Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

Ámde a Tonuz Oba sírját érdemes volna felkutatni, mert az ő s neje ékszereiből bizonyos«« 'találnának sokat, melyek történelmi igazságra emelnék a névtelen jegyző előadását."

30 Az ilyenféle elképzelések nemcsak a történészeket, hanem a kincskeresőket is foglalkoztatták, — nemcsak napjainkban, hanem évszázadokkal előbb is. Ha voltak valaha kincsek az Apasírban, régen kiásták azokat. Elképzelhetetlen, hogy ha tudtaík ilyen jelentős földbe rejtett fejedelmi kincsről, nem emelték volna ki évszázadok folyamán. Ellenben ha temető volt az Apasír, ma is őrzi az odatemetett holttestekkel együtt földbe került használati és kultikus tárgyakat, amelyek kormeghetározó értékűek még akkor is, ha nem éppen Tanuzaba sírjából kerülnek elő. Az Abasíry^Apasír elnevezésről feltételezhető, hogy az Árpádok óta király — vagy éppen az Aba nemzetség ősi, vagy pedig Tanuzaba temetkezési helyének emlékét. A temetkezési hely hosszabb időn át, évszázadokon keresztül való ittlétére mutat az a körülmény, hogy mind az abádi, mind a sz-lóki Abasírt az egykori „egyházak", templomok helyeként ismerték. Ezek az egyházak eredetileg nemzetségi kápolnák is lehettek, melyeikben a nemzetesság tagjai nyugodtak, körülöttük pedig népeik sírjai helyezkedtek el. Mind Tanuzaba, mind Aba Sámuel eltemetéséről krónikás adataink vannak, azonban ezeket az adatokat sem az események megtörténte alkalmával rögzítették, hanem jóval utána, családi hagyományok alapján. Ezeket a családi hagyományokat tervszerű ásatások segítségével, az esetleg előkerülő tárgyi emlékekkel lehetne csupán valószínűsíteni. A Kandra Kabos által népmondának nevezett Abasír-hagyományök a "krónikás emlékek iskolai felelevenítése nyomán támadt tudálékos magyarázatok eredményei: nem tekinthet.íük az emlékezet által folyamatosan megőrzött néphagyománynak, 'történeti népmondának. A feudális civilizáció Abádszalókon A XIII—

XIV. században az útnélküli alföldi rónaság legnagyobb részét a pásztorkodás jellemezte, bár igen sok helyen kialakultak már az állandósuló telephelyek és szállások. Az óriási területek néhány ősi nemzetség kezén volt3k, népük önellátásra berendezkedve, alig ismerte a királyi hatalmat. Áz Alföld északkeleti részein a hatalmas Aba nemhez tartozó családok hatalma érvényesült, — sokszor a királlyal szemben is.

31 Az egyik legrégebbi Aba nembeli birtoktest Abádon és környékén alakult, mint erre az egyházi élet nyomaival kapcsolatban már nyomatékosan utaltunk.

32 Az Aba nemzetség — mint láttuk — az új keresztény-monarchikus renddel állandóan szembenállott. Az Abák is felvették ugyan a keresztségét, de előnyös házasságaikkal magánbirtokaikat lényegesen megnövelték, és elég erősnek érezték magukat ahhoz, hogy törzsi hagyományaik alapján is szövetséget tartva egymással, a királyi hatalommal szemben is érvényesítsék akaratukat. Ezért a király a hevesújvári ispánság segítségével igyeikezetí a különféle Aba-ágazatok birtokközösségét megosztani és féken tartani őket.

33 A Tomaj nemzetségből származtak birtokaikról elnevezve az Abádi, Szentimrei, Losonczi és Szentgyörgyi családok. A Tomaj nemzetség birtokában volt a Tisza mentén Abád. Tomaj, Tiszaszentimre, Szentgyörgy és Bánhalom falvak, Nógrád megyében Losonc, Zala megyében Badacsonytomaj és Lesencetomaj.

34 IV. Béla 1261. évi oklevelében, mely az •egri püspökség birtokát erősíti meg és határait sorolja fel, többek közt az van megjegyezve, hogy az egri püspökség nánai (Tiszanána) birtokát 48