Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)

A Közel-Kelet régészete - Ftaimi Tiffany: Tho unitod Storm God posturo on tho Noo Hitito artworks

TISICUM XXVII.

as several local traditions have been added to it as well. In other words, the adoration and ranging of deities within the pantheon has been transferred to the Greek and Roman mythology, in which Zeus was the main and the leader deity of the Greek pantheon - Mount Olympus - and Jupiter had the same role in the Roman equivalent.

BIBLIOGRAPHY

AKURGAL, Ekrem

1949. Spaethethische Bildkunst, archaeologisches Institut der Universitaet Ankara. Ankara.

BOEHMER, Rainer Michael

1965. Die Entwicklung der Glyptik während der Akkad-Zeit. Gruyter.

Berlin.

BORGER, Rykle

1981. Assyrisch-babylonische Zeichenliste, 33, Butzon & Bercker Neukirchener. Kevelaer Neukirchen-Vluyn. BRAUN-HOLZINGER, Eva

1996. “Altbabylonische Götter und ihre Symbole”. Baghdader Mitteilungen, 27. Philipp von Zabern. Mainz.

BRYCE, Trevor

2014. Ancient Syria. Oxford University Press. Oxford.

BUNNENS, Guy

2006. A new luwian stele and the cult of the Storm-God at Til Barsib- Masuwari. Peeters. Paris.

EBELING, Erich

1932. “Adad”. Reallexikon der Assyrologie und Vorderasiatischen Archäologie 1. Gruyter. Berlin.

GENGE, Heinz

1979. Nordsyrische-Südanatolische Reliefs: Eine archäologischhistorische Untersuchung, Datierung und Bestimmung. Munksgaard. Copenhagen.

HERBORDT, Suzanne

2014. “Wettergott(heiten)”. Reallexikon der Assyrologie und

Vorderasiatischen Archäologie 15. de Gruyter, Berlin. KLENGEL, Horst

1980. Geschichte und Kultur Altsyriens. Anton Schroll & Co. Wien. ORTHMANN, Winfried

1971. Untersuchungen zur späthethitischen Kunst. Rudolf Habelt.

Bonn.

SCHWEMER, Daniel

2001. Wettergottgestalten. Harrassowiz. Wiesbaden.

THUREAU-DANGIN, François

1936. Til-Barsib. Librairie Orientaliste Paul Geuthner. Paris.

FTAIMI TIFFANY:

Egységes viharisten ábrázolás a neo-hettitai műemlékeken

A viharisten akkád hengerpecséteken tűnik fel először, ám egészen az újbabiloni korig gyakori ábrázolásnak számít. Megjelenítése korszakonként különbözött, így például az akkád időszakban két másik alak is megjelenik mellette akik - eltérő „feladatkörrel” - szintén az időjáráshoz köthető istenek voltak. Ebben a periódusban az oroszlán-sárkány szimbolikus állata, amelyet az óbabiloni korban felváltott a bika.

Az újhettita időszakból ránk maradt emlékeken a viharisten - az ezt megelőző, valamint az ezt követő koroktól eltérően - egységes ábrázolást követ: a kezében fejszét és egy villámvillát tartva lesújtó alak. Az újasszír, valamint az újbabiloni időszakban azonban ismét változik az ábrázolása. A tanulmány a viharisten megjelenítéseinek fejlődését, valamint az egységes újhettita ábrázolásokon megfigyelhető testartás okait igyekszik bemutatni.

126