Földvári Füge, 1997 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1997-11-18 / 1. szám
4 Sikersztori Emil, a takarmányos Aki sikeres vállalkozásba kezd, arra kicsit irigyen az mondjuk, "jól megy neki". Akit nem ismerünk, s nem tudjuk, honnan kezdte, azt hajlamosak vagyunk ennyivel elintézni: "neki mindene megvan, neki mindenre telik". Induló sorozatunkban azokat az embereket mutatjuk be, akik nagyon sok idó't, fáradtságot áldoztak, áldoznak, hogy azt mondhassuk rájuk, "menő vállalkozók". Az első, akit kicsit közelebbről megismerhetnek: Almádi Emil. Akinek ismerősen cseng a név, az biztosan vásárolt már nála, hiszen négy terményboltja működik városunkban. Gyermekkor, fiatalság Szolnokon születtem, Rákóczifalván éltem, s ott is végeztem el az általános iskolát. Kicsi koromban mindig az autókról álmodoztam, talán ezért is jártam középiskolába Túrkevére, ahol gépekkel foglalkozhattam. Érettségi után jelentkeztem a Gödöllői Agrártudományi E- gyetem gépészmérnöki szakára, de nem vettek fel. Egy évig dolgoztam a Rákóczi Tsz.-ben, mint gépszerelő, ez nem tetszett igazán, talán azért, mert még tanulni szerettem volna. Eltelt az egy év, újra jelentkeztem főiskolára, de már Mezőtúrra. Fel is vettek, de időközben megismerkedtem egy lánnyal. Megnősültem, így egy év után befejeztem főiskolai tanulmányomat. Apám pártolt, segíteni szeretett volna. Azt mondta, hogy fejezzem be az iskolát, de már akkor éreztem az élet súlyát, tudtam, hogy nem fog menni. Visszamentem dolgozni a tsz.-be, erőgépkezelő voltam. Öt évig dolgoztam ott, de közben azért viszszamentem a túrkevei iskolába, és levelező tagozaton elvégeztem az ötödévet, letettem a technikusi vizsgát. Öt év múlva jött egy lehetőség, Szolnokra mentem dolgozni a Szövtaxihoz. Gépjármű-ügyintézőként alkalmaztak egy évig. Ott emberek között dolgoztam, mozogtam, könynyen jutottam információhoz. Jött az újabb ötlet. Zöldségüzletet béreltünk, amit támogatott az áfész. Jó kereset reményében dolgoztunk a feleségemmel, de amikor belevágtunk, nem gondoltunk arra, hogy a kereskedés egy külön szakma, érteni is kell hozzá. Tudni kell árat kalkulálni, sok-sok apró dologgal tisztában kell lenni. Nagy összegű adósságunk keletkezett, amit nagyon szégyelltünk. Eladtuk a házunkat, kifizettük a tartozásainkat. Ekkor kezdett megromlani a házasságunk is, de a ház árából kevés maradt, azt a keveset pedig butaság lett volna válással kettévenni. Elhatároztuk, hogy új életet kezdünk. Két gyerekünkkel Szajolba költöztünk. Feleségem segédápolónőként vállalt munkát, én pedig rövid időre munka nélkül maradtam. Később a Postagarázsnál dolgoztam raktárosként, Szolnokon. Mélypont, végül fordulópont Jöttek az újabb családi problémák, megint újrakezdés, s vele a harmadik gyerek. Ekkor a Mezőtúri Állami Gazdaságban gépészeti ágazatvezetőként dolgoztam. A fizetés elfogadható volt, s kaptunk egy háromszobás, összkomfortos szolgálati lakást. Már ekkor érezni lehetett a rendszerváltás közelségét. Egyre nehezebben ment az állami gazdaság. Vettünk a gyomai út mellett egy kis tanyát, s próbáltunk gazdálkodni. Nyolc bikánk, hét tehenünk volt egyszerre, de tíz-húsz malacot, és sok aprójószágot is tartottunk. A szocpol felhasználásával Szolnokon is vettünk lakást. A feleségem kezében nem állt meg a pénz, soha nem tudta beosztani, s egyre több problémánk volt. Végül elváltunk. '92-ben jött a nagy törés az életemben. Vége lett a munkahelyemnek - létszámleépítés miatt elküldték -, s vége lett a házasságomnak is. Hazaköltöztem Rákócziba a szüléimhez. A válás után enyém lett a tanya és a szolnoki lakás. Azt is mondhatom, hogy ez az év volt a vízválasztó vonal az életemben. Ekkor kezdtem a takarmánnyal foglalkozni. A szüleim szóltak, hogy egy kft. olyan embert keres, aki a terményüket árulná. Vállalkoztam is rá, a szüleim segítségével. Közben megismerkedtem a mostani feleségemmel. '92. őszén költöztünk Földit
