Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)
ültette két emberét, maga is felcihelődött, s elhajtattak a tanyára, az uradalmi raktárak elé. Az uradalmak ti. rendesen a magtáruk előtt adták át a szállítandó búzát. A mázsát leállították a raktár "elé, s az uradalmi cselédség által kihordott zsák-búzákat tízesével tették a mázsára, s úgy mérték. A lemért mennyiséget a kormányos is, meg az uradalom megbízottja (tiszttartó, kasznár) is jegyezte, s a végén összehasonlították. A zsákokkal megpakolt szekerek nem egyenként indultak el, hanem egyszerre 10 —12 szekeret, egy ú. n. transportot indítottak útnak. Hogy pedig útközben lába ne keljen egy-két zsák búzának, minden transportot egyegy hajós kísért azok közül,. akiket a kormányos magával vitt a tanyára, így a hajós ellenőrizte a kocsisokat, a kocsisok meg a hajósokat. A hajónál is ott volt az uradalom valamelyik megbízottja, aki ellenőrizte s jegyezte, hogy a kocsisok hány zsák búzát vittek be a hajóra. Egyszóval hát, megvolt a nagy ellenőrzés jobbról is, balról is, mégis megeshetett az efféle dolog, mint amilyet az egyik ismerősöm, búzás hajók egykori kormányosa, mesélt el. Estére kelve összehasonlították a hajóra hordott búzamennyiség jegyzékeit. A tiszttartóé meg a kormányosé, akik a magtár előtt ügyeltek a mázsálásra, egyaránt 500 zsákot mutatott, ellenben a hajónál levő uradalmi megbízott listáján csak 490 szerepelt. Megszámlálni még egyszer nem tudták, mert ömlesztve szállították a búzát. A földesúr azt követelte, hogy benn a hajóban mérjék át még egyszer, a hajó egyik végéből a másikba hordva. Ebbe azonban a kormányos nem egyezett belé, mondván, hogy a hajóban nem tehet kárt,. mert 450 mázsa tehernek a hajó egyik végébe való pakolása megroppanthatja a hajót. Az uraság tovább erősködött, mire a kormányos azt az ajánlatot tette, hogy jól van, átmérhetik a búzát újra, de csak úgy, ha az uraság költségén először ismét zsákokba lapátolják, a hajóból kihordják, s a parton mérik le. Ez meg már az uraságnak lett volna drága mulatság, s a dolog abbamaradt. — No, és hová lett a búza? — kérdeztem az öreget. — Eltűnt? — Nem tűnt a! — Hát akkor hol volt? — Jó hej jen! — nevetett csöndesen az öreg. Búzát 'fahajón kétféleképpen szállítottak: zsákban és öntve. A hajóig ugyan mindenképpen zsákókban vitték, ott aztán vagy zsákostól rakták be a hajóba, vagy kiöntötték a zsákokból a hambárba. A tetejes hajón a vízhányó fölött nehezen lehetett volna közlekedni, mert a legtöbbesetben hoberkó volt fölötte, egy afféle kis kamra, melyben a vontatás eszközeit tartották egyéb szerszámokkal együtt. Ebből a kis kamrából jobbra is r balra is egy-egy ajtó vezetett a hambárba. De nem is volt rá szükség, hogy két ajtón át tülekedjenek befelé (a hajótető meg a hambár ajtaján) a telt zsákokkal, hiszen ott voltak a hambárablakok. A zsákokat tehát a hambárablakokon adogatták be, ha pedig öntve szállítottak, akkor az ablakokon és a basokon meg a gojbaajtók küszöbén belül levő> s felnyitható basajtókon át öntötték a hambárba, hogy így a hajó minden részébe lehessen ömleszteni a gabonát, s ne kelljen egyetlen helyről fáradságos munkával szétteregetni. Így tehát, ha elegendő emberrel rendelkeztek, annyi járást csinálhattak, amennyit csak lehetett. Egy 40 va29
