Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Régészettudomány - Madaras László: Árpád-kori templom Necsőegyházán
Madaras László Árpád-kori templom Necsőegyházán Két kollégám, Bagi Gábor történész és Zsolnay László művészettörténész is ebben az évben tölti be a 60. születésnapját. Két teljesen más életpálya. Az egyik a ’tiszta’ tudományé, a másik inkább a művészet kissé bohém világának a leképezése. Múzeumunknak mindkettő olyan értéke, amelyeket magam büszkén felvállalok. Azon gondolkodtam, miféle irománnyal tudnék munkásságukhoz kapcsolódni úgy, hogy tudományos irányultságukat is figyelembe vegyem. Ekkor jutott eszembe, hogy valamikor réges-régen a Jászságban feltártam egy templomot és a templom körüli temető néhány tucat sírját. (16. kép) Bagi Gábor - ezt többek között talán közös könyvünk is bizonyíthatja - az Árpád-kor jeles kutatója, Zsolnay László pedig ’fénykorában’ a megye barokk templomainak kitűnő ismerője volt. Azt remélem, hogy az alábbi dolgozattal mindkettőjüket köszönthetem. Előre kívánom bocsátani, hogy nem célja a cikknek, hogy mindenre kiterjedő részletes elemzést adjon az általam feltárt Árpád-kori templomról, hiszen nem vagyok specialistája a korszak templomépítészetének. Csupán közzé szeretném tenni egy negyven évvel ezelőtt végzett ásatásomat. Éppen ezért azt a megoldást választottam, hogy közreadom az ásatási naplómat és a sírok leírását úgy, ahogyan azt 1980-ban papírra vetettem. Legjobb ismereteim szerint kevés hasonló korú templomot tártak fel a régészek megyénkben, leszámítva Selmeczi László kun és jász feltárásainak Árpád-kori előzményeit. Jó néhány évtizeddel ezelőtt - miután ez akkoriban minden vidéki múzeumban dolgozó régész feladatai közé tartozott - leletmentést végeztem Jászberény és Jászjákóhalma között, a jászberényi határban. Egy tanya mellett homokbányát nyitottak, s ebben alapozás maradványai és csontvázak kerültek elő, így a leletmentés elkerülhetetlen volt. Mivel éppen nem akadt egyéb más halaszthatatlan feladatom, engem bíztak meg az ásatás levezénylésével. A munkát 1980. június elején kezdtük meg. Az ásatási napló közlését azért tartom célszerűnek, hogy érzékeltessem, hogy alig négy évtizeddel korábban milyen feltételrendszer mellett dolgoztunk. Az ásatási napló 1980. VI. 3. (kedd) Rendkívül hűvös, esős, nagyon erősen szeles idő. Ásatási létszám 5 fő. Délelőtt kiköltöztünk a Jász Múzeumból, felállítottuk a sátrat hosszú kínlódás után. (Selmeczi igazán mondhatta volna, hogy az egyik sátorkarót a gyerekek eltörték.) Elrendeztük a felszerelést, megkötöttük a munkaszerződéseket. Ebéd után kijelöltem egy 1,8 méter széles 15 méter hosszú sávot (1. szelvény) a halom tetején, amellyel a bányagépek által hagyott profilt kiegyenesítettük, s ettől visszafelé alakítjuk ki majd az első szelvényeket. 1980. VI. 4. (szerda) Erősen szeles, hűvös idő. Ásatási létszám 3 fő. Lehaladtunk az első szelvényben egy újabb ásónyomot. Miután a felületet megnyestük, két helyen a profilban és a felszínen párhuzamosan egymással kb. 5-5,2 méterre egymástól két alapárkot találtunk. 1. kép: Az 1. számú szelvény Ezután egy újabb felületen, melyet korábban a homokbányászat folytán megbolygattak, nyitottunk egy 11x5 méteres blokkot (2. szelvény). Célunk ezzel a templom nyugati lezáródásának megtalálása volt, feltéve, hogy a gépek még nem tették teljesen tönkre. Ebben haladtunk lefelé. 1980. VI. 5. (csütörtök) Igen hűvös, szeles idő. Ásatási létszám 4 fő. Leástuk a 2. szelvényt. Szerencsénkre megtaláltuk a templom nyugati lezáródásának alapárkát. Itt már csupán néhány cm vastag a még bolygatatlan alapozás, azonban teljesen elválik a környező talajtól. 57 2. kép: Az 1. és a 2. számú szelvények
