Szabó István szerk.: Városi polgárok a századelőn (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó István: Városi polgárok a századelőn

Jellegzetes épület az 1965-ben még meglévő girbegurba tabáni utca egyikéből egy-egy iparos háza, egy-egy kiskereskedő boltja, no meg ne tagadjuk — egyegy kocsma is akad. Végig sétálok a Hosszú Kápolna-utcán...künn vagyok a város másik végén. Felmegyek a vasúti töltésre. Előttem a magyar róna másik típusa. Tanya tanya mellett." A város külsejét nézve a többi területről rendelkezésünkre álló jellemzések is hasonló adatokat közölnek a polgárosodó, megyeszékhelyi funkciójának megfelelni akaró új és az ezidőtájt már lényegében igazi várossá váló Szolnokról. Hiszen ekkor már a kissé elfogultan ítélkező kortárs szolnokiak sokszor eufórikusnak tűnő leírásai is valós alappal bírnak. Ez az alaposan mérlegelő, már távlatokból visszatekintő elemzésekből is kiderül. „Az urbanizáció eredményességét tekintve a főváros és környéke után azok a „Belvárosi" utcakép a „tipikus kis szolnoki közöttük egy-egy iparos háza " szabad királyi városok következtek, amelyek forgalmi és közigazgatási központ szerepüket össze tudták kapcsolni a modern iparosodással. Sorrendben: Fiume, Miskolc, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Pécs, Kassa, Temesvár. Mellettük szembetűnő volt néhány korábbi kisváros — Szombathely, Kaposvár, Nagykanizsa, Szolnok — forgalmi-közigazgatási központtá válása..." A sommás minősítésnek, miszerint Szolnok több más „korábbi kisváros"-sal együtt „forgalmi-közigazgatási központtá válása" révén hirtelen jelentékeny várossá fejlődött, olyan tények jelentik az alapját, amiket tömören úgy foglalhatunk össze, hogy: Szolnok a jobbágyfelszabadítás utáni időszakban bár mezővárosként funkcionáló kamara város, a mezővárosi titulust méltatlanul viseli. Mert a faúsztatás, az erre épülő fafeldolgozás, a sóhivatalok, a sószállítás, a Tiszán egyre intenzívebbé váló hajóvontatás (gabonaszállítás) a hajómalmok kapacitása miatt a molnár mesterség, az itt élő és ezek tevékenységére épülő fuvarozás és rakodómunkásság miatt, illetve a városi kamarai tisztviselőket, kereskedőket kiszolgáló iparok miatt lényegében ipari település, s nem mezőváros. S hogy az itt élők inkább az ipar, semmint a mezőgazdaság felé fordulnak, azt kényszerhelyzete, kényszerű behatároltsága is okozza, hiszen viszonyházak, galambdúcos gólyafészkes udvarok... 12