Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Raczky Pál: Az első paraszti falvak a Közép-Tisza-vidéken az újkőkor elején (Szajol-Felsőföld települése)

oszlopszerűen megformált, ehhez alul egy hangsúlyozott altest csatlakozik, s ez hengeres lábakon áll. A test egyéb részletei, mint szem, orr, száj és a női nemi szervek csak jelzésszerűen vannak ábrázolva. A vallástörténeti közfelfogás a Körös-kultúra e tipikus női plasztikáját általában a termékenység szimbólumának tartja, s a természet megújulási képességének sajátos megjelenítéseként értékeli. A termékenység hímnemű pólusát ugyanakkor egyrészt az ülő férfiszobrocskákból származó töredékek reprezentálják, másrészt a bikaszarv leegyszerűsített darabja jeleníti meg Szajolban. Mégis a Mediterráneumban hosszan továbbélő bikakultusz legszebb plasztikus megfogalmazásait Szolnok-Szanda egyik kora neolitikus házából ismerjük. A négylábú, agyagból formált állatalakok fizikai és egyben szimbolikus központjában a bikaszarv áll. Hasonló ábrázolások Délkelet-Európából és a Közel-Keletről sok lelőhelyről ismertek a termelő gazdálkodás kezdeti időszakából, kirajzolva így e már fentebb vázolt kultúrkör „ideológiai" határait. A Körös-kultúra bemutatott agyagplasztikái mellett szintén említésre méltók a különböző állatalakok figurái, a változatos oltárkák típusai, a csontkanalak változatai, valamint a különböző mintájú agyag testpecsétlők (pintadérák) példányai a különleges funkciójú tárgyak között. Az anyagi kultúra e sajátos emlékei egyértelműen utalnak az agrárgazdálkodás hitvilágának bonyolultságára, logikai rendszerének szimbolikus voltára. Mindebben a születés—halál, élet—elmúlás, vad—szelídített, nő—férfi (bika), kozmikus szinten a Hold—Nap képezték a gondolati ellentétpárokat, és ezek mintegy szimbolikusan jelölték ki az akkori ember „mikrokozmoszának" határait, s határozták meg szakrális tevékenységét is. A különböző rítusok leggyakrabban a világot uraló transzcendens erők, személyek befolyásolását célozzák, tehát nem akarnak közvetlenül hatni a természetre, a gazdasági és szociális környezetre. Ezek az önfenntartáson túlmutató cselekmények a Körös-kultúra esetében határozottan az egyes házakhoz kötődnek, hiányzik még a központilag szervezett és gyakorolt „vallási" rendszer, és nincs jele egy nagyobb szociális egységet integráló, szentélyszerű épületnek sem. A 6. Edények a szajol-felsőföldi újkőkori házból. 29