Földvár, 2000 (2. évfolyam, 3-8. szám)

2000-09-01 / 7. szám

12 Földvár 2000. szeptember KÖNYVTÁR - VÁLTOZÓ SZEREPBEN A Városi Könyvtár Oszőlői Fiókkönyvtárának épülete elavult, amit már nem volt célszerű fel­újítani. Bár nagyon sokan kezdtük ebben a könyvtárban az ismerkedést a könyvek világával,és nagyon sokan vagyunk azok is, akiknek ez a hely többet jelentett egy "egyszerű" könyvtárnál, mégis min­denkinek be kellett látnia, hogy az intézménynek szebb,korszerűbb környezetbe kell kerülnie. A város Képviselőtestülete úgy döntött, hogy el­adja az épületet, és a könyvtár új helyét az Ószőlöi Általános Iskolában jelölte ki. Augusztusban megkezdődött a könyvtárhe­lyiség kialakítása, melynek eredményeként egy igen szép, megújult könyvtárat vehettek birto­kukba az olvasók. A KHT gyors és jó munkát végzett, az iskola vezetése, dolgozói szintén nagy segítségünkre voltak, és fenntartónk felé is köszönettel tartozunk. Tehát beköltöztünk, több mint 16 ezer kötet könyvet leleltározva, áttelepítve. Augusztus 28- án, a tanévkezdéssel együtt így mi is várhattuk az olvasókat. Mint kiderült, ők is várták e napot, hiszen több mint egy hónapig szünetelt a szol­gáltatás. A fenntartó állásfoglalásának értelmében az Oszőlői Fiókkönyvtár a jövőben kettős szerepet fog betölteni. Egyrészt iskolai könyvtári, más­részt pedig városi, tehát nyilvános könyvtári el­látást biztosít. Az új helyzet megoldása némi fejtörést okozott számunkra, de meg tudjuk oldani a ránk váró fe­ladatokat. Az iskolai könyvtári munkát Magyar Mihályné Ibolya látja el. Az ő feladata elsősorban, hogy megtanítsa a gyerekeket a könyvtár, a kéziköny­vek használatára, a könyvtári rendben való eligazodásra. Ezen túlmenően minden olyan tan­órát meg lehet az iskolakönyvtáros segítségével tartani a könyvtárban, amelyhez a könyvtár szakkönyvei, egyéb segédeszközei segítséget nyújtanak. A nyilvános könyvtári feladatokat Némethné Fodor Ilona látja el. Az ő szerepköre más, első­sorban a felnőtt olvasók ellátását kell biztosí­tania, valamint a gyermekek szabadidős tevé­kenységét hivatott segíteni irodalomajánlással, kiscsoportos foglalkozások, baráti körök szerve­zésével. A könyvtárnak a gyermekek, felnőttek közösségi színterévé kell előlépnie. A könyvtár két funkciójából eredően eltér egy­mástól a nyitvatartási idő is. A nyilvános könyv­tári szolgáltatás akkor is rendelkezésre áll, ami­kor az iskolai könyvtár már bezárt. A nyitás óta a forgalomból származó adatokat tekintve hasznosnak bizonyult a két funkció összevonása. Minden felnőtt és gyerek, régi és új olvasót egyaránt nagy szeretettel várunk a könyvtárban! A nyilvános könyvtárra vonatkozó nyitvatartási idő /az iskolai könyvtár nyitvatartási ideje ennek része/: hétfőtől csütörtökig 8-12 13-17 óráig. Kedves gyerekek! Minden iskolában meghirdettük szokásos könyv-tári fejtörőnket, melynek feladatlapjait kérjétek tanáraitoktól, vagy a könyvtárosoktól! A megoldások beadási határideje október 11-e. Figyelem! A Városi Könyvtárban folyamatosan kaphatók kiselejtezett könyvek 10-200,-forintos áron! Tokajiné Demecs Katalin Városi Könyvtár vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom