Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Madaras László: Az avarok és az avar kor (567/568—IX. század eleje)

nem ragaszkodott a folyóvölgyekhez, olyan területeket is megszálltak, amelyek a korábbi évszázadokban „lakatlanok" (?) voltak. Ezt főként a megye ÉK-i részén tapasztaljuk (Tiszafüred és környéke), ahol egy nagyobb települési tömb rajzolódik ki. Ugyanez mondható el a Jászság északi területéről is. Vajon mi lehet az oka, s az esetleges magyarázata ennek a megtelepedési különbségnek? Igazából két lehetséges megoldást vázolhatunk fel. Az első lehetséges magyarázat az lehet, hogy azért nincsenek kései közösségek bizonyos területeken, mert a korai avar csoportok helyben maradtak, életük töretlenül folyt tovább a VIII. században, így tehát a helyhiány a döntő. Ha „László Gyulá-s" megoldást kívánnánk megfogalmazni, akkor azt mondanánk, a két nép településterületei „kiegészítik egymást". A baj csupán ott van, hogy a két népesség egyértelműen lakatlanul hagyja azt a területet, amely Szolnoktól Kisújszállásig terjed. Ez nem lehet véletlen, ennek földrajzi oka kellett hogy legyen. Ez egy lapos, mocsaras, mindenre „használhatatlan" terület. Tehát maga az elv nem működik! Lenne errefelé olyan terület, ami nem lakott. Van ezen túl is egy további probléma. Tudjuk azt, hogy a VIII. században a Kárpát-medencében a griffes-indás kultúra kizárólagossá válik, feloldja magába minden előzményét, gyökerét. Ez a kultúra az újonnan érkezett Tótipuszta-Igar kör népességéből és a korai avar alaplakosságból, ezek asszimilációjából alakul ki. Tehát a korai avar lakosság helyben maradása esetén egy korai típusú régészeti leletanyaggal kell számolnunk, vagy ha aktívan részt vállalunk az új kultúra kialakításának folyamatában, akkor előbb-utóbb griffes-indás anyaggal. így is van ez olyan nagy temetőknél, mint Alattyán-Tulát, TiszafüredMajoros halom, Tiszavárkony-Hugyinpart, Jászapáti-N agy állás út, vagy egy kisebb lelőhelyen, mint Tószeg-Laposhalom. Azonban nincs ez így Kunszentmárton-Öcsöd környékén, noha olyan fontos korai avar lelőhely is akad itt, mint Kunszentmárton-Habranyitelep, az ötvössírral. Pontosan ezért kell felvetnünk azt a lehetőséget, hogy ez a népesség — legalábbis egy része, talán jó része — valamilyen irányban elmozdult, elvándorolt, s régészeti emlékeiket a távolabbi környezetben kell majd egyszer megtalálnunk, akkor, ha már pontosabb ismereteink lesznek a változásokról. Mi a második megoldási lehetőséget tartunk valószínűbbnek. Úgy gondoljuk, a két településterület különbségének hátterében életmódbeli különbségeket kell sejtenünk. Leegyszerűsítve és durva megközelítésben úgy fogalmazhatunk, hogy amíg a griffes-indás kultúra egy parasztkultúra volt, velük szemben a korai avaroknál elsősorban nagyállattartás dominált (lásd a longobárdoktól kért állatállományt), életformájuk jobban közelített a nomadizmushoz — noha klasszikus értelemben nem lehettek nomádok, hiszen a Kárpát-medence ezen életforma klasszikus változatának „művelésére" alkalmatlan. Mégis ez az életforma erősen kötődik a folyókhoz, a természetes itatás lehetőségéhez, az ártéri legelőkhöz, az itt lévő téli szállásokhoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy alföldi megye területének ilyen vizsgálata rendkívül sok kétséggel jár. Célunk eredményeink ismertetésével nem volt több, mint felhívni a figyelmet egy ilyen típusú vizsgálat lehetőségeire, melyre akkor nyílik majd mód, ha a Kárpát-medence avar lelőhelyeinek legteljesebb katalógusa — ADAM (szerk.: Szentpétery József) — megjelenik. Állandó kiállításunkon a korszakból egy gödörház részletét, annak berendezési tárgyaival, s egy avar lovassírt, a halottnak túlvilági útjára adott mellékleteivel mutatunk be. 71