Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)
nincs. Éppen ezért ez az egység — a termelő és fogyasztó közösség egysége — nem található meg benne minden esetben maradéktalanul. Ahhoz, hogy egy kiscsaládot teljes értékű termelőközösségnek tekinthessünk, rendelkeznie kell valamiféle, ha nem is saját tulajdonú, de bérelt vagy részes 'művelésre vett földbirtokkal, mely a családot közös tevékenységre ösztönzi. Ha a birtok jövedelme nem is nyújt elegendő életalapot és a család tagjai a szükséghez mérten kiegészítő tevékenységet, munkát keresnek, a birtok megművelésére alakult kiscsaládi munkaszervezeti forrnia mindig termelőközösséggé teszi a családot. Abban az esetben, ha a családnak saját művelésű földje nincs, ez a közös tevékenység megszűnik. A család vagy együttesen vagy egyénenként állandó vagy időszaki bérmunkás! kötelezettséget vállal valahol, de ez már nem a családi munka, hanem a szegődtető birtokos valamilyen típusú munkaszervezetébe tartozik. A családnak mindenképpen megboimlik a termelőközössége, s csak bizonyos elemei maradnak meg. A család így elveszíti egyik funkcióját, s fogyasztóközösség marad, a különböző módon szerzett bért, keresetet hozva csak egy helyre. Most csak azt a családi munkaszervezeti formát vizsgáljuk meg. amikor a család saját művelésű birtokon gazdálkodik, tehát termelő- és fogyasztóközösség. E családi gazdálkodás fő feladata a saját birtok megművelése és szükség esetén a mellékfoglalkozások, kiegészítő tevékenységek összeegyeztetése, családi gazdálkodásba való beépítése. A nagycsaládok a múltszázadi szabadabb lehetőségeket (gyűjtögetés, erdei munkák, háziipar, fuvarozás stb.) jól megszervezhették, hiszen minden munkára jutott elégséges 'munkaerő. A kiscsaládoknak azonban nehezebb volt ezt a sokirányú tevékenységet összefogni. A családi gazdálkodás munkamegosztása, kis családról lévén szó, a két legmunkaképesebb családtag, a férj és a feleség, a férfi és a nő munkamegosztásán és munkáján alapul. Az öregek és gyerekek csupán kiegészítették ezek tevékenységét. Jávor Katalin külön tanulmányban vizsgálja meg egy nyírségi falu kiscsaládi (munkamegosztását, s a családi gazdálkodás vázának éppen a férfi és női munka kettős 'megoszlását tekinti. Megállapítja, hogy „a munkamegosztás egyik legfontosabb tényezője a szakértelem.. A szántás, vetés, asztagrakás, szőlőmetszés, lóval való munka stb. nagy pontosságot, gyakran nagy erőkifejtést kívánó tevékenységek. Ha a szántás nem megfelelő vagy a vetés rosszul sikerül, abból kára származik a kevés földdel -endelkező parasztcsaládnak. Az ilyen jellegű munkákat a férfiak nem adják ki a kezükből, nem bíznak az asszonyokban." 162 ' A megállapítás helyes, azonban kiegészítendő azzal, hogy a szakértelem mindkét félre vonatkozik. Éppen a nemek közötti szigorú munkamegosztásból következik, hogy a maga területét imindenki jobban, alaposabban ismeri, s nem szívesen vagy csak szükségből bízza feladatát a másik nemre. A fenti idézet azonban, a férfimunkák egy részének felsorolásával, azt is igazolja, hogy a nyírségi falvakban, hasonlóan a Zempléni Hegyvidékhez, bizonyos lokalitási elv is érvényesül a munkamegosztásban. „A férfiak nagyobb erőt igénylő, megerőltetőbb 'munkát végzik. Ezeknek helye távol esik a lakóhelytől, ezért többnyire fogattal közlekednek és nehéz munkák esetén állati erőt is. igénybe vesznek. A női munkák nagyobb része általában kisebb fizikai erőt feltételez s főként a lakóhely környékéhez kötött, 162 JÄVOR KATALIN: A parasztcsalád munkamegosztása egy nyírségi faluban. Debrecen, 1966. A debreceni KLTE Néprajzi Intézetének Közleményei. 19. sz. 16. 30
