Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)
ruletére behatoló paraszti elemeket feltárva, ezzel adatokat szolgáltassak a gyakorlati életnek, a mai mezőgazdaságnak. Mivel e dolgozatom nem részletez, így ezek a kérdések is csak főbb vonásokban szerepelnek benne, s későbbi cikkek és tanulmányok feladata, hogy konkrétan is kifejtsék. Ez a munka a fenti elképzelések talajából nőtt ki, s ezek jegyeit viseli magán, mind anyagában, mind szemléletében, mind felépítésében. E bevezető sorokat használom fel arra, hogy munkám szerkezetét, felépítését a könnyebb érthetőség és áttekinthetőség kedvéért néhány mondatban ismertessem. Első fejezete „A munkaeszközök és a munkaszervezet", főként a korszerű — a vizsgált korban korszerű — mezőgazdasági technika és üzemszervezés történetét kívánja néhány vonással megrajzolni a XVIII. század végétől napjainkig. E részből hiányzik a hagyományos paraszti technika és üzemszervezés története, mivel e fejezet célja az, hogy kirekesztő módszerrel határolja körül későbbi vizsgálódási területemet. A paraszti munkaszervezet ugyanis lényegesen nagyobb területre terjedt ki, mint a paraszti gazdaságok területének összessége. Behatolt az a nagybirtokra is, ahol robotként, ledolgozásként, bérmunkaként, de még a termelőszövetkezetek idején is különböző formákban továbbélt az elmaradt technika és üzemszervezés következtében. A magyar mezőgazdaságnak csupán egy kis, de állandóan növekedő hányada korszerűsíthette csupán munkaszervezetét. E korszerű hányad elsősorban a technikai fejlettségen, a gépesítésen mérhető mennyiségileg. Ezért igyekeztem ebben a fejezetben megrajzolni azoknak a gazdaságoknak a körülbelüli arányát, súlyát az egyes korokban, amelyek gazdálkodásában a paraszti módszerek nem voltak számottevőek. A paraszti módon gazdálkodó nagybirtokokra pedig a második fejezetben utalok az egyes munkaszervezeti típusok elemzésekor. Igaz, a korszerűen és korszerűtlenül gazdálkodó birtokok aránya számszerűen nem fogható meg, mégis szükségesnek tartottam e fejezet megírását, mert alapjában véve eligazít, bizonyítja azt, hogy a paraszti munkaszervezettel, mint az egész magyar mezőgazdaságban a legáltalánosabb és legszélesebbkörű munkaszervezeti rendszerrel állunk szemben. A „Család- és munkaszervezet" című második fejezet alkotja dolgozatom fő részét. E fejezetben több egységre osztom a vizsgált területet a munkaszervezeti típusoknak megfelelően, és egy-egy területet a különböző munkaszervezeti típusok mindenkori arányával kívánom jellemezni. Az egyes (munkaszervezeti típusok aránya, rendszere ugyanis jellemző egy-egy tájra, mert annak sajátos történeti, geográfiai, etnikai, szociológiai és jogi viszonyai alakították ki. Mivel a paraszti munkaszervezet alapja a család, s a gazdálkodás elsőrenden családi gazdálkodás, ezért elengedhetetlennek tartottam e téma területenkénti, történeti vizsgálatát. A történetileg kialakult családtípusok befolyásolták valamennyi munkaszervezeti fonnia jellegét, sajátosságát, s egyúttal a különböző munkaszervezeti formák arányát is. „A paraszti munkaszervezet sajátosságai" című részben a paraszti munkaszervezetet igyekeztem elhatárolni más társadalmi rétegek munkaszervezetétől. Ennek az elhatárolásnak az alapja az, hogy a paraszti munkaszervezet, eltérően a többi réteg munkaszervezetétől, nemcsak és nem kizárólagosan a termelés (megszervezésének érdekében jött létre, hanem a termelőtevékenységen túl egyéb feladatokat is ellát. A paraszti élet valamennyi területén teljesít bizonyos funkciót. A munkaszerve-