Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

lelet, bár gyakorlati megvalósításig nem jutott el, a hagyományos gazdálkodási rendszer megmerevítéséhez vezet, s a nagybirtokokon kívüli hagyományos formák mennyiségi növekedését segíti elő. Egy ilyen bázis megteremtése természetesen növelhette volna a kisparaszti módszerek nagybirtokon belül elfoglalt pozícióját is. Ezzel ellentétes folyamat is hatott, bár éppúgy, mint az előbbinek,, ennek is elsősorban elméleti jelentősége volt. A múlt század utolsó harmadától kezdve egyre nagyobb számban jelennek meg agrárirodalmunkban olyan munkák, amelyek az agrotechnikán túl, az üzemszervezéssel is foglalkoznak. Ismertetik egy-egy jobban működő gazdaság üzemi felépítését, megkísérlik befolyásolni a nagy- és kisgazdaságokat az okszerűbb, termelékenyebb gazdálkodás bevezetésére.

38 A birtok szakavatott irányítója, szervezője a gazdatiszt volt. Egy-egy birtok, uradalom termelése az ő szaktudásától, rátermettségétől fügött. Az 1880-ban megalakult „Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete", ímely szakképzett és nem képzett gazdászokat egyaránt egyesített, arra törekedtek, hogy a gazdatiszteknek valamiféle egységes vezető jogkört harcolhasson ki a birtokigazgatásban.

39 Az üzemszervezettel foglalkozó imunkák azonban csak az egyes üzemegységek kapcsolatát és a vezetőszemélyek jogkörét, szervezeti rendszerét isimertetik, a munkafolyamat ésszerűsítéséről, a munka tényleges megszervezéséről nem ejtenek szót.

40 Továbbra is meghagyták a munkavégzésre szerződött csoportok hagyományos módszereit. Ez a felfogás tehát a jövőben is nyitva hagyta az utat a nagybirtokra behatoló kisüzemi módszerek, kisüzemi munkaszervezés előtt.

4

"

1 Ami változás bekövetkezett a munkaszervezetben, azt a gépesítés és az új növények megjelenése együttesen okozta. A régi paraszti munkaritimus tavasztól őszig tartó kialakult rendszere (szántás-vetés-aratáscséplés-szántás-vetés) felborult. A vetés gépesítése, ha lovas fogattal is, s a szemnyerés munkafolyamatának meggyorsítása (az aratógépek kevésbé jelentősek) lehetővé tette, hogy az eddig sok időt elrabló munkát hamar végezzék, s a felszabadult időt az állandó munkát igénylő kapásokra fordíthassák. A gépek tehát megkönnyítették az új növények termelését, segítettek beilleszteni a munkaszervezetbe, a munkaritmusba a velük való foglalatosságot. Az új növények terjedése tehát függvénye bizonyos fokig a gépesítésnek. A következő időszakban, s egyáltalán a XX. század magyar mezőgazdaságában ez az összefüggés nyomon kísérhető. A gépesítés üteme azonban a század első évtizedeiben csak nagyon lassan halad előre. Az első világháború pedig még ennek a gyér előrelépésnek is véget vet. 37 KEKEK MIHÁLY: A magyar földkérdés. Bp. 1939. 61—62. 38 RÉTI JÁNOS: Miként emelhetjük gazdaságunk jövedelmét? Bp. 1875. — VADNAY ANDOK: A Tiszamellékrel. Tanulmány az alföldi munkáskérdésről. Bp. 1900. — EREKY KAROLY; Mezőgazdasági nagyüzemek. I. P. uradalom üzemének ismertetése. Bp. 1909. — KERGER KAROLY LAJOS; Hogyan rendezzük be gazdaságunkat? Bp. 1909. 39 FABRICIUS ENDRE: A magyar gazdatiszt. Bp. 1931. 40 VADNAY ANDOR: A Tiszamellékről. — EREKY KÄSOLY: Mezőgazdasági nagyüzemek. 41 Mindehhez meg kell jegyeznünk, hogy a tudatos üzemszervezés nem valami korszerűen, kísérletezésen alapuló módszerként jelentkezik gazdasági szakirodalmunkban, hanem a spontán kialakult gyakorlatból vonták le. Ezért gazdaságossága «léggé kétséges. Mindez pedig csak az irodalomban kidolgozott, a széleskörű gyakorlat nem azonos a legjobb úttörő jellegű munkákkal. 18