Csontos Sándor: A szolnoki Tisza Bútorgyár története – A Damjanich János Múzeum közleményei 10. (1965)

ELŐSZÓ, 1945. április 4-ével hazánkra új korszak köszöntött. A háború zivatara után rommá lett iparunk helyreállításán ezrek és ezrek dolgoztak lázas tevékenységgel. Meg kellett indulnia a termelő munkának, az életnek. A dolgozni vágyó magyar nép elnyomóitól megszabadítva soha nem látott lelkesedéssel, szinte csodákat művelt. Étlen-szomjan, éjt nappallá téve fáradozott azon, hogy a fiatal proletár állam a saját lábára tudjon állni. Erőfeszítésünk nem maradt eredménytelen. Alig pár év alatt iparunk talpra állt és nemcsak elérte a háború előtti termelését, hanem túl is szárnyalta. A háború utáni években — iparunk újjáépítése során — még igen kevesen gondoltak arra, hogy az óriási erőfeszítéssel megindított ipari termelésünk mellett egy új iparág, a „bútoripar" van kialakulóban. Ha visszatekintünk a háború előtti időszakra, aligha beszélhetünk erről az iparágról. Bár hazánkban jelentős múltja és hagyománya volt a faiparnak, ezen belül a bútorkészítés inkább manuális jelleggel birt. Kevés volt annak a nagyobb kapitalista üzemnek a száma, ahol szervezett formában történt a bútorkészítés. Az a kevés nagyobb üzem tulajdonosa is — a nagyobb profit reményében — inkább stílbútor készítésére rendezkedett be, amely bútort csak a kivételes felső tízezer, és a külföldi tőkések tudták megvásárolni. így a több milliós munkásosztálynak még a minimális bútorigénye sem volt kielégítve. Az új társadalmi rendszerünkben a születő új iparunknak, a bútoriparnak is fő feladata lett a dolgozók igényeinek legmeszszebbmenőkig való kielégítése. Minél több, minél olcsóbb bútor előállítása, ami csak nagyüzemi szinten, szervezett formában történhet. s