Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-04-01 / 3. szám
1999. ÁPRILIS ARCKEPVAZLAT 13 A DOKI GYÓGYÍT, FEST, ÍR ÉS VADÁSZIK Vázlat Dr. Végh Endréről Az életet élni kell... „... legfeljebb táncolni nem tudok... ” A homokiak orvosa, Dr. Végh Endre gyermekkorában kirítt társai közül. Derűsen tekint vissza azokra az évekre:- Falusi gyerek voltam én is. Iskolába menet lehúztam a lábamról az édesanyám által rámerőltetett szandált, mert a többiek között csak mezítláb illett járni. Társaimtól abban különböztem, hogy szüleim a „nadrágos emberek,” tehát az iskolázottak közé tartoztak. Könyvek, lexikonok voltak otthonunkban, azokat forgattam. Ami elém került, elolvastam. Hét éves koromban elolvastam Dr. Végh Endre otthonában egy Márai regényt. Semmit sem értettem belőle, mégsem tettem le. Kiolvastam addig, hogy „Kiadja az Atheneum...” Bizonyára innen ered Végh doktor vonzalma a humán tárgykör iránt. S ha pontosabban akarok fogalmazni, azt kell mondanom, hogy a vonzalomnál jóval többről van szó. Kiderül ez szavaiból is:- Nagyon szeretem orvosi hivatásomat. Azt tartom: egy valamit csináljon az ember tisztességgel, jól, s amellett próbáljon ki sok mindent, amit csak lehet. Azok között talál majd olyat, ami úgymond a szenvedélyévé válik, nem tud megszabadulni tőle. Ilyen nálam a könyv, a vadászat, s általában - előre bocsátom: mint műélvező - a művészetek. Végh doktor könyvespolcain csak összepréselve fér el a mintegy hétnyolcezer kötet.- Az állomány fele bóvli, - mentegetődzik, - mert kedvelem a detektívregényeket is. Néha rám jön, hogy verset kellene olvasnom. Isteni jó érzés, hogy ilyenkor csak le kell emelni egy kötetet a polcról, és olvashatom mondjuk Nagy László vagy mások műveit. A közelmúltban Végh doktornak megjelent az első kötete. Olthatatlan humorérzéke szólal meg benne a vadászéletről. Öniróniával említi:- Első könyvem néhány példányát véletlenül levertem az asztalról. A feleségem kérdezte: mi történt? Én meg azt válaszoltam, hogy összes műveim a padlón vannak. Nem nagyon írogatok. Már a hetedik kötete jelenik meg a vadászéletről szóló egyik kiadványnak, abban jelent meg novellám és vadászlapokban is. Néha az Élet és Irodalomban is megjelent egy-egy olvasói levelem. Egyébként nincsenek írói ambícióim, de az irodalmi élmények összeállnak bennem valami meghatározhatatlan tömeggé, amiből az ember idézni tud, ami megmarad benne. Jó érzéssel tölt el az, hogy ha hallok valamit, az nem idegen számomra, mert olvastam róla. Végh doktor nemcsak ír, hanem fest is. Eddig vagy háromszáz képet alkotott, melyek barátai révén külföldön és itthon országszerte megtalálhatók. Az ecset kézbevételére a vadászat inspirálta.- A vadászat nálunk családi hagyomány - mondja. - Mindkét nagyapám vadász volt és a kisebbik fiam is az. Már a dédapja is annak a vadásztársaságnak volt a tagja, ahová most ő tartozik.- A leshelyen olyan élményekben van része az embernek, olyan pillanatokat él át, hogy isten elleni véteknek tartja, hogy nem tudja megosztani azokat másokkal. Ezért próbálkoztam először rajzolgatni, majd festeni. Senki nem tanított. Magamtól kellett rájönnöm olyan apró fogásokra is, hogy melyik ecset mire való. A doktor út tizenöt éve kezdett festeni. Barátai és Tálas László korábbi múzeumigazgató unszolására ki is állította munkáit. Ennek említésekor is hangsúlyozza, hogy amatőrködésről van szó. Olyan tevékenységről, melyet ha szívesen csinál az ember, s alkotásaiban mások is örömüket lelik, az olyan pluszt ad, amitől saját hivatásában is feltöltődik. Végh doktor életébe pillantva önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy ebben a rohanó, zaklatott világban derűs nyugalommal hogyan tud mindenre időt szakítani? Egyszerű választ ad:- Van egy velem született jó tulajdonságom. Nem kell sok idő ahhoz, hogy kialudjam magam. Öt-hat óra alatt regenerálódok, teljesen kipihenem magam. A munkaidőn túl így felszabaduló óráimat továbbképzéssel. olvasással, pingálással, vadászattal töltöm, s ha úgy érzem, hogy valami kikívánkozik belőlem, azt meg is írom. S. B. Beszélgetésünkig jóformában csak látásból ismertük egymást. Itt-ott találkoztunk, köszöntünk egymásnak, de semmi több. Most mégis meleg barátsággal fogadott lakásán Aba Attila építész. A tágas otthon, a célszerű berendezés arról árulkodik, hogy a tolókocsiban közlekedő fiatalember a lakás minden pontját meg tudja közelíteni. Megyeszerte keresik. Vagy munka miatt, vagy segítség ügyében. A telefon is munkaeszköze. A harminchárom esztendős fiatalember egy sajnálatos vonatbaleset során veszítette el mindkét lábát. Éppen főiskolás volt. Éppen tizennyolc éves. Ahogy elhelyezkedett hatalmas foteljében, rögtön a dolgok közepébe vágtunk. A kezdeti feszengést oldotta a barátságos légkör.- Ha nem terhes az emlék, beszélnél a baleset körülményeiről, és arról is, hogy hogyan tetted túl magad a történteken?- Régen volt, nagyon régen. 1984. szeptember 4-én, ha nincs ott a vonat, ha nem ugróm fel a hátsó kocsira, ha... Az Árpád kórházban ébredtem, akkorra már tőből csonkolták mindkét lábamat. Ott rájöttem, hogy sok választásom nincs. Vagy letargiába esem, vagy a pohárhoz nyúlok, vagy élem az életem. Én az utóbbit választottam. Azt, ha valaki tizennyolc évesen elveszíti a lábait, igazán nem lehet feldolgozni, de az adott helyzettel lehet élni. Levelezőn sikerült elvégeznem a főiskolát, építész lettem. Azokban az időkben szüleim és évfolyamtársaim is sokat segítettek. A rehabilitációs intézetben testileg, lelkileg felerősítettek, megtanultam műlábbal járni, de nekem a kocsi „komfortosabb”. A diplomázás után úgy tűnik hogy Attila élete révbe ért. Telket vett, építkezni kezdett, megnősült. Úgy, mint bárki más, élte az életét, küszködött, kölcsönöket törlesztett. Új csapás volt életében, hogy 1990- ben terhessége alatt meghalt a felesége.- Hogyan lehet ilyen mély gödörből kimászni?- Nehezen! Édesanyám tudtomon kívül megkereste Nász Margitot, aki a megyei mozgássérültek szövetségét vezeti. Az ő segítségükkel sikerült az, hogy a szakmámban dolgozhassak. 1994. óta vállalkozó vagyok. Megyeszerte - főleg mozgássérültek számára - lakásaik belső átalakítását tervezem. Igazából én tudom, hogy milyen változtatások szükségesek egy lakásban ahhoz, hogy a mozgássérült emberek alapvető komfortja meglegyen.- Úgy tudom, hogy a szakmai munkádon túl, karitatív, segítő tevékenységet is folytatsz Földváron.- A helyi mozgássérültek csoportjának vagyok a vezetője. Az érdekvédelmi munkán túl sokan keresnek meg a méltányossági nyugdíjak megállapításának ügyében, vagy segélyek elintézéséért is. Nagyon jó érzés segíteni embertársaimon, de ha valakinek nem sikerül elintéznem az ügyét, ez alapján ítélkezik. Néha igazságtalanul.- Ilyen „sűrű” élet mellett van-e szabad időd?- Valamennyi akad. Itthon, a ház körül minden munkát elvégzek, autót szerelek, fát vágok. Semmi nem fog ki rajtam, csak éppen táncolni nem tudok, de más meg nem szeret. Leginkább horgászni szeretek. Kedvenc helyem a Körös. A pocsolyaízű halakat nem imádom.- Milyen ötletek, tervek foglalkoztatnak mostanában?- Most május 7-én szervezünk a Fehér Házban egy bált a helyi mozgássérültek javára. Ilyen még nem volt Földváron. Úgy tűnik, hogy mederben vannak a dolgok és sikeres lesz az összejövetel, persze addig még sok teendőnk van. Szeretném a külföldi mozgássérült barátaimmal is ápolni kapcsolatokat. Nyárra tervezünk hozzájuk egy kirándulást. A többes szám használata egyáltalán nem indokolatlan, mert érdeklődésemre cinkosan összemosolyognak párjával, aki eddig csak hallgatta beszélgetésünket a szomszéd szobából. A közeljövő legfontosabb eseménye az, hogy októberre várják első gyermeküket. Gálik András r----------\ MURPHY ES A BETEG VADÁSZ A doktor első kötete Aba Attila
