Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-04-01 / 3. szám
1999. APRILIS 11 ié >* 'É ** iáahol elünk ■Ó szőlő. ész) hozzá rögtön. A szőlőmunkához mindig hozzá tartozott a bor, annak mértékletes élvezete is, de nem sok várható attól, a bármely jókezű, munkástól, aki napról napra lerészegedik. Gonda néni békésen tölti öreg napjait, nem elégedetlen, pedig igen nehéz havi 6-8000 forintból megélnie is. Bízik az emberekben, megbékélt a már soha el nem hagyható görbebottal is. K. Nagy Gábor és felesége, de felmenőik is, itt látták meg a napvilágot, a földvári-homoki szőlőkben, itt élnek azóta is. Gábor, a hároméves katonaságon kívül, nem nagyon tette ki a lábát a földvári határból, csak a betegség kényszerítette rövid távollétre. Szerencsére, jól tartja godni nem tudó földmunkás, kertész, állattartó parasztember. K. Nagy Gábor maximalista - a szót lehet, hogy kikérné magának - nem tűr egy fölösleges gallyacskát a fáin, a helyére pontosan vissza nem tett szerszámot, egy elszórt szalmaszálat az udvarán. Kilátástalan vele pörlekedni, hogy „vegyen viszsza a tempóból”. Gábor is tizenévesen lett „pelyvás” a cséplőgépnél, minden paraszti munkát ért, lassan gyarapodva, sok-sok munkával vált saját urává. Szerencsés embernek mondhatja magát, szenvedélye, ha lehet ezt a szót az ő esetében használni, munkájává is vált egyben: hoszszú éveken gondozta, óvta, vadászta a környék vadállományát, megtanulva a nem könnyű hivatás minden csínját-bínját. Szerencsés ember, mer „főfoglalkozása (?)” mellett elvégezhette gazdaságának nem kevés, mindennapos teendőit. Gyakran háborog a világ neki nem tetsző dolgain, de mindig „visszazökken a kerékvágásba”, nem fe-A homoki katolikus templom sziluettje magát, üldögélni is csak akkor ledve saját kötelességeit. Belátni, ha vendég kerül a házhoz, szélgetésünk idején éppen az Igazán jól ma is udvarában - emberek figyelmetlen rohanását kertjében és - puskával á vállán kárhoztatja. Kedvére szolgált az - a határban érzi jól magát, ószőlői utak rendbetétele, nem Nyugdíjas vadőr és soha nyu- hagyva szó nélkül a félig befejezett szakaszok szeme láttára történő, gyors romlását. Kevésbé elégedett az emberek észnélküli közlekedési szokásaival, autósokéval, gyalogosokéval, kerékpárosokéval egyaránt, okkal kifogásolja a balesetveszélyes „megoldásokat”, példákkal is megerősítve véleményét. Tiszaf ö 1 d V á r közlekedése tíz évvel ezelőtt hírhedt volt a fél országban: a város kerékpárra kényszerülő külső fele méltán ijesztette a városon áthaladó főútvonal autósait. Mára a helyzet javult, de egyáltalán nem rózsás. A belső közjármű-közlekedés teljes hiánya az - egyelőre - megvalósíthatatlannak tűnő kerékpárút hiánya ma is veszélyessé teszi a főútvonal forgalmát minden közlekedő számára. Sokat javított a helyzeten az ószőlői-ókincsemi utak feljavítása, a várost elkerülő műút elkészülte, de a kérdést korántsem oldotta meg. K. Nagy Gáborral nem először, és nem is utoljára beszélgetek a világ bajairól is, de főleg közös szenvedélyünkről, a vadászatról, mindkettőnk' örömére. Felesége, egészségének őrzője és felvigyázója, nem bánja, férje addig is pihen legalább, nem kell visszafogni az erejét meghaladó munkától. Van Homoknak egy országosan is nyilván egyedülálló érdekessége: a postája. Ne gondoljon senki valami különleges épületre, speciális szolgáltatásra netán műemléki érdekességre! A homoki postahivatal szokványos, normális kisvárosi-falusi posta, munkaszerető, udvarias postásokkal, pontos, lelkiismeretes szolgáltatással. A különlegesség az irányítószámban rejlik. A homoki lakos tiszaföldvári lakos, jól ismert utcával, házszámmal. Ha pedig a személyi igazolványában található címére érkezik küldemény, nem b i xt о s , hogy eljut a kezéhez, ha igen, az sokszor a postások türelmének, hely- és emberismeretének köszönhető. A rejtély oka, hogy a Homokon lakó tiszaföldvárinak nem a tiszaföldvári irányítószám az „irányítója”, hanem Homok külön irányítószáma (a tiszaföldvári utcával, házszámmal). Ugye kissé bonyolult ? Méginkább az, ha a cibakházi Bátor szőlő is ehhez az irányítószámhoz tartozik. A húsz évvel ezelőtti bürokrácia nem engedte a nyilvánvaló és közismert címzett ajánlott levelét jogos tulajdonosának átadni, visszaküldte Debrecenbe, ahol „átirányítószámozva” viszszaküldték Földvár helyett Homokra. Homok féltékenyen őrzi kevés ismert hagyományát, ma már ott tart, hogy ezt az egyedülálló, egykori postaszervezési bakit is helyi hagyományként szívesen viseli és meg kívánja őrizni jelen állapotában. (folyt, köv.) VE. K. Nagy Gábor és neje
