Betkowski Jenő: Tiszai hajósélet. Fahajók a Tiszán II. rész. – A Damjanich János Múzeum közleményei 3-4. (1961)

rosok közül a legközelebb fekszik hozzá, mégpedig kitűnő összeköttetéssel. Természetes tehát, hogy Szolnok az ország gabonatermésének nagyrészét feldolgozó pesti malmok ideális gabona-kikötője volt, s ma is az. A fahajók sokat emlegetett búzaberakodó helyei voltak Szolnoktól feljebb: Dinnyéshát, ahol a szatmári káptalan búzáját pakolták, Abádszalók, a Cingei-rakodó, Kiskörénél, Nana, Sarud, Kömlő. Szolnokon alul meg: Ug, Tiszakürt, Vezseny, Várkony, meg szinte kivétel nélkül mindegyik tiszaparti község föl is, le is. Mint az ezelőtt három évvel elhunyt Sípos Sándor mesélte, Dinnyésháton sokszor 5—6 hajó is pakolt egyszerre. A Szolnokra érkező búzát részben a budapesti nagy gabonavásárló cégek, részben pedig az itteni Hungária malom vette meg, illetve szállíttatta. Ez a malom éppen a tiszai szállítás olcsósága miatt épült olyan közel a parthoz s a teherpályaudvarhoz, amely alatt a búzakirakodó volt. Innen egynéhány perc alatt elszállíthatták a malom udvarára a fahajókról szekerekre pakolt búzát. Ugyancsak itt pakolták meg a Pestre indított vagonokat is. A Hungária malom, mint már említettem, 1905-ben leégett, s többé nem építették föl. A napi kb. 20 vagon teljesítményű malom kiesése jóvátehetetlen csapás volt a szolnoki tetejes hajókra. Hozzájárult ehhez a Budapestre vezető vasútvonalak s utak egymásután való kiépülése is. A megjavult úthálózat lehetővé tette, hogy teherautókon sokkal gyorsabban, s a sok be-, ki- és átrakodás megtakarításával még olcsóbban került föl a főváros malmaiba a Tisza mente búzája. Az első világháború alatt már az utolsókat rúgta a szolnoki tetejes hajó, a Hadi Terménynek szállítván a rekvirált gabonát, s aztán kimúlt. Az 1905-ben leégett Hungária malom pusztulásának egyik szemtanújával beszélgettem 1953 februárjában a szolnoki folyammérnökség telepén, ahol az illető napszámos volt. F. Tóth Mihály, törökszentmiklósi parasztember, ebben az időben Pesten volt regruta. Mivel akkor Szolnoknak még nemigen volt számbavehető tűzoltósága, táviratilag hívták segítségül a szomszéd városokat, sőt még Budapestet is. Tóth Mihály a Stabsgebäudekaszárnyában szolgált.. Ahogy megkapták a parancsot, őrnagyuk vezetésével rögtön vagonokba szállottak, s megállás nélkül jöttek Szolnokra. Mire ideérkeztek, már nem lehetett segíteni, sőt meg se lehetett közelíteni a szörnyű tüzet, mely nemcsak a malmot hamvasztotta el, hanem körülötte még 80 házat is. Ezek a házak legnagyobb részt náddal voltak fedve. Mindössze annyit tehettek, hogy körülzárták a veszélyben levő területet s igyekeztek a tűz terjedését megakadályozni. Búzát csak nagy tételekben szállítottak, egész hajóval egynéhány ezer mázsát egyszerre. Szegény embernek tehát, illetve kistermelőnek, de még nagy gazdának sem volt annyi búzája, hogy egy egész hajóval küldhetett volna a szolnoki malomba vagy állomásra. Összefogásnak, szervezettségnek, szövetkezésnek még híre sem volt. Eszükbe se jutott ilyesmi, vagy, ha valaki fölvetette az eszmét, idegenkedéssel, bizalmatlansággal fogadták, úri huncutságot szimatoltak benne, s talán nem is. ok nélkül. Ha szövetkezetekbe tömörülve, s a szenzálok, alkuszok, felvásárlók és gabonakereskedők profitra éhes piócanépségét megkerülve közösen szállítják gabonájukat a malmokba, az a termérdek szenzál-díj, legális ésille21