Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-11-01 / 8. szám
1999. november Földvár 15 A FÖLDVÁRI MEZŐGAZDÁK SEGÍTSÉGÉRE Tisztelt Olvasó! Kedves Tiszaföldváriak! Engedjék meg, hogy városuk egy újabb kereskedelmi egységét bemutassam Önöknek. 1999. május 4-én rövid ünnepség keretében az Agroker Rt. Szolnok Tiszaföldvári Kirendeltségét megnyitottuk. Dr. Stiegler Károly vezérigazgató úr célja az volt a kirendeltségek létrehozásával, hogy közelebb kerüljünk vevőinkhez. Ez a ma költséges és fárasztó utazás miatt fontos szempont. A másik nagyon fontos célunk a gyorsaság. Jól tudjuk, hogy a táblán munka közben meghibásodott gép gazdája sürgősen ki szeretné javítani azt, és ehhez megfelelő alkatrészre van szüksége. De így van ezzel az is, aki a növényeit akarja megvédeni a bolhák, tetvek ellen, vagy ha jégeső sebezte meg a hagymát, és gyorsan kell hatásos gombaölőszer. Munkánkat tél végén azzal kezdtük, hogy a gazdálkodókkal felvettük a kapcsolatot, ismertettük a termesztéshez szükséges anyagok cikklistáját, árainkat. Lehetőséget biztosítottunk, hogy a búza, majd a kora tavasszal a napraforgó termeltetési szerződéseit átbeszéljük a termelőkkel. Informáltuk Őket és sok hasznos információt szereztünk tőlük a várható igényeket illetően. Az elmúlt években a telep elsősorban tárolási feladatokat oldott meg. Ide került a termeltetési szerződés keretében beszállított szemestermény. Ezen felül még más anyagok bértárolását is végeztük. Az 1999. januári vezetői döntést a tél elmúltával gyors tervezés követte, majd megrendelve a különböző szakipari munkákat megjelent a kőműves, víz-, gáz-, és festőbrigád. Az épületek adottak voltak. Az előírásoknak megfelelően kialakítottunk növényvédőszer-, műtrágya-, vetőmag- és alkatrészraktárt. A kialakított gépudvaron néhány erő- és munkagépet is be tudtunk mutatni az érdeklődőknek. Az irodát felszereltük a szükséges berendezésekkel és számítógéppel, így jó lett az itt dolgozók munkakörülménye is. Szeretnénk segíteni Vevőinknek. Egy-egy növényfajtáról sok információval rendelkezünk, így vetőmag vásárláskor is tudunk a fajta megválasztáshoz adatokat biztosítani. Gyakorlati tapasztalatunk alapján a műtrágyákból és lombtrágyákból is segítünk választani. Növényvédelmi kérdésekben szaktanácsadással állunk az Önök rendelkezésére. Gépekről, alkatrészekről részletes tájékoztatást adunk. Várjuk megtisztelő érdeklődésüket árúválasztékunk és áraink iránt. És kik is vagyunk mi, a kirendeltségen dolgozók? Aszódiné Hajnalka pénztáros és minőségellenőr Tichi Zoltán telepvezető, gépkereskedő Szatmári István alkatrészkereskedő, raktáros Török István növényvédő szakmérnök, kirendeltségvezető A Tiszaföldváron és a környékén élők és dolgozók, magángazdák, KFT-k, szövetkezetek, kerttulajdonosok, kertészek igényeikkel keressenek bennünket. Napi és közvetlen kapcsolatot kívánunk kiépíteni és megtartani közös érdekeink miatt. Közös sikereinkért, kedvezőbb időjárásért, jobb piaci pozíciókért, egy jövőbeli eredményes együttműködésért kívánok minden jót: Török István kirendeltségvezető Hagyományteremtő szüreti lovasok A Tiszazugi Lovasklub a sikeres augusztus 20-ai fogathajtó verseny után ismét, az egész várost megmozgató rendezvényt szervezett. Az október 16-i Szüreti felvonuláson 27 lovas és 32 egyes-kettes-ötös fogat részvételével mintegy száz fő vonult végig a városon. Voltak lovasok Martfűről, Cibakról, Fótról, Szarvasról, Bagimajorból, Budapestről, de még Erdélyből is. A felvonulást követő Szüreti Bálon több mint 300 fő adta át magát az önfeledt szórakozásnak. A nagyszerűen sikerült rendezvény támogatásásért szeretnénk köszönetét mondani minden segítőnknek, szervezőnknek, támogatónknak. Tokaji