Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

A századvég adatait vizsgálva a Csereháton elsősorban olyan községekben fedezhetjük fel a nagycsaládok nyomát, ahol számottevőbb görög katolikus lakosság élt.

43 Ma ez a vallási megoszlás utal az idegen eredetre. AZ ALFÖLD A török hódoltság után, különösen az Alföldön bőségesen állott az, új rátelepedett lakosság rendelkezésére a föld. A XVII. század végétől a XVIII. század közepéig az Alföld légüres térkent szívta magához az. északi megyék fölös lakosságát, a nemzetiségi és német terület parasztjait, földet és adókedvezményt kínálva. A török időket átvészelt lakosság, ímely hol községét lakva, hol biztosabb, védettebb helyre menekülve, de mindig visszatért, újra meggyökeresedett. A ritkább lakosság az alföldi területeken bizonyos fokig földbőséget élvezett. E földbőség a történészeknek olyan következtetésre adott alapot, hogy a szabad földfoglalást, az occupátiot feltételezzék." Valóban, több helyen beszélnek ilyen földhasználatról a források. Ez azonban csak ideig-óráig élő állapot lehetett. Az ittmaradott és a nagy számban betelepedő új lakosság csakhamar birtokba veszi a szabad területet. E kezdeti földbőség mégis elősegítette a parasztság rohamosabb anyagi megerősödését. Ehhez jelentősen hozzájárultak a birtokosok is, akik a letelepülőknek 3—5 évig bizonyos kedvezményt, adómentességet ígértek. A megtelepedés, éppen a tágabb lehetőségek imiatt, nem ment gyorsan, mert számtalan jobbágy, a kedvezményes időszak letelte után gazdát cserélt, újabb kedvezmények reményében. Részben ez az állandó szökés, belső népimozgalom eredményezte, hogy a Rákóczi szabadságharc után az Alföldön még csaknem másfél évtizedig úgyszólván nem alakul ki szilárd faluközösség.

45 Az újonnan telepedett falvak lakossága rendkívül vegyes. Szinte ritkaság számba mennek az olyan új közösségek, kivéve az idegen telepítéseket, ahová nagyobb tömegben telepedett meg egy-egy túlnépesedett 43 Gyűjtésem során 1965-ben Meszes, Szakácsi, Csenyéte, Litka, Gagyapáti, Gagybátcr, Alsó- és Felsőgagy községekben találtam a nagycsaládok emlékére. Itt mindenütt jelentős számú görög katolikus élt. Lásd: DVOKZSÄK JÁNOS: Magyarország helységnévtára. Bp. 1895. Varbó, Lak, Balajt községekben nem nagy a görög katolikusok száma, s itt a nagycsaládok emlékével nem találkoztam. Természetesen ezt az is indokolja, hogy ezek már inkább a Bódva völgyével tartanak szorosabb kapcsolatot vagy erősen hatott rájuk Miskolc. 44 GYÖRFFY ISTVÁN: A magyar tanya. (Györffy István: Magyar falu, magyar ház.) Bp. 1943. 49—77.; 58—

GO. — FODOR FERENC: A Jászság életrajza. Bp. 1942. 173. — BOHDANECZKY EDVIN: Csanád vármegye nemzetiségi és gazdasági viszonyai n XVIII. században. Makó, 1940. 48—52. — SOÖS IMRE: A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon (1711—1770). Szolnok, 1958. — BARABÁS JENŐ: Békés megye néprajza a XVIII. században. Gyula, 1964. Gyulai Füzetek. 58—59. sz. 9—10. — SZABÓ LAJOS: A kunhegyesi szegények és redemptusok ellentéte a XVIII—XIX. század fordulóján. Szolnok, 1966. Szolnok megy.ii Múzeumi Adattár. 4. sz. 1—2. TAGÄNYI KAROLY i. m. 45 BOHDANECZKY EDVIN: i. m. 48—52. — FODOR FERENC: i. m. 173—180. — BARABÁS JENŐ: i. m. 7—8. — PETRÓCZI SÄNDOR: Pest megye újjátelepülése (1711—1760). (Szerk.: Kelsti Ferenc—Lakatos Ernő—Makkai László : Pest megye múltjából.) Bo. 1965. 95—153.; 100—102.