Dorogi Márton: A kunsági kisbunda – A Damjanich János Múzeum közleményei 8-9. (1962)

A KISBUNDÄK DIVATJA így vezetve az eredet bizonytalan szálait, kimutathatjuk, hogy divatjának dandárja a XIX. sz. elején kezdődik, legremekebb példányai pedig a század végén készültek. Akinek csak egy kis tehetsége volt, az már vett magának. Voltak községek, ahol még a legutóbbi időben is csaknem minden asszonynak volt kisbundája. A szegény asszony az ócskasoron vett vagy a gazdasszony mellett való szolgálataiért kapott használt bundát. „Mikor már meg volt herdülve (ócskulva) a bundám, eladtam. Aztán újat vettünk, mert hát a templomba csak bunda kellett." így nyilatkozott egy juhászné. Igaz ugyan, hogy egy jó nyájjuhász jövedelme nem igen volt alatta a 20—25 holdas gazdáénak, s a pompakedvelésben sem maradtak alul sem a juhászok, sem a juhásznék. A kisbunda divatja annyira ment, hogy egyes kunsági és hajdúsági helyeken elengedhetetlen rangjelző volt. A kisebb gazdák asszonyai megelégedtek olyannal is, amelyiken csak állítás, meg egy kis koszorúvirág volt, négy bőrből. A módosak már bokorvirágosat vettek vagy még ennél is feljebb, két bokorvirágosat. Az ilyet 5—6 bőrből szabták. Nagygazdák fehérre hímeztettek sárga selyemmel, fehér angóraprémmel. Volt fehérbunda fekete prémmel és fekete virággal. Minden rátarti asszony „kicsinálta" egy szép kisbundának az árát. Nóta is céloz rá; hogy a kikapós menyecskék milyen árat fizettek érte. A kisbunda ára a minőség és hímzés mennyiségétől függően 18 és 150 Ft között mozgott. Nagy szó volt ez; sokszor egy hold föld ára ráment egy kisbundára. A férjhezmenendő lánynak a ládájába tartozott. Egyes helyeken nagyon megszólták volna, ha újasszony korában nem abban megy a templomba. Az 1900-as évek után azonban már csak az idősebb asszonyok viselték; az első világháború után alig készült belőlük. Legfeljebb egy pár helyen, mint Derecskén és Dorogon. A kisbunda a XIX. sz. második felétől csaknem kizárólag a parasztgazdák asszonyainak ruhadarabja lett. Iparos és polgár- I asszonyok nem viselték. Legutóbb már a fiatalok is szegyeitek felöltem, de a régieket a sírig elkíséri. Az örökösök már nem veszekednek rajta, felszabatják ködmönnek. Mi is lenne, ha kisbundában mennének végig az utcán? De az öregek még ma is elkocognak benne a templomba, a piacra. Nyáron a fejük alatt tartják, dédelgetve szedik elő, ha a néprajzos érdeklődik utána. Melegét is sokat dicsérték az asszonyok. Pedig hát a debrecenit kivéve mindegyik olyan rövid, hogy tulajdonképpen csak a vállakat és a hátat takarja, de a derekat már nem nagyon védi. „Ha az \ ember magán körülkapta, hadd jöjjík az idő. A templomban is elültünk benne, a szélét magunk alá szedtük, elöl a zsebébe dugtuk a kezünket, jól összefogtuk magunkon. Mondhatta a pap, míg megfőtt a töltöttkáposzta otthon a kemencében." 11