Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Sári Zsolt: A folyószabályozások előtti gazdálkodás a Közép-Tisza vidéken

A pásztor hajlékok legismertebbjei a nádból készült kontyoskunyhók, amelyek leggyakrabban kerek alaprajzúak és nem nagyobbak 4-6 négyzetméternél. Ha a kunyhóban tüzelnek, akkor a konty alatt rést ütnek, amelyen a füst távozhat. A kontyon keresztül egy hegyes cöveket ütnek át, erről lóg egy kötél, azon egy fahorog, a ganyó, amelyre a bográcsot akasztották. A rábízott állatok felügyelete, megóvása és gyarapítása a pásztor feladata volt, ezért segítőeszközökre is szüksége volt. A ménesek és gulyák mellett komondorok és kuvaszok voltak, amelyek terelték őket, de védő szerepük is volt: a tolvajokkal és a farkasokkal szemben is védték az állatokat. A későbbi terelőkutyák - a puli és a pumi - gyorsaságukkal, mozgékonyságukkal szorították háttérbe a nagyobb testű terelőkutyákat. Az ostor, melynek két alapformája ismert: hosszú vagy rövid nyelű, szíjból vagy kenderkötélből készült. 6-8-12 vékonyabb szíjból fonták a derekát a kötél köré, majd vastagabb és ismét vékonyabb rész következik, ez utóbbi lószőrből font vagy rafiából készült csapóban végződik, ez adja a hangot az ostornak. A karikásostorok nyelét szíjburkolással, berakással és sallanggal díszítették a pásztorok. A juhász botja a kampósbot - réz- vagy vas véggel -, amely a terelés mellett a juh kifogásában játszik fontos szerepet: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztja, s maga felé húzva fogja meg az állatot. A kampó, gamó egyben méltóságjelvény is. Hétköznapra vasból, ünnepre öntött rézből készítettek kampót, amit szegődéskor, vásárba menet, ki- és behajtáskor, templomba menet volt a juhász dísze. Míg a juhász dísze a kampó, addig a legények és pásztorok ékessége és rangjelzője az ónosfa, ólmos bot, a rézbuzogány és a rézfokos. Az ólmosbot, ólmos fa nemcsak védőeszköz (fegyver), hanem dísztárgy is volt. Az ólmos botnál díszesebb és rangosabb volt a rézbuzogány, a legénybot, amely leggyakrabban gömb vagy nyolcágú csillag alakú. A mívesebb darabokra nyakat is tettek, amit csavarral helyeztek fel, a csavar pedig a gömbön „kis csecsként" domborodott ki. A legénybotokat párhuzamos vagy X alakú bereszelésekkel díszítették. Hasonló funkcióval rendelkeztek a vágóéi nélküli rézfokosok is. A sötétben való tájékozódásra és az elcsatangolt jószág megtalálására szolgáltak a különféle hangadó eszközök: kolomp, harang, csengő és pergő, amelyet a nyughatatlanabb állatok és egy-egy gazda falkájának vezető állata nyakára tettek. Az állatok felismerésére és azonosítására szolgál az írásjegyre emlékeztető bilyog. A nagyjószágok bőrébe sütik bele tüzes vassal a különböző jegyeket. A bilyogzó vastag vaslemezből készült, amely hosszú vasnyélre van erősítve, melynek végét fába foglalják, hogy meg ne égesse az emberek tenyerét. A rovás az írni-olvasni nem tudó pásztorok ősi számadó, nyilvántartó és ellenőrző eszköze. Lényegében egy fadarabra, szögletes pálca lapjaira, késsel vésett vonal alakú jel. A rovás jobbról balra halad, és az egyszerűbb rovásnak minden jele egyforma. 60