Soós Imre: A jobbágyföld helyzete a szolnoki Tiszatájon 1711-1770 – A Damjanich János Múzeum közleményei 1. (1958)

hoz. Az új foglalókat az elődök által már korábban igénybevett földek akadályozták abban, hogy foglalásukat a nekik megfelelő helyen, tetszés szerinti nagyságban terjesszék ki. A később betelepültek már kiszorultak a kedvezőtlenebb fekvésű, távoli, vagy terméketlennek ismert határrészekre, jóllehet ők is oly mértékben voltak jogosultak a jó földekre, mint az előbb betelepültek. Az állandó jogsérelem ilyen körülmények között csak úgy volt elkerülhető, ha a község valamennyi tagjának érdekeit — elvileg — egyformán képviselő elöljárók a minőségbeli különbségek kiegyenlítése céljából minden igényjogosultnak osztanak földet a közeli dűlőből is, meg a távol fekvőből is, a jóminőségű földekből éppúgy, mint a rosszabbakból, éspedig a távoli rossz földekből nagyobb parcellákat, mint a jóminőségű földekből. Végrehajtják tehát mindkét nyomásnak a dűlőkre és a dűlőknek parcellákra való felosztását. A parcellázás nagy mértékben növeli a művelhető földdarabok számát, terjedelmét azzal, hogy egy-egy dűlő egész területét feldarabolja művelésre, eltünteti a parlagokat. Azt pedig, hogy melyik gazda melyik parcellát kapja meg egyéves művelésre, a pártatlan döntőbírónak tartott sorsolás, nyílhúzás dönti el. A jobbágyföldek ezen használati formáját újraosztásos földközösségnek nevezik. A szabad foglalásból az újraosztásos földközösségbe való átmenet korábban, vagy későbben következik be, aszerint, hogy a lakosság szaporodásának és ezzel párhuzamosan a föld elszűkülésének arányában mikor válik szükségessé a szabad válogatás megszüntetése. A török pusztítástól kevésbé zaklatott és már 1690-ben újjáéledt Alattyán 1720-ban az újraosztásos földközösség rendszerében él, évenként osztja a földeket, míg a Tiszatáj összes többi falujában 1730—1740 között tértek át a földek időszakos, rendszeres kiosztására. Amikor az elöljárók a földekben való részesedés méltányosságának biztosítására átveszik a földek évenkénti kiosztásának feladatkörét, elveszik ugyan az egyénektől a szabad válogatás jogát, ugyanakkor azonban a közösség valamennyi tagjának érdekét képviselve kötelesek gondoskodni a dűlők és parcellák növeléséről, a terjeszkedési lehetőségek biztosításáról, a földigények növekedésének arányában. Az elöljárók felparcelláznak és éves művelésre kiosztanak távolabbi vagy kevésbé termékenynek tartott dűlőket is, ezzel kitapogatják, melyik határrész jobb, melyik rosszabb. Ha egy dűlőre nézve egy-két évi kísérlet kedvezőtlen eredményt mutat, esetleg elhagyják az egész dűlőt és más határrészeken, termékenyebb talajokon osztanak földet. Ebben áll az újraosztásos földközösség területnövelő és helyváltoztató funkciója. A földeket a jobbágy munkabírásához, értékéhez, vagyis igaerejéhez képest, az igásökrök számával arányosan osztják. A 6 ökrös f.azdát tekintik teljes erejűnek, első gazdának, egész ekésnek, ez kapjVi a legna9