Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Gulyás Éva: Mesterségek művészete - Népművészet Jász-Nagykun-Szolnok megyében

tanulmányában: „...megyénk népművészetének alapvető jellegzetessége, hogy reprezentatív darabjait, legjelentősebb ágazatait az úgynevezett parasztpolgári ízlés hívta életre." A parasztpolgári ízlésű tárgyakat az iparosok készítették nagy tömegben és jó minőségben úgy, hogy igazodtak egyes tájak, népcsoportok, sőt falvak igényeihez is. A polgári ízlés tért hódított a lakáskultúrában, a népviseletben, a fazekasságban és a paraszti kultúra sok más területén (pl. építkezés) is. A régi paraszti ízlésvilág nem szűnt meg , hanem beolvadt a felfelé törekvő, városiasodó parasztság új, sokkal nyitottabb, a külső hatásokat is gyorsabban befogadó ízlésvilágába. Nem véletlen, hogy éppen nálunk alakult ki az a polgári jellegű, szecessziós kerámiastílus, melyet Mezőtúr közösségi igényeihez, a lakosság ízléséhez igazodva Badar Balázs teremtett meg, feltámasztva ezzel a hanyatlófélben lévő túri fazekasságot. Bár a kézművesipar készítményei meghatározó jelentőségűek voltak a térség népművészete szempontjából, a populáris népművészeti ágaknak is megvolt a maguk létjogosultsága egyes társadalmi csoportok (pl. pásztorok) és a szegényebb jobbágyfalvak (pl. a Tisza mente) életében. De valójában nem is lehet élesen elválasztani ezt a kétféle tárgyegyüttest, mivel a paraszti kultúra tárgykészletében együtt jelentkezett mindenkor a kézműves munka és a háziipari készítmény, csupán a hangsúlyok, az arányok voltak különbözőek. A rangosabb,reprezentatív tárgyakat iparosok készítették, a mindennapi használatra szánt darabok pedig házilag készültek vagy iparosok által előállított, kevésbé díszes tömegáruk voltak. A pásztorok felszerelési tárgyaik jelentős részét maguk készítették, ám egyes darabokat iparosoktól szereztek be: pl. cifraszűrt, hímzett bundát, juhászkampót. A miskakancsók, a virágozott tányérok , a selyemruhák az ünnepek során kerültek elő, emelve a családi esemény fényét a rokonság és a vendégsereg előtt (pl. lakodalomban), ellenben egyszerűbb, díszítetlen változataik a hétköznapi életet és a munkát szolgálták. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a. fazekasság, a szűcsmunkák, a népviselet és a bútorművesség voltak a meghatározó népművészeti ágak. Történetüket, táji típusaikat, díszítő motívumaikat és stílusbeli sajátosságaikat fogjuk az alábbiakban az érdeklődő olvasó elé tárni. Fazekasság Bögréknek, fazekaknak, Tányéroknak, tálaknak Hely legyen igen jó, Tűzhelyen vasfogó, Lapát, dézsa, meszelő, Sajtár, fúró, reszelő. Pemet, piszkafa, orsó, Szénvonó, túri korsó Soha nincsen elég Törik, pusztul mindég, A gazdát úgy fogyasztja Az asszony gondolatja. (Részlet a Mi légyen a házasság kezdetű versből) Jász-Nagykun-Szolnok megyében két jelentős fazekasközpont alakult ki Mezőtúron és Tiszafüreden, valamint a Mezőtúr filiájaként számontartott Tószegen. Mezőtúr az Alföld egyik legjelentősebb fazekasközpontja volt Hódmezővásárhely 18