Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Régészettudomány - Cseh János: Régészeti adatgyűjtések a surjányi homokbányában (Törökszentmiklós) 2011-2017 között. Telepleletek a csiszolt kőkorszakból és a kora népvándorlás korból
Cseh János Régészeti adatgyűjtések a surjányi homokbányában (Törökszentmiklós) 2011-2017 között Telepleletek a csiszolt kőkorszakból és a kora népvándorlás korból) A/ Általános tudnivalók a lelőhelyről (kutatástörténet, topográfiai adatokkal) Jelen összeállításban azokról az utómunkálatokról számolok be, amelyeknek a 2010. évi leletmentő föltárásokat követően 2011 tavasza és a 2017. esztendőnek ugyancsak tavasza között ejtettem szerét a címben jelölt, a Közép-Tisza vidéki városhoz tartozó, attól északkeletre fekvő kistelepülés közvetlen közelében, északkeletre (azonosító: 65460). (1. tábla 1-2. térkép) A terjedelmes agyag-, illetve homokbánya egy korábbi diófás területén újonnan létesült a Morostónak/Marostónak, illetőleg Dűlő-laposnak nevezett mély fekvésű tiszai öblözet délkeleti zugába eső, 87 méter körüli tengerszint fölötti magasságú partján. A hely ismételt fölkeresése mindenképpen szükséges és indokolt volt, tekintettel az ásatások kitűnő és fontos korai népvándorlás kori gepida emlékanyagára (Kr. u. V. század első fele és utána, a IV. század középső harmada). Már csak amiatt is, mivel akörül a pont körül tevékenykedhettem, ahol a germán fibulát találta a fémkereső műszer; közelítve magához a partélhez. Első helyszíni szemlém során nagyjából a 2010. évi leletmentés északkelet-délnyugati irányú sávjának „magasságában”, azaz körülbelül annak folytatásában, két telepgödröt figyeltem meg egymástól néhány méterre, a bányafalnak egy beszögellésénél. Kevés régészeti lelet mellett hevenyészett rajzot vettem föl. A további kiszállásaim újabb helyzetet, állapotot találtak, a bányaművelésnek a mart felé történő több tíz méteres előrehaladása következtében. Ez a bányafal ma is tanulmányozható, továbbra is északkeleti, közel egyenes vonalú, 160-180 méter hosszúságú (valamelyes hajlattal a nyugati részen), a part menti fa- és bokorsortól, akácostól úgy 100 rendes lépés távolságra. Függőleges, 2-2,5 méter magas felülete/síkja régészeti megfigyelésre kiválóan alkalmas volt: összesen 14 biztos és egy bizonytalan településjelenséget tudtam helyszíni vázlatrajzomra bejelölni. Súlypontozottan a szakasz északkeleti felére estek. Talajtani vonatkozásban észleleteim az alábbiak: a humusz/szubhumusz vastagsága közelítően 50 cm, alatta a sárgás löszben/agyagban szépen rajzolódtak az elválások. Érdemes megjegyezni, hogy a beásások kontúrjai az idő előrehaladtával bizonyos módosulásokon mentek át, leginkább talán a déli kitettségnek, száradásnak köszönhetően. A bányafal fölött monumentális földhányó található, következésképp a gödörbeásások horizontálisan jelenleg megközelíthetetlenek, vertikálisan viszont pompásan tanulmányozhatóak, bár partifecskék élőhelyeként madárfészkekkel lépten-nyomon tarkított. A leírt bányafal előtt nádassal szegélyezett bányató alakult ki; az egész több száz méter kiterjedésű terület, elhagyatottságában különös hangulatú, valóban a régmúlt, a történeti korok régiségeihez illő kies helye a surjányi magaspartnak. (1. tábla 3. kép) A helyszínrajzot és az objektumok metszetrajzait 2015 május-júniusában készítettem, némi belebontási munkálatokkal, s ugyanekkor iszapolás céljából is gyűjtöttem a betöltődésből mintát. 2017 március-áprilisában azután huzamosabb időt töltöttem azzal, hogy lehetőleg minél több leletet szedjek ki a beásásokból (a két házalapból és egy pár veremből, valamint környezetükből); ez a - szerényebb volumenű - nekifutás eredményezett néhány figyelemre méltó inventumot (korábbról mázas kerámia, üvegedény töredéke, szövőszéknehezék, karakterisztikus kerámiadarabok, gyakori nagyméretű állatcsont stb.). Azonkívül a töltelékföld jellegére, a padlókra, az oldalfalakra is hozott valamelyes kiegészítő-pontosító ismeretet. Egy bizonyos ponton azonban be kellett szüntetnem a bontást az omlásveszélyre való tekintettel. Ahhoz képest, hogy a Kr. u. V. századi településnek - közelebbről középtisza-vidéki KNK A csoport, annak is java időszaka, az évszázad első évtizedeitől annak mintegy közepéig (D2 fázis a relatív kronológiában) - csupán egy véletlenszerűen megmaradt szeletéről van szó, objektumnyomokban meglehetősen sűrű teleprészlet áll előttem. Két házalap teljesen egyértelműen azonosítható, s emellett még talán kettővel lehet számolni. Az összesen nyolc-kilenc mélyebb gödrön kívül egy kemence tűnt olyannak, amely a „sokgödrös”, még a foglalás korai időszakából való germán/gepida település része volt. Két-három pontnál más korszak, a középső neolitikus datálás (Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúrája) látszik valószínűnek. (1. tábla 4. térkép) B/ A telepobjektumok és a régészeti leletek leírása 2011/1. objektum (telepgödör): nagyobb méretű gödör foltja a partfalban, formáját talán kissé méhkasosnak lehetne nevezni; betöltődése semmiféle különösebb jellegzetességet nem mutatott. Benne római kori korongolt-szürke finomkeramika darabjával. 2011/2. objektum (telepgödör és házmaradvány?): az előzőhöz hasonló nagyságrendű és jellegű (kitöltésű) gödörobjektum; talán inkább függőleges oldalfalakkal és teknős aljjal; szuper- illetőleg szubpozíciós jelenségre utalóan kétoldalt sekélyebb beásás részekkel együtt jelentkezett, amit föltételesen házalapként értelmezek. Innen is császárkori szürke finomkerámia fragmentuma látott napvilágot és két helyen tojáshéj is. 2015/1. objektum (földbeásott ház): a megfigyelhető bányafal északkeleti felében; a markáns telepobjektum adatai két lépésben kerültek fölvételre, látványosan rajzolódott ki a piszkossárga, majd tiszta, ugyanakkor állatjárásokkal tarkított altalajban. Egymástól 290-300 cm-re lévő függőleges oldalfalai a kunyhóalap nagyobbik részén -40 cm-es szinten kapcsolódtak a többé-kevésbé vízszintes padlóhoz; a szemből tekintve bal oldali félen a járószint 60-70 cm hosszan és úgy 15 cm-nyi mélység-15
