Földvár, 2000 (2. évfolyam, 3-8. szám)

2000-03-01 / 3. szám

6 Földvár 2000. március Beszélgetés Farkas Imre országgyűlési képviselővel BELVÍZKÁROSULTAK, GAZDÁLKODÓK, INDÍTVÁNYOK Március 6-án tartott beszámolót és fogadóórát Tiszaföldváron Farkas Imre országgyűlési képviselő az utóbbi időszak eseményeiről, a képviselői munkáról, a lakosságot érdeklő és érintő eseményekről, kérdésekről, kérésekről. Ezekről és egyéb témákról beszélgettünk képviselőnkkel, melyről összefoglaló tájékoztatást adunk olvasóinknak Melyek most a körzet választópolgárait érdeklő' és érintő kérdések, melyekkel foglalkoznod kell, amelyekkel megkeresnek amire választ várnak, intézkedést kérnek?- A körzetben nagyon sok embert, családot érint a belvíz, a belvíz által eddig okozott és ezután várható kár. Ez érinti azokat, akiknek víz alatt áll a földje, azokat, akiknek összeomlott, illetve összeomlás előtt áll a lakóépülete, de azokat a vállalkozókat is, akik munkagépeikkel segítik a belvízelvezetést. Ezzel kapcsolatban február 4-én napirend utáni felszólalást tettem a Parlamentben. Idézet a felszólalásból: Amíg a világa 2000. esztendő beköszöntének ünneplésével és problémáival, Magyarország pedig a korona áthelyezésével volt elfoglalva, addig az Alföldön emberek ezrei, önkormányzatok százai küzdöttek a belvízzel. ... A tiszazugi helyszíneken járva, szakemberekkel beszélve, önkormányzati üléseket látogatva meggyőződhettem róla, milyen nagy a baj és mi mindenben várnák a kormány azonnali segítségét. Meglehetősen felborzolja a kedélyeket, ha felelős személyek a biztosítások fontosságára hívják fel a figyelmet, holott jól tudják: belvíz esetén nem fizet a biztosító. Másrészt az állam sem biztosítja az értékeit, lásd például a sportcsarnok esetét. A felszólított embereknek pontosan olyan nehéz megoldani kis házuk biztosítását, mint az államnak nagy értékű épületeit. ...Egy tavalyi törvénymódosítás értelmében az árkok, csatornák egy része az önkormányzatok tulajdonába került. E törvény szerint ezek rendben tartására a 2000. évi költségvetésben normatív támogatást kellett volna megállapítani. Jól tudjuk, ebből nem lett semmi, így törvénysértő módon ma nincs erre pénze az önkormányzatoknak. Nincs más hátra: adni kel nekik! ...az eddig felmerült, településenkénti 8-25 millió forint körüli igényekből maximum egy­két millió forinthoz jutottak hozzá. ...Néhány átgondolásra érdemes helyi javaslat: Tény, hogy a súlyosan károsult házak egy része gyors beavatkozással még megmenthető lenne, de nincs pénz a műszaki felmérésre, tervre, azonnali kivitelezésre. Ehelyett van nagyvonalú kárbecslés, igény továbbítás és majd ha kapnak pénzt és a ház még mindig áll, lesz valamilyen felújítás, összedőlés esetén majd megoldják valahogy a lakhatást. Legalább itt szükség lenne az előlegszerű kiutalásra, mert így összességében is kisebb lenne a kár, ráadásul sok idős embernek megmaradna egyetlen értéke. Egészen más utat járhatnának a károsult gyermekes családok, ha esetükben a lakástámogatási rendszer kivételes elbánást biztosítana... ... Ok megkaphatnák a lakásbővítési kedvezményt és a fél szocpolból jobb állapotú házat vásárolhatnának, melyhez a saját erőt a felújításra szánt összeg adná. (folytatás a oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom