Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-04-01 / 3. szám
1999. ÁPRILIS 3 4. Kell a középiskola Földvárnak! Már nem kérdés a kérdés 5. Nincs összhangban a víz és az ígéret Beszélgetés Magyar Bálinttal az SZDSZ elnökével 6. Az éhség lopásra kényszerít Városunk bűnügyi látlelete 7. Lógásért nincs fizetés A földvári Mezőgazda Szövetkezet mindennapjai Napi munkarend kevéske panasszal Húsz éve a tehenek között 8. Virágvasárnap az aranyesök városában 9. Viháncolnak már a lovak Sokan várják a nyarat 10-11. A hely, ahol élünk Több tételben a városról 12. Hetvenöt éves a férfikar Fesztivál kórus kitüntetés harmadízben Nagy Sándor református lelkész szerint: A templomba járás inkább szokás, mint hit kérdése 13. A doki gyógyít, fest, ír és vadászik Vázlat Dr. Végh Endréről Az életet élni kell... Portré Aba Attila építészről 14. Jobb adni, mint kapni Négyszemközt Tamási Józseffel, Tiszaföldvár és Martfű plébánosával 15. Százötven éve történt 16. Tavaszi sikersorozat Oszö'löben 17. Hogy jobb legyen a termés Aktuális tanácsok kertészkedőknek Humor sarok Földvár-i (ál) hírek 18. Helyzetjelentés csapataink háza tájáról Nyilatkoznak az edzők -19. Autóbusz menetrend Fotók: Nagy Zsolt Жагfos ©/rnsónk/ A várost a várfal teszi várossá. Amikor Kr. e. 753-ban egy fényes áprilisi napon a legendás ikerpár Romolus és Remus ekével széles barázdát húzott a Tiberis folyó partján magasodó Palatinus domb körül és megkezdte építeni a falakat nem tudhatta, hogy felmérhetetlen kincset talált az emberiség számára: a Várost. A várfallal körülvett emberi közösséget megvédi a fal és védelme alatt az évszázadokon keresztül egymásba ölelkező nemzedékek génjeiben kialakulnak és megszilárdulnak a társadalmat összetartó tulajdonságok: a közösségi érzés, a szolidaritás, a másokért érzett felelősség, a méltóságteljes büszkeség az alkotó ősökre, a városomra, a népemre. A város nem dekrétummal születik, a Város bennem benned, mindannyiunkban, elődeinkben és utódainkban alakul, fejlődik és változik az idők végeztéig. A Város az ember számára a megvilágosodást, a megismerést, a gondolkodás szabályainak birtokbavételét is jelenti. Az emberiség nagy fejlődési korszakaiban az ókortól kezdve nagy iskolák is működtek. Ezekben az iskolákban gyűjtötték össze a kor ismereteit, rendszerezték, tanították és nevelték azokat az utódokat, akik tovább vitték, a korábbinál magasabbra emelték az emberi szellemet. A virágzó ókori Görögországban Platon Akadémiáján, abban a sötétnek tartott, ám egyáltalán nem sötét középkorban Hispánia arab iskolái, Nagy Károly szervezett kolostoriskolái, a mi 996-ban (!) alapított pannonhalmi bencés iskolánk, a reneszánsz humanisták nagy egyetemei, a bolognai, a firenzei, a minket Janus Pannoniussal megajándékozó ferrarai, a reformáció korának szellemi központja, a Hamletiét nevelő wittenbergi, ékes bizonyítékai annak, hogy az emberi társadalom fejlődése és az iskolák elválaszthatatlanok. Az iskolák falai közé messze földről oda sereglő, majd hazájukba visszatérő tanult fiatalok vitték el a hírét és nevét a jelentéktelen városkának. Ha az Oxfordi iskola nem létezne, egy-egy Oxfordot csak nagy üggyel bajjal lehetne megtalálni Anglia térképén. Egy városi közösség a jó iskoláját becsülje meg, szeresse, támogassa és legyen rá büszke. Március 17-én a városi képviselő testület tagjai a gimnázium tanáraival találkoztak, hogy a középiskola hovatartozásról gondolatot és véleményt cseréljenek. Ez a kora tavaszi délután minden résztvevő számára emlékezetes marad. A kényes téma miatt joggal lehetett félni, hogy az összejövetel alacsony rendű sárdobálássá fajulhat. Nem így történt. A megszólalók oldott baráti hangulatban, komoly felelősséggel, sokoldalúan, az előnyöket és a hátrányokat józan visszafogottsággal elemezve az érzelmeket és a rációt ízléssel és jó arány-érzékkel párba állítva mondták el a véleményüket. A kialakult egyetértés felett érzett szívderítő öröm annak a bizonyosságnak is szól, hogy ím: a mi “szegény, bizony még nem város kis városunkban ” meg van a gondolati-tudati alap, polgáraiban meg van az adottság és a készség, hogy ez a település egyszer igazán város legyen. 1999. március 25-én Tiszaföldvár Város Képviselő Testületé névszerinti szavazással egyhangúlag vállalta a mi középiskolánk fenntartását a következő négy évre. Tiszaföldvár, 1999. április
