kértek kölcsön, inert akinek nagyobb földje volt, az vett magának, akinek kisebb, az kézzel vetett. Egyedül a krumpli ültetésnél volt segítség, de ez is ritkán. „Az ültetés elsősorban az asszonyok munkája, de részt vesz benne az egész család, vagy elmennek egymásnak segíteni a rokonok. Krumplinál az egyik ember kapával nyitja — a másik, rendszerint az öregebb — szórja."

139 (Szarvaskő) „A kaszálást elvégezte maga a család is, nem szorultak segítségre, mert nem volt olyan nagy kaszálni való terület." (Gagyapáti) ..Szénakaszálást mindig részért végezték"

140 (Hét) „Azt mondták, nincs búzám, kenyerem, elmegyek érte kapálni, kaszálni nyáron." (Ipolyszög) A legnagyobb munka aratáskor, hordáskor és csépléskor volt. Ekkor kevés volt a faluban a imunkaerő, hiszen aki tehette, másutt vállalt ilyenkor imunkát, hogy keressen valamit télire. A társasmunkák jelentősége ekkor rendkívüli imódon megnőtt. „Gépelésnél, aratásnál részt adnak. De a kisebb földűek a magukét segítséggel végezték el. Mikor elmegyünk egy napra segíteni, visszasegítik. A sógoromhoz mentünk el. Rokonokkal dolgoztunk. Nem is fogok úgy Össze idegennel, csak rokonnal. A szomszédok nem rokonok, de nekik is elmentünk." (Csenyéte) „Aratásnál a nagyobb gazdákhoz sohasem mentünk segítségbe, inert 'mindenki részért aratott. De egymásét segítségbe vágták. Rokonok, jóemberek, sógor, koma, testvér, apa. Mi mindig így aratunk, testvér és apa együtt." (Litka) „Hordani inkább a rokonság megy össze. Még akkor is legelőbb a rokonnak szólnak, ha messzebb lakik. Más munkánál is így van." (Csenyéte) „A kazalrakók idős emberek, de erősek, ők értik jól. A kéveadogatók legények, A munkát mindig a gazda irányítja, akinél dolgoznak, mert ő tudja jobban, hogyan szeretné, mit hová kell rakni. Rendszerint nálunk egy kazalrakó van mindig: Jóska meg édesapám. Minden évben ők rakják a kazlat; (mindig ugyanazokkal hordunk, Jánossal a testvéremrmel, meg édesapámékkal." (Gagyapáti) „Hordani rokonokkal szoktunk," (Ipolyvece) „Hordani elsősorban a rokonokat hívjuk. Nekünk hat holdunk van. Tavaly a következők voltak: Édesapám testvér jenek a férje, messze lakik, de ő minden évben itt van, ő rakja a kazlat. Rajta kívül: Bobaj István bátyám szomszéd 25 kh-ja van Giják András sógor messze lakik 6—7 kh-ja van Medve István sógor messzebb lakik 6—7 kh-ja van Dienes István koma szomszéd 3—4 kh-ja van" (Szögliget) „Csépléskor a rokonság jön össze." (Szemere) 139 IGAZ MARIA gyűjtése, DIMNA 167. 92. Szarvaskő, 1952. 140 MOLNÁR BALÁZS gyűjtése, HOMNA 786. 7. Hét, 1952. 80