Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
ki a gazda kötelességei között a felvilágosodás emberségesebb szelleme.. A rendelet 15. §-a például így intézkedik, hogy „a bérnek meghatározása a Tselédtartó és Tseléd közötti alkura hagyatik. Azon fellyül, amiben megállapodtak, semmit sem kérhet igazságosan". És ha az éhségi, meg a nyomorúság a koldus kenyerét is kívánatossá tette számára? Akkor koldúskenyéren dolgozott, míg az év le nem járt. Sajnos az elszegényedés folyamata községünkben is gyorsabb volt* mint a mezőgazdaság kapitalizálódása. Még száz év múlva is szívesebben alkalmazták a különböző ledolgozási rendszereket, mint a bérmunkát. Ezért aztán állandóan nafgy volt a kínálat munkaerőben. S ha a cseléd tiltakozni mert, vagy társainak elpanaszolta sérelmeit, akkor menthetetlenül ráhúzták a rendelet 25. §-át. E szerint pedig „A tselédnek pártos egyetértése, suttogó tanácskozása, mellyel egyik a másikat a szolgálattól elidegeníti... igen keményen megtiltatik. A helység elöljáróinak kötelessége ily tsábításoknak kezdőit, azoknak társaival együtt, minden irgalom nélkül, tömlötzel vagy büntetésül szabott dologgal érzékenyül megbüntetni. S hogy a cseléd soha ne feledkezzék meg az ura iránti kötelező engedelmességről, elrendeltetett, hogy a rendelet minden esztendőnek elején, vasárnap és ünnepnapokon a ^Falubeli Tseléd előtt elolvastasson' "• Semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy a század folyamán a felsőbbség rendeleteivel mindig lojális elöljáróság éppen ennek a rendeletnek a végrehajtását mulasztotta volna el. Mielőtt a redempció társadalmi-politikai kihatásainak vizsgálatát befejeznénk, vessünk még egy pillantást az úgynevezett jászkun kiváltságokra. Községünkben a „régi nagykunok" maradékai ma is úgy emlegetik a „Jászkun törvényt", mintha az a magyar nemesekkel egyenlő jogokat biztosított volna elődeik számára. Az igazság pedig az, hogy ez nem volt egészen így, sem az elzálogosítás előtt, sem a redempció után, a kerületek határain kívül. Érdekes megszívlelni ebből a szempontból Andrássy főkapitány nyilatkozatát, amely 1670. március 5-én Heves megye közgyűlésén hangzott el: „A jászkunok csak kiváltságos területeikre nézve és saját telkeiken nemesek, különben pedig a címeres nemeseket kivéve, egészen parasztok. "{ 45 ) De ugyancsak el lehet gondolkodni a jászkun kiváltságokra vonatkozó alábbi összefoglaláson is. „Alig négy évszázadon át 31 királyi, 1 országgyűlési, 15 nádori és 1 kamarai, összesen 48 kiváltságlevél biztosítja a jászkunok régi kiváltságait. Ezekkel szemben viszont azt láthatjuk, hogy a törvények többször figyelmen kívül hagyják a privilégiumokat. A jászkunok insurgálnak és fizetik a nemesi subsidiumokat, egyíhazaiknak kegyuraik, penbe nem foghatók idegen bíróság előtt..., de mindezek mellett adóznak, mint a parasztok."( 46 ) Adatok vannak arra is, hogy a vámmentesség kiváltságát sem vették mindenütt figyelembe és a kun esetleg lovával-szűrével fizetett, ha túlságosan ragaszkodott a kiváltságaihoz.( 47 ) A redempció tárgyalásánál feltétlenül meg kell emlékeznünk még arról, hogy miként szervezte meg a régitől annyira eltérő új életet a „Kisújszállási nagykun birtokosok közönsége''. A községi élet új formáinak megvilágításánál ismét csak a redernpcióhoz kell viszamemiünk, mert hosszú évtizedeken keresztül minden45. Tóth Tivadar közli: Gyárfás IV. k. 325. o. alapján. Eredeti szöveg: Licet territorii privilegiati et in fundis nobiles, secus tamen-excepti personalis armalistispeinnitus rustici. 46. Tóth Tivadar: i. m. 44. 47. Kormos László idézett cikke a Jászkunság 5—6. számában. 25
