Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

ELŐSZÓ Dorogi Márton jelen tanulmánya egy több évtizedes gyűjtés és kutatás alapján készült nagyobb feldolgozás része, amely a Nagykunság és környéke népi bőrfeldolgozásának különféle fajtáival foglalkozik. Dorogi Márton munkája kiemelt első díjat kapott a Szolnok megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a szolnoki Damjanich János Múzeum által meghirdetett néprajzi- és helytörténeti pályázaton 1957-ben. Anyaga így a szolnoki miizeum adattárába кегиЦ, azzal a gondolattál, hogy részleteiben közkinccsé tegyük. „A Kunsági kisbunda" a pályamunkának III. önálló fejezete, önmagában is kerek egész, és így kiválóan alkalmas közreadásra. Nagyszámú rajza és táblaképe miatt iskolai rajzoktatásban és népművészeti szakköri munkában is sokoldalúan használható. A kunsági kisbunda, de általában a bőrruházat sokféle darabja a Nagykunság hagyományos állattartásából veszi eredetét. A Tiszaszabályozás előtti időkben ugyanis a Nagykunság és a vele szomszédos Hajdúság és Sárrét gyakran volt úgy vízzel borítva, hogy a Tisza, a Hortobágy, Berettyó vizének áradása összefolyt a Körösökével. Csak a magasabb hátak és az úgynevezett kunhalmok szárazulatai adtak menedéket embernek, állatnak. A XVIII. században szinte egyetlen jövedelemforrás a Nagykunságban az állattartás. Nemcsak a nagy lábasjószágok tartása volt szokásban, hanem a juhtartás is. „Az alacsonyabb helyeken, ahol véget ért a legelő, és a talaj szárazabb szikesbe csapott át, ott az apró, sörteszerű füvet gomolygó juhnyájak beretválták tövig. Ez a terület volt a juhászok birodalma. Szamárháton járták a sziket, és élescsaholású pulikutyáikkal terelték a gyapjas sokaságot." Bőven volt tehát anyaga a szücsmesternek is, hiszen a legkönynyebben elérhető és feldolgozható ruházati anyag a finom juhbőr 3