Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Régészettudomány - Nagy Zsolt Dezső: A kora újkori főúri pénzhamisítás forrásaihoz
NAGY ZSOLT DEZSŐ: A KORA ÚJKORI FŐÚRI PÉNZHAMISÍTÁS FORRÁSAIHOZ egyetlen, hiszen 1537-re102 és 1538-ra103 több is keltezhető a témával kapcsolatos hivatalos iratokból, Ide sorolható még néhány dokumentum a következő évekből: 1539-ből104,1543-ból105 és 1546-ból.106 A nem kormányzati és/vagy országgyűlési források a főúri hamisítás tárgykörében már korántsem ilyen rendezettek. Ennek egyik oka, hogy jó ideig a fentebb említett jogszabályokat igazából végrehajtani, végrehajtatni nem tudták. Másik lehetőség, hogy egyéb ügyek miatt is perbe fogtak sok hamisítót. Igaz ez Bebek Ferencre107, Perényi Péterre108 és csoltói Basé Mátyásra109 is. Podmaniczky Rafael neve szintén megjelent a bűnösök közt, ám a hűtlenségi perére nem került sor, hatalmaskodásért viszont már indítottak ellene eljárást.110 A felsorolt személyekben közös, hogy legalább két külön bűncselekményt is elkövettek egyszerre. Ez azért fontos, mert ebben a korszakban a régió legnagyobb potentátjai szinte kivétel nélkül törvénytelenségekkel tettek szert vagyonuk és politikai befolyásuk legalább egy részére, Basó esetében döntő többségére. 102 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 31. fol. 72., 152-157. 103 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 35. fol. 110-123.; Fase. 36. fol. 36-47., 73.; Fase. 37. fol. 43. 104 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 40. fol. 104. 105 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 53. fol. 61-74. 106 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 54. fol. 60-70. 107 Bebek Ferenc hatalmaskodási ügyeiről már korábban említést tettem. 108 Hatalmaskodással és hűtlenséggel is vádolták. Hatalmaskodás: ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 47. fol. 4-9,27-29.; Fase. 48 fol. 29. Hűtlenség: ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 48. fol. 94-95., 107-122.; Fase. 49. fol. 15., 31-32., 50-51., 66-71., Fase. 53. fol. 22-29., 75-76., 210-211.; Fase. 54. fol. 1a-3„ 15-16., 32-33.; Fase. 55. fol. 16-19. 109 Hatalmaskodással és hűtlenséggel is vádolták. Hatalmaskodás: ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 39. fol. 35-36.; Fase. 41. fol. 41-42., 89-90.; Fase. 43. fol. 18-19., 22-23., 50-53.; Fase. 44 fol: 108., 139.; Fase. 46. fol. 11.; Fase. 47. fol. 48^49.; Fase. 50. fol. 38., 45-46., 51-53., 55.; Fase. 52. fol. 4-5., 8-10., 37-38., 39-40., 40-41., 111-114., 115-121.; Fase. 55. („Berichte aus Ungarn”) fol. 1-4., 5-6., 7-8., 9-10., 11-12., 13-14., 15-16., 17-20., 21-22., 23-24., 25-26., 27-30., 31-32., 33-36., 37- 38.39-41., 42-45., 46-47., 48-49., 50-55., 77., 78.; Fase. 56. Konv. A. fol. 7. Hűtlenség: ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 55. fol. 63-64., 77., 78.; hamis pénz miatti jószágvesztéséről: A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 2. kötet - 231. oldal; forrás: http:// adatbazisokonline.hu/adatbazis/a-57_-k-19-libri-regii-%C2%B7-kiralyikonyvek-1527%E2%80%941918/adatlap/1038; (letöltés ideje: 2017. december 30.20:27) 110 ÖStA HHStA Ungarische Akten Allgemeine Akten Fase. 30. fol. 71-72. Ezt támasztja alá a fentebb említett személyekről fennmaradt iratok halmaza. A szentesített törvényeken és egyéb országgyűlési emlékeken, Miklós ötvös vallomásán, illetve a meglévő peres iratokon kívül Perényi Péter pénzverésével kapcsolatban az 1910-ben kiadott Magyar Numizmatikai Adattárban (MNA) találhatunk két tételt, amely különböző dokumentumokat említ a témával kapcsolatban. Ezeket a közlés időpontjában Kassán őrizték.111 Összességében elmondható tehát, hogy az 1526-1553. közötti időszak tekinthető a kora újkori főúri hamisítás fő időszakának. Mindazonáltal a fentebb említett, nagyrészt jogszabályokból és országgyűlési tárgyalási dokumentumokból álló forrásbázis sok helyen átfedésben van egymással, miközben fontos témákat illetően igencsak homályos és/vagy mozaikos információkkal szolgál. A kérdéskör kutatása szerencsés módon új lendületet kapott az utóbbi években, így jogosan bízhatunk az újabb, ezzel kapcsolatos publikációk megjelenésére. 111 MNA 1910.14., 23. 77