Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-06-01 / 5. szám
8 TÓ-GAZDA(G)SÁG 1999. JÚNIUS Víztükör a város szélén Haltermelés pokolba kívánt vámszedőkkel Zűrzavaros előzmények után a szászhalombattai Tógazda Halászati Szövetkezet vette meg a Tiszaföldvár szélén, a Martfűt Kunszentmártonnal összekötő út mellett lévő halastavat, melyet K. Kungyela János nyugdíjasként, eszmei díjért felügyel. A tőle kapott információk szerint a szövetkezetnek - szerte az országban - negyvenhat halastava van. Hazánkban ez az egyik legnagyobb áruhal termeléssel foglalkozó gazdaság, melyet magas szintű szakmai tudással irányítanak. Dr. Németh István, a szövetkezet elnöke például halmikrobiológiából doktorált. Államközi szerződéssel, éveken át Afrikában, ebben a témakörben dolgozott. A földvári halastó területe 86,7 hektár. Intenzív haltermelés folyik benne. Ez alatt az értendő, hogy a betelepítés szakmai szinten optimálisan történik, s optimális szintű a takarmányozás is. A tóban lévő állományt tavaly telepítették. 1998. áprilisában 20 és 50 gramm nagyságú ivadékok kerültek a tóba. Mai átlagsúlyuk egy kiló körül alakul. Évente 50- 60 vagon teljes értékű takarmánnyal etetik őket, s amellett kiegészítésként malomipari melléktermékekkel. Ha a betelepített állomány mintegy ötven százaléka eléri a piaci mértéket, akkor nagyvízi halászatra kerül sor. Kiszedik a halak nagyját, majd a harmadik évben teljes lehalászást végeznek. Azt még nem tudni, hogy hozam tekintetében mire képes a tó, mert csak két éve üzemel, s négyöt év kell annak meghatározásához, hogy mennyi az éves hozam. Rengeteg tényező befolyásolja azt. Többek között a tak a r m á n у árának alakulása. Az intenzív haltenyésztés igen drága. Mindenért fizetni kell. Köbméterenként egy forint húsz fillért fizetnek például a gravitációs úton hozzájuk érkező vízért. Csupán ez évente hathétszázezer Ft kiadást jelent. Tetemes költséggel járnak a beruházások is. Tavaly például közel tizenhatmilliós beruházást eszközöltek. Újjáépítették a teljes gátrendszert, hogy teljes vízszintet lehessen tartani. Korábban nagy volt a vízmosás, fokozódott a szivárgás, más területek elöntésének veszélye. Azt megelőzően kilencmillió forint ráfordítással terménytárolót építettek. Az idén szilárd burkolatú út készül a terménytárolóhoz. Az eredményből tehát minden évben visszaforgatnak valamennyi összeget, hogy a földvári is számottevő objektum legyen a szövetkezetnek. Egyébként a szövetkezet többi tavánál is hasonló beruházásokat eszközölnek. Ivadékból száznegyven mázsányit telepítettek a földvári tóba. Talán kicsit túltelepítették, ezért is emelték a vízszintet. A telepítés mérvénél bizonyára közrejátszott az is, hogy számítottak a pokolba kívánt vámszedőkkel. Mérhetetlen étvágyú kormoránok károsítják a halállományt. Érkezésükkor durrogni kezd a propánbután gázzal működő madárriasztó. Ezt meg a város közelsége miatt- főleg az éjszakai vagy a hajnali órákban - a lakók nem nagyon tolerálják. K. Kungyela Jánosék megértik ezt, s a lehetséges mértékig figyelembe is veszik. Húsvétkor például kikapcsolták a riasztóberendezést. A kormoránok mellett a halastó emberei állandó harcban állnak az egyik kisebbség néhány tagjával. Mindig ugyanazokat kapják orvhorgászaton. A tilosban járók a legrafináltabb módszereket alkalmazzák. Gyermekeket visznek például magukkal, s elfogásukkor azzal védekeznek, hogy ők csak a gyermekekért jöttek. A mostani rendeletek egyébként sem teszik lehetővé, hogy szigorúbban eljárhassanak az orvhorgászokkal szemben, hiába nyújt segítséget a rendőrség. K. Kungyela János ezért mondja: “Megfordul az ember fejében a gondolat, hogy kiket véd a mai jogrendszer?” A piaci árak ingadozása mellett az is gátolja a haltermelők eredményesebb munkáját, hogy a lakosság nagyobb kiadásai idején - például a beiskolázásokkor - visszaesik a kereslet. Ezért mondja a halastó vezetője: Mindig borotvaélen táncolunk. .9. B. K. Kungyela János az etetőhajón Nézőpont ^ Bolt: áruk és panaszok bőségének helye. Mondjuk, megszökök, megszeretek egy fogkrémet, egy teafajtát, s a következő alkalommal is azt veszem, s venném legközelebb is, de már nincs. Olyan. Van másmilyen. Barátkozom az árával, remélem, tetszeni, ízleni fog az is, aztán vagy, vagy nem. Végig próbálok párat, van idő a nyugdíjig, s valamelyik mellett úgyis kikötök. Elvégre hajózni, fogat mosni, teát inni muszáj. S amikor majd megszokom, megszeretem azt a másik fajtát, abból sem rendel többet a bolt, ahová járok, illetve lehet, nem is gyárt már olyat a gyár, vagy ha mégis, máshogy keresztelik el, máshogy csomagolják, hogy máshogyan képezhessék az árát. Én pedig töprenghetem, vajon a világ változik-e ilyen gyorsan, vagy pedig a burkolt áremelésnek titulált kereskedelmi trükk csinál belőlem balekot. Bevallom, bosszankodom, amikor ugyanaz az íz, minőség köszön vissza csicsásabb csomagolásban, drágább áron. De nem kevésbé bosszantó, ha ugyanaz a minőség, ugyanaz a márkanév fed más minőséget. Vegyük például a kolbászokat. Az egy dolog, hogy a gyermekkori ízeket egyik sem idézi. És itt nem arról van szó, hogy a megszokott után nosztalgiáznék, hiszen a makói barátom vagy nyírségi feleségem szülői házából származó disznótorosokat is szeretem, pedig azoknak a fűszerezése, állaga, füstöltségi foka, de még a színe, vastagsága is teljesen más, mint gyerekkorom kunsági finomságainak. Különbözőek hát, a közös csak annyi bennük, hogy szeretem őket, hogy jók. Mert lélek van bennük. Mondjuk. Persze amikor futószalagon és tonnaszám gyártja a gyár a kolbászt, bizony nemigen jut bele elég lélek. De honnan is lenne annyi? Még ha összedobná a hentes, a vezérigazgató, a portás, a titkárnő, akkor is? Mindennek folyományaként aztán járjuk a boltokat, mert olyanok vagyunk, mint az ország, vagy mint ez a tiszazugi táj, kevés pénzű, s amikor valamelyik fajtában véletlenül kevesebb mócsingot, vagyis több lelket találunk, próbáljuk megjegyezni a nevét, hogy legközelebb is azt kérhessük. Igen ám, de akkorra, már nincs az a fajta. Vagy ha van is, a lélek nevű állag- és ízjavító adalékanyagot kifelejtik belőle, s rosszabb esetben olyan mócsingra harapunk, hogy a fogorvosnál kötünk ki. A tanulság csak annyi, hogy aki olyan, mint ez az ország - ahogy a költő mondja -, mindenhez áron felül jut. És örökké bóvlihoz. Jenei Gyula
