Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Történettudomány - Károly Nóra: Könyvünnepek Szolnokon 1979 - 2018
KAROLY NORA: KONYVUNNEPEK SZOLNOKON 1979-2018 azt mutatták be, hogy a szegénység, a hátrányos helyzet, a vidék elöregedése miként szolgálhatja a bűnözés elterjedését. 2016-ban a Verseghy Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtára és a Szolnok Televízió közösen írt ki meseíró pályázatot gyermekek számára. A nyertes pályaműveket egy kötetbe szerkesztették az ötletadó intézmények. A Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata kiadásában, a 2017-es ünnepi könyvhétre megjelent kiadványt a Szolnoki Művésztelep művészei illusztrálták. Az Aktív Rádió munkatársai és a Béres Zrt. segítségével pedig hangoskönyv-melléklet formájában a mesék meg is szólaltak. A hatalmas összefogással készült nívós kiadvány méltán nyerte el tavaly a Magyar Marketing Szövetség Városmarketing gyémánt díját. 4. kép: A Tiszai mesevirágok borítója László Cecília munkája. „Könyvheti könnyek” A kerek évfordulóra készülve, számba véve a számtalan emlékezetes rendezvényt, a teltházas és jó sajtóvisszhangot kapott programokat, néhány szomorú pillanat is feldereng. Cseres Tibor (1915-1993), a Magyar írók Szövetségének elnöke lett volna a díszvendége a 64. Ünnepi Könyvhét szolnoki megnyitójának, azonban pár nappal a rendezvény kezdete előtt váratlanul elhunyt. Huh Istvánt betegsége győzte le, és már nem érhette meg a 2006-ban megjelenő könyve, a Felhőteve hátán című verseskötete polcokra kerülését. Elképzelem, ahogy egy közös égi asztalnál beszélget irodalomról Körmendi Lajossal (1946-2005), Szenti Ernővel (1939-2012), Valkó Mihállyal (1930-2012), Tiszai Lajossal (1932-2013), Simon Bélával (1929-2013), Jurkovics Jánossal (1959-2013), Dienes Eszterrel (1949-2014), Rékasy Ildikóval (1938-2015), Molnár H. Lajossal (1946-2016) és Szurmay Ernővel (1923-2016), ahogy tennék a 90. Ünnepi Könyvhéten is, ha több alkotásra szánt idő adatik még számukra. 5. kép: Irodalmi élet megyénkben. Kerekasztal beszélgetés a Könyvudvarban (2001) -DJM felvétele A „kultúra mézeshete”14 A könyvbemutatók és közönségtalálkozók mellett hagyományos programelemek a rendhagyó irodalomórák, amelyek a helyi általános és középiskolákkal együttműködve valósultak meg. így találkozhattak például a Tallinn körzeti Általános Iskola tanulói Móricz Virág (1909-1995) írónővel 1980-ban vagy 1983-ban Bertha Bulcsú (1935-1997) íróval a Varga Katalin Gimnázium diákjai. A közelmúltban pedig Víg Balázs, A rettegő fogorvos című népszerű gyermekkönyv szerzője tartott interaktív foglalkozást a Széchenyi városrészben. Az 1980-as évek elején politikai ankétok, tudományos konferenciák is kísérőrendezvényei voltak az ünnepi könyvhétnek. 1980-ban Pálfy József (1922-2001), a Magyar Televízió akkori híradósa, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke fogadta a szolnoki középiskolások kérdéseit a Könyvudvarban tartott rendhagyó „világnézetünk alapjai” órán. Egy évvel később Grétsy László nyelvész Bánffy György színművész közreműködésével tartott anyanyelvi foglalkozást a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, majd 1996-ban a gyerekek egy új generációja is megismerhette személyesen az anyanyelvi kultúránkért sokat fáradozó professzort, amikor a 67. Ünnepi Könyvhét vendégeként újra Szolnokra látogatott. Honismereti nap keretében a Damjanich János Múzeum által kiírt néprajzi és helytörténeti pályázatok ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója is a könyvünnep alkalmából került sor. Az ünnepi könyvhét főszereplője a könyv és az író - néhanapján azonban maga az olvasó is. Életem kész regény címmel került sor 2007-ben beszélgetésre az Aba-Novák Kulturális Központban, ahol általános és középiskolás fiatalok beszélgetnek nyugdíjasokkal regényekről, versekről, kedvenceikről. Hasonló kezdeményezés valósult meg az utóbbi két 14 TÁL Gizella 1990.5.