Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Gulyás Éva: Mesterségek művészete - Népművészet Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Szűcsmunkák, szűcshímzések A szűcslegény az Úristen legkedvesebb remeke, Ha kostök is, ha suba is, ha bekecs is, ha ködmön is, A szűcslegény ha kezébe veheti, Csillagokkal, virágokkal könnyen megremekeli. (Jászberényi szűcsnóta) A szűcsmesterséget igen korán a céhes iparágak között említik megyénkben. 1634-ben kelt a jászberényi szűcscéh privilégiumlevele, a török hódoltság után 1720ban pedig négy szűcsmester szerepel a jászberényi iparosok között. A 19. század folyamán a Jászságban látványosan megemelkedett a szűcsmesterek száma: 1827-ben Jászberényben 129 magyar szűcsöt tartottak számon, 1847-ben pedig már 215-öt. A Jászság területéről az 1852-es összeírás összesen 430 szűcsmestert említ, a század végére ez a szám még tovább nőtt, az 1880-90-es években csak Jászberényben 300 szűcs dolgozott. A Nagykunságban is jelentős szűcsipar bontakozott ki a 19. században: 1852-ben Karcagon 35, Kisújszálláson 24, Kunhegyesen 21, Kunmadarason 27, Túrkevén 34, Kunszentmártonban 54 szűcsmestert tartottak számon. A Jászságban és a Nagykunságban az alföldi szűcshímzés és szűcsornamentika jellegzetes stíluskörzetei alakultak ki, sokszor településenként is megkülönböztethető stílusjegyekkel. A bőr puhítására szolgáló kaszapad Kunszentmártonból (részlet a kiállításból) 31