Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)

1999-04-01 / 3. szám

1999. ÁPRILIS BESZÉLJÜNK RÓLA 5 Nincs összhangban a víz és az Ígéret Beszélgetés Magyar Bálinttal, az SZDSZ elnökével Március 18-án a TiszafÖldvári Polgármesteri Hivatalt kereste fel Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke. Ezt a lehetőséget használtuk ki ar­ra, hogy uticéljáról és néhány ak­tuális kérdésről szót váltsunk vele.- Minden látogatásnak több célja van, - kezdte a beszélgetést Magyar Bálint. - Az egyik indíték most az, hogy ma este - az országos küldött­gyűlés előtt - Szolnokon megyei kül­döttgyűlésre kerül sor. Ezt az alkal­mat használom fel arra, hogy tájéko­zódjam az éppen aktuális társadalmi vagy természeti kérdésekről.- Mik azok?- Most az egyik legfontosabb az ár- és belvíz kérdése, mert egy héttel ezelőtt Szabolcs-Szatmárban, most meg Jászberényben, Szolnokon, Martfűn és Tiszaföldváron, tehát a legkülönbözőbb helyeken azt tapasz­talom, hogy a víz és az ígéretek nin­csenek összhangban. Az árvízvédelmet kormányzati feladatként látják el, a belvízvéde­lemben viszont teljesen magukra ma­radnak az önkormányzatok. Idei költ­ségvetésük egyébként is messze el­marad az infláció várható mértékétől. Ebből a nyomasztó költségvetésből kell fedezniük a belvízvédelemből adódó kiadásokat. Ugyanakkor kor­mányzati szinten jelzi a marakodást az, hogy míg korábban, az előző kor­mánynál az ár- és belvízvédelem ugyanahhoz a minisztériumhoz tarto­zott, addig most a belvízvédelem át­került a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Minisztériumhoz.- Az ár- és belvíz közvetlen veszé­lye után mi várható?- Megválaszolatlan kérdések ma­radnak. így például: mi lesz azokkal, akiknek házát elvitte a víz, főleg a belvíz. Ezeknek száma - elsősorban a Tisza felső vidékén - igen jelentős. Véleményünk szerint az ilyen - év­századonként egyszer- kétszer elő­forduló - katasztrófahelyzet azt indo­kolná, hogy a környezeti károkat rá­szorultsági alapon, vissza nem térí­tendő vagy kamatmentes hitelekkel orvosolják, hogy fedél nélkül ne ma­radjon senki. Probléma az is, hogy mi történjék a belvíz alá került földek­kel. Ezekre a kérdésekre nem ad vá­laszt a kormányzat, mint a távlato­­sabb kérdésekre sem. A gátrendszer javítására ősszel felajánlott 20-30 milliárd forint időarányos részét pél­dául nem állították be az idei költség­­vetésbe. Nincsenek látható és belát­ható programok a víz- és belvízleve­zető rendszerekre, az elpusztultak vagy megrongálódtak újjáépítésére.- Milyen egyéb aktuális kérdés foglalkoztatja most az SZDSZ-t?- Nagy kérdés most az Európai Unióhoz való csatlakozás nyomán a kialakítandó régiók helyzete, Ma­gyarország középszintű szervezeti rendje. Készül egy új típusú regioná­lis beosztás. Félő, hogy ez a tervezet az állami központosítás eszközeként fog szolgálni, mivel lényegében az érintettek véleménye nélkül, azok fe­je felett próbál - adminisztratív me­gyehatárokhoz igazodva - kialakítani és a régiókon belül centralizálni funkciókat. A szabaddemokraták véleménye szerint először is ezeknek a régiók­nak önkormányzati régióknak kell lenniük. A régiók megjelenése nem szolgálhatja az önkormányzatiság, tehát a helybeliek döntésének vissza­szorítását. Másrészt azok bele kell, hogy szólhassanak abba, hogy mi­ként alakulnak a régiók határai, hi­szen ez indirekten már benne van a mostani törvényekben is. Harmad­szor a régiók kialakítása nem jelent­heti azt, hogy egy-egy központ kisa­játíthassa magának az összes regio­nálisjogot. Valamilyen módon el kell kerülni az ilyen monopóliumok ki­alakítását. Az SZDSZ-nek így kell fellépnie. Ugyanakkor rendkívül fon­tos, hogy Magyarország szervezeti­leg is készen álljon az Európai Unió­hoz való csatlakozásra, hiszen nem kis pénzekről, nem kis lehetőségek­ről van szó. S.B. Magyar Bálint lapunkkal ismerkedik Aktuális jegyzet Egy szétszakadó társadalom utcaképe Keresem a polgárt, de nem könnyű meg­találni. Se kívül, se belül. A polgár többek között arról ismerszik meg, hogy felelős, ön­tudatos lény. Önmagáért, környezetéért. Tudja, mihez van joga, és érvényesíti azt. Nem hőzöngve, ellenben kitartóan és követ­kezetesen. Teheti, mert anyagi biztonságban él, s ez bizonyos fokú függetlenséget ad neki. A polgár nem szorong attól, futja-e hó végé­ig a konyhapénz, mi lesz, ha elromlik a hűtő­­szekrény, s nem retteg, hogy kirúgják a mun­kahelyéről, ha történetesen otthon kell ma­radnia egy-két hetet náthás gyerekével. Leg­alábbis nagy általánosságban. Mindez arról jut eszembe, hogy Földvá­ron, de másutt is feltűnt, a tavasz tombolása ellenére sem látok rokoni kalákákat egy-egy portán. Nem alapoznak időnként sörbe kor­tyoló, félmeztelen férfiak leendő házakat, de téglabálák, építőanyagok sem sorakoznak az udvarokon. Feltűnt, írom, pedig igazából az ellenkezője lehetne feltűnő. Csakhogy ami­kor túl nagyra nő a hiány, az is szembeötlik. Ha kevés gyerek születik vagy ha kevés lakás épül, pedig igény és szükség lenne rá. A városházán bekopogok az építési osz­tály vezetőjéhez, hogy az adatok tükrében igazolva vagy cáfolva lássam megfigyelése­met. Amit megtudok, amire az építési enge­délyek kiadásának statisztikájából következ­tetni lehet, meglehetősen lehangoló. A né­hány évvel ezelőtt megemelt szociálpolitikai kedvezmény lehetőségével a családok nem tudnak megfelelő számban élni, mint ahogy az idei esztendőtől ösztönzőleg bővült áfa­visszaigénylés sem lendített az építési ked­ven, a lakáskassza hatása pedig még nem ér­ződik. Ellenben, mert lakni muszáj valahol, a toldozgatás elve érvényesül új házak húzása helyett. Idén Tiszaföldváron egy-két új épületre adtak ki építési engedélyt, ellenben hatvan­nál is több kisebb átalakításra, bővítésre szólót. Jellemző a reményre, hogy ezeknek úgy negyede üzlethelyiség kialakításáról szól. Arról, hogy valamihez kezdeni kellene, hátha bejön. De van még valami. Ha a több éves átla­got tekintjük, kétféle típusú ház építtetése szembeötlő. Az egyik a hatvan-hetven négy­zetmétereseké, amelyekben van egy kis für­dőszoba, konyha, két szoba, illetve a másik véglet a több garázsos, hatalmas hallos, vendégszobás, két-három fürdőszobát is tar­talmazó, rendszerint kétszáz négyzetméter­nél nagyobb alapterületű, luxusigényeket is kielégítő épületmonstrumoké, vagy bújócs­­katereké. Az osztályvezető a brazil modellt emlege­ti, amely a társadalom alsó és felső rétegei­nek végzetes távolodását, kettészakadását hivatott jelölni, miközben éppen az ország, a város jövője szempontjából olyannyira fon­tos polgárnak a lakástípusa hiányzik a vég­letek között. Ami ugye annyit tesz, hogy ma­ga a polgár hiányzik. Az önmagáért és kör­nyezetéért felelős, öntudatos lény, aki leg­alább akkora anyagi biztonságban él, hogy bizonyos elvárható mértékű függetlenséget még ebben az árúk, illetve a fogyasztás dik­tatúrája felé törekvő világban is kikövetel magának. Jenei Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom