Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Madaras László: Az avarok és az avar kor (567/568—IX. század eleje)

Joggal merül fel a látogatóban, az olvasóban, vaj' mi lett a sorsa ennek a népnek? Mint arra már történeti bevezetőnkben is utaltunk, Nagy Károly hadjáratait még csak átvészelték, azonban önnön belső társadalmi válságukat már nem. A VIII sz. végén, majd a IX. sz. elejének bolgár harcai felmorzsolták az avarság alföldi centrumát. Egyes csoportjaik elköltözhettek a Dunántúlra, ahol még a IX. század első évtizedeiben is volt vazallus avar államocska, melynek lakossága felolvadt a frank perem kultúrákban. Az újabb ásatások kimutatták (pl. Vörs-Papkert), hogy egyes csoportjaik a Dunántúl nyugati peremén megélték a magyar honfoglalást, s így a magyar etnogenezis részeseivé lettek. Az Alföldön is kimutathatók csoportjaik. A továbbélés kérdésében — különösen így a magyar honfoglalás 1100. éve ünneplésének „hevében" — egyre többen mondanak véleményt anélkül, hogy bármiféle avar korral kapcsolatban álló kutatást végeztek volna. Egyre gyakrabban olvashatjuk azt a véleményt, hogy az Alföldön sem pusztulhatott ki az avarság — „mert népet kiirtani nyomtalanul nem lehet" —, tömegeinek meg kellett élnie Árpád és népe Kárpát-medencébe való érkezését, a 894/895-ös magyar honfoglalást. Bár tudjuk, pusztába kiáltott szó a kutató józan, tényeken alapuló véleménye az érzelmekkel szemben, tudományos lelkiismeretünk mégsem engedi meg, hogy újra és újra meg ne fogalmazzuk a ma ismert tényeken alapuló véleményünket. A VIII. sz. több száz alföldi griffes-indás lelőhelye, és az ugyancsak nagyszámú X. századi magyar temető között feltűnő a IX. századi — továbbélő avar (?) — lelőhelyek igencsak alacsony száma. A VIII. századi sok ezer (pontos szám ma még nem mondható, de aligha tévedhetünk, ha tízezres nagyságrendet feltételezünk) sírral szemben mindössze 50—60 áll. Az aránypár világosan mutatja az avar továbbélés nagyságrendjét. Ez a kép — az igen gyér, szórványos lakosság — megfelel a történeti források „avarorum solitudes" meghatározásnak. így tehát — ezt kiemelten hangsúlyozzuk —, az Alföld a IX. században nem volt lakatlan, csak a korábbi népsűrűséghez képest rendkívül gyéren lakott. Igazi nagy tömegű népesség majd csak a század legvégén, a magyar honfoglalással érkezik az Alföldre. 78