Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

sével indította el. Monográfiánk is ilyen természetű segédanyag. Egy-egyrészletének elolvasása, tanulmányozása a helyi viszonyokkal jól ismerősolvasót — vagy felolvasás esetén a hallgatót — részben újabb részletek közlésre, kiegészítésére ösztönzi, részben műutat ja azt a perspektívát,., amelyet egy-egy jelenség a falu (üzem, termelőszövetkezet stb.) egészével való kapcsolatában jelent. A jó szakkörvezető pezsgő vitákat teremt ilyen alkalmakkor és e viták feltétlenül gyarapítják minden résztvevő ismeretét, tudását, formálják gondolkodásmódját, ha kellő színvonalon tartjuk, ha nem engedjük ellaposodni, ha kellő időben megfojtjuk a személyeskedés ugrásra kész fenevadait. Gondoskodnunk kell arról is, hogy a honismereti szakköri foglalkozásokon elhangzó adatközléseket 1—2 szakköri tag feljegyezze, hogy azok megfelelő formába öntve, bekerüljenek a szakkör adattárába" (archívumába) — mert ilyennek is kell lenni egy jól megszervezett szakkörben. Nem szabad mindent az emlékezetre hagyni: fel is kell jegyezni" a jelentősebb közléseket, eseményeket, adalékokat. Gondoskodnunk kell a szakkör életének dokumentálásáról és ez jól megalapozva, jól kezelve,, •v nemcsak a szakkör, hanem az üzem, az iskola, a termelőszövetkezet életének dokumentációja is. Az abádszalóki honismereti szakkör által összeállított „falumonográfia"' azért hat egyenetlenül mind anyaggyűjtésében, mind feldolgozásábanj. mert sok ember tevékenységének az összegezése. Reméljük azonban, hogy a szakkör^ foglalkozások arra ösztönzik az abádszalóki tagokat — a könyv olvasása pedig a szakköri érdeklődésű olvasót —, hogy kiegészítésekkel lássa el és értékelje az összehordott nyersanyagot. Nem adtunk sok értékelést, adatainkat a könyvben nem akartuk agyonmagyarázni, mert az a véleményünk, hogy az értékeléseket az olvasóknak kell elvégezniök — lehetőleg társaságbari, szakköri foglalkozásokon. Minden értékelő vita alkalmával az adatok újabb és újabb kapcsolatainak feltárására kerül sor. Ezek a kapcsolatok pedig újabb és újabb helyszíni kutatásra, kérdezősködésre, nyomozásra, megfigyelésre ösztönzik a szakköri tagokat. „Monográfiánk" ilyen módon vázlat és váz, melynek határozott körvonalai azonban bizonyos keretek, között pontosan jelzik Abádszalóki életének elemeit és tényezőit. E keretek tágítgatása ledöntése és új keretek kialakítása: ez a történelem útja. Végeláthatatlan láncolata, mellyel formálódik, alakul Abádszalók jövője is. 98