Földvár, 2002 (4. évfolyam, 4-11. szám)
2002-06-07 / 6. szám
Egy aratási emlék 1937-ből -2. rész Talán azt kellett volna először elmondanom a tisztelt olvasónak, hogy hol is van az Erzsébet major. Az egykori Erzsébet major Kengyel határában van. A martfűi vasútállomástól kelet, északkelet felé nézve 2-3 km távolságra látni egy kis erdőformát, az volt korábban az. Most Erzsébet-ligetnek nevezik. Természetesen tanyák már nincsenek itt. 1945-ben lebontották és széthordták őket. Az aratást általában július végére, Péter Pál napjára kellett időzíteni. Az egész családunk ekkor már lelkileg és anyagilag is fölkészült. A bandagazda üzenetére sorakoztunk, illetve gyülekeztünk a bandagazda házánál. Jöttek értünk a lovas szekerek, ezekkel vittek ki bennünket a majorba. 21 éves koromig nyolc nyáron vettem részt aratási és cséplési munkákban, mint marokszedő, illetve cséplőmunkás. Nyugdíjas korom után jutott eszembe, hogy néhány eseményt megírjak. Említettem már, hogy az Erzsébet majori uradalom tulajdonosa Báró Urbán Gáspár volt. Nem ő gazdálkodott, hanem kiadta bérletbe a Röfftein testvéreknek az 1930-as évek elején. A gazdaság, ami a majorhoz tartozott 2253 katasztrális hold volt akkor. A bérleményt, vagyis az Erzsébet majorhoz tartozó területet, a rokonság irányította. A majorban cselédek, béresek, szakemberek laktak családostul. Ez olyan major volt, amelyben egy tantermes iskola is volt egy tanítóval. Volt a majorban a Hangya szövetkezetnek egy vegyesboltja, meg kocsmája. A bolt és a kocsma vezetője Vitéz Nagy János volt. Az arató embereknek azonban nem volt pénze arra, hogy kocsmába járjanak. Kevés időt töltöttünk el a majorban. Éjszakára mentünk csak oda aludni, vagy főzni. Erzsébet majort Bagimajorral lóvontatású kisvasút kötötte össze, meg egy széles akácfákkal szegélyezett földút. Ennek a földútnak 9 öl volt a szélessége, egy öl 189,6 cm. A majori uradalom minden termékét a bagimajori vasúti megállóba hordták lóvontatású kisvasúton, ökrös vagy lovas szekerekkel. Ott rakták vagonba, ott küldték el exportra, vagy a raktárakba. Abban az időben, amikor mi ott arattunk, Báró Urbán Gáspár Szolnok megye főispánja volt, és Szolnokon lakott. Az uradalom dolgaival nem foglalkozott, nem is tudtunk arról, hogy valamikor egyáltalán kilátogatott volna a majorba. Egyik fő irányító emberét Pista nagyságos úrnak hívtuk. Ő foglalkozott az irodával, pénzügyekkel, a nyilvántartásokkal. A szükséges adminisztrációt ketten vagy hárman készítették rajta kívül. Mi aratók jól ismertük az egyik közeli rokont is, akit Náci nagyságos úrnak szólítottunk. Ő irányította a darálást, marhahízlalást. Alacsony ember volt, akit gyakran láttunk hosszú szárú pipával. A köpenye bal zsebéből kilátszott a dohányzacskó. A szállásunkhoz közel volt a daráló, ahol naponta sok zsák terményt daráltak le. Innen vitték el a marha és sertés hizlaldákba. Ha éppen a szálláson tartózkodtunk, akkor Náci úr oda jött hozzánk: "Emberek gyújtsanak rá!". Egymás után kézbe vették a kaszások a dohányzacskót (már akik szerették ezt a dohányt) és megcsavarták a cigarettájukat, megtömték a pipájukat. Nekünk arató munkásoknak, más vezetőkkel nem volt kapcsolatunk, azokat én nem ismertem. Az aratóbandával kapcsolatos minden dolgot a bandagazda intézett el. Mint nyugdíjas agrármérnök úgy emlékszem, hogy modern, korszerű gazdálkodás folyt. Például nagy területen termeltek vetőmag céljára borsót, lucemamagot, fajtabúzát és sörárpát. Az állattenyésztésben nagy szerepe volt a tehenészetnek illetve a növendékmarha hizlalásnak. Utóbbit exportra termelték. A környékbeli vásárokban rendszeresen felvásárolta Laci nagyságos úr a növendékmarhát. Korábban még az Urbán Gáspár idejében volt juhtartás is a majorban, de ezt a testvérek, bérlők felszámolták. A juhhodályba a summások és az aratók részére szállást alakítottak ki. A hodály három részre volt osztva, mert három arató nagybanda volt a gazdaságban. Egy-egy bandában, mint már mondtam ötven fő tartozott. Rákóczifalván kívül még volt Kengyelről és Jászdózsáról is egy-egy nagy banda. Volt egy kisbanda, vagyis borsós banda, ők egész nyáron csak borsót arattak, sokszor kézzel nyűttek és sokszor éjjel és hajnalban. A lakrészeket cirokszárból készített válaszfal választotta el. Minden hang áthallatszott a másik bandától és tőlünk oda. A szállás előtt mindig volt egy friss ártézi vízzel teletöltött kerekes lajt. Amikor főztünk, innen vihettünk vizet, mert az ártézi víz messze volt a szállástól. A marokszedőket a kaszások válogatták vagy fogatták azután, hogy a szerződést megkötötték a Községházánál. A marokszedőket a kaszások fizették a keresetükből. Ha jól emlékszem egy marokszedő 150 kg búzát kapott. A lányok kaptak előlegként egy fejkendőt, a fiúk pedig 2 vagy 3 pengőt. Hajói emlékszem az aratók a termés 10 százalékát kapták, ebből fizettek. Az előlegként adott fejkendő vagy a fiúknak adott pénz biztosíték volt arra, hogy a kaszásoknak lesz marokszedőjük, a marokszedőknek pedig, hogy lesz kaszásuk az aratás idejére. Nem volt könnyű a marokszedők kiválasztása sem. Egy marokszedőnek ugyanis azon kívül, hogy tudni és bírni kellett kaszása után "markot" szedni, kötelet csinálni, a kévéknek gereblyézni, még főzni is tudni kellett (volna). Általában ez ment is. De voltak olyan marokszedők (mint én is) akinek nem volt a főzésben tapasztalata, így itt is azoknak az idős lány rokonoknak a segítségére volt szükség, akikről már említést tettem. Otthonról a főzéshez minden szükséges nyersanyagot mi vittünk magunkkal: krumplit, száraztésztát, vöröshagymát, sót, őrölt paprikát, sózott szalonnát, egy-egy kanalat, egy hétre való kenyeret, valamint egy-egy kést. Ezeket otthon zsákba raktuk és megérkezéskor a zsákokat a szálláson, a fekhelyünkön tartottuk. A kenyeret otthonról vittük; az általában szombati sütésű kenyér volt, és vasárnap hoztunk belőle. A lisztet komencióba vagy kötelező járadékba kaptuk. A jászdózsaiak csak az aratás végén mentek haza. Ők naponta főztek és hoztak magukkal otthonról két sütőasszonyt, akiknek az volt a dolguk, hogy minden nap friss kenyeret süssenek a banda tagjainak. Nagyon jól emlékszem arra, hogy mindig friss kenyeret ettek, arra azonban, hogy mennyit sütöttek és hogyan osztották szét, már nem A két sütőasszony nem volt kint a bandával, nem vett részt az aratási munkában. Lisztet az uradalom adott nekik, abból sütöttek, szitáltak s minden nap friss kenyér volt, ha nem is mindenkinek, de legalább a banda egy részének. A többieknek a következő napon‘ (folytatjuk) 2002. június 7. 12. oldal
