Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Zsolnay László: Néhány újabb adat a Jászság XVIII. századi vallásosságához
ZSOLNAY LÁSZLÓ: NÉHÁNY ÚJABB ADAT A JÁSZSÁG XVIII. SZÁZADI VALLÁSOSSÁGÁHOZ Az idegenek közé tartoztak a cigányok is, akik Mária Terézia rendelete nyomán megtelepedhettek a helységekben és házhelyet is kaphattak, lakosi jogot azonban csak kivételes esetben szerezhettek. Életüket, tevékenységüket rendkívül szigorú tanácsi rendeletek szabályozták. A Jászsággal foglalkozó kutatók tehát jelentős számú idegen és más vallású elem bevándorlásáról beszélnek a XVIII. században, s a jászok kultúrájának markáns mivoltával magyarázzák, hogy a Jászság mégis megőrizte önálló jász arculatát. Most csupán a Canonica Visitatiok adataira támaszkodva teszek néhány óvatos észrevételt. A látogatási iratok alapján feltételezhetjük, hogy az idegeneket vallásuk alapján (skizmatikus, kálvinista, protestáns, lutheránus, konvertita) vagy nemzetiségük alapján (magyarul beszélő szláv, magyarul nem értő szláv, jövevény, görög, cigány) különböztetik meg. Természetesen lehet magyar származású, katolikus is a jövevény. A Jászberényről leírtakat igazolják az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, sok kálvinistát találunk ott, igazolt Jászkisér helyzete is, s az is, hogy a kereskedelemben a görögöké volt a vezető szerep a Jászságban, hisz majd minden településen találunk ’skizmatikus’-okat. Szembetűnő, hogy a kutatók mindegyike jászberényi példákat emleget írásaiban, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a város iratai lényegesen nagyobb számban maradtak fenn a többi jász településhez képest. Másrészt pedig annak, hogy itt találtak olyan eseteket nagy számban, amikben a jászok védték magukat az idegenekkel szemben, s ebből precedenst állítottak fel az egész Jászságra nézve. A Jászberénnyel való példálózás érthető is, hiszen valószínűleg Jászberény volt a legvonzóbb a térségben, hiszen gazdasági, kulturális és közigazgatási központ volt. Viszont nem látom meggyőzőnek a bevándorlás mértékének nagy számban való megfogalmazását a többi településen, értendő ez a redempció utáni időkre, s az egész Jászságra kiterjesztve, hisz a vizitációs iratok alapján megállapíthatjuk, hogy a bevándorlók száma egyetlen településen sem éri el a tízet, ami gyakorlatilag talán csak egy-két családot jelenthet. Természetesen olvashatunk panaszokat, melyek a kálvinisták ellen szólnak, s azok szenvedélyes hangvételéből már-már arra következtethetünk, hogy azok elözönlik a Jászságot, de jól tudjuk, hogy egy ilyen panaszos levél jóval eltúlozza a valódi helyzetet, épp azért, hogy súlyát, komolyságát hangsúlyozza, és a pozitív elbírálását kikényszerítse. Más a helyzet a redempció előtt. Csak 1720-ban és csak Nógrád megyéből rengeteg megkeresés érkezett a Jászságba szökött jobbágyok kiadatásának ügyében. így Jászdózsától 25, Jászjákóhalmától 13, Jászberénytől 57, Jászapátitól 19, Jászfényszarutól 17, Jászalsószengyörgytől 8, Jászárokszállástól 14 jobbágyot követeltek vissza név szerint.14 Ezek befogadása a redempció előtt azonban jóval könnyebb volt, s beolvadásuk is zökkenőmentesebb a jász társadalomba, mint utána, mikor a megváltással, a jász jogok visszaállításával zártabb lett a Jászság. 14 Nógrád Megyei Levéltár IV-1/b/256. öi: 19. A szentek tisztelete - keresztek, kápolnák, szobrok A töröktől felszabadult Jászságban a katolikus egyház megerősödése, pozícióinak visszaszerzése a XVIII. században ment végbe. Az ellenreformáció idején az egyház különböző intézkedésekkel próbálta hatalmát visszanyerni: új templomokat építettek, új szentek kultuszát vezették be, kereszteket, szobrokat állítottak, hogy az emberek mindennapi életének részévé tegyék a vallást. A barokk szellemisége hívta létre ezeket az emlékeket, és kialakított egy sajátos, katolikus magatartásformát is, mely tiszteletükben, a népi ájtatosságokban nyilvánult meg.15 A védőszentek szobrainak megvolt a maguk hagyományos helye, így az állatpatrónus Szent Vendel szobrát a legelők szélén, a vízen-úton járók patrónusáét, Nepomuki Szent Jánosét hidak, folyók mellett, a Szentháromság oszlopokat többnyire köztéren, a kálváriákat, kálváriakereszteket temetőkben vagy egykori temetők helyén, a Mária oszlopokat a templom körül vagy az állíttató család háza előtt helyezték el. A Jászságban a szakrális emlékek egy része a templom körül található ligetes, fás környezetben, az adott település építészeti, műemléki csúcspontjaként (Jászalsószentgyörgy, Jászladány). A szakrális emlékek készíttetői a kommunitások, a vallásos társulatok és egyének (vagyonos családok) voltak. A keresztállítás a középkor óta kegyúri joghoz volt kötve, vagyis a földbirtokos jogában állt saját birtokán templomot, keresztet építtetni, temetőt nyitni. A Jászságban, mivel nem volt földesúr, maguk a települések rendelkeztek kegyúri joggal. II. Ulászló megerősítette a jászokat kegyúri jogukban, melyet mint régi jogot említ meg. Ennek értelmében a jászsági községek maguk állíthattak keresztet, általában közadakozásból. A templomi, temetői kereszteket, illetve a kálváriakereszteket, a Szentháromság oszlopokat, kápolnákat többnyire közköltségen emelték. A felirat legtöbbször utal az építtetőre. A szakrális emlékek másik részét vallásos társulatok, társadalmi csoportok csináltatták. Ezek jelentős részét azonban helyi családok emelték, szinte minden mást felülmúló mértékben. Nevüket mindig feltüntették a talapzaton, sok esetben a keresztet is róluk nevezték el.16 Míg a megye más részein alig-alig találunk kereszteket, hogy a szentek szobrairól ne is beszéljünk, a buzgó jászok a mai napig jeleskednek állításukban, gondozásukban, őrizvén a több évszázados hagyományt. Példaként elég, ha Jászladányt említjük, ahol az 1950-es években húsz kereszt mellett temetői kálvária, Nepomuki Szent János, Szentháromság, Szent Vendel, Mária és Szent Flórián szobor állt, s egy kivételével ezeket családok készíttettek. A másik fontos kérdés, ami a szakrális emlékek vizsgálatánál felmerül, hogy miért állították őket. Általában fogadalomból készültek, pl. egy csodálatos gyógyulás emlékére, egy látomás hatására, a dögvész megszűnésére, a kolerajárvány emlékére, gyermekáldás beteljesülésére, elhunyt családtagok emlékére.17 A Jászság gazdag, vagyonos lakossága általában kőből készíttette a szakrális emlékeket, fából ritkán és csak a szegényebbek. A Jászságban és tőle északra a Mátrában és a Bükkben kitűnő kőfaragók 15 GULYÁS Éva 1994.110. 16 GULYÁS Éva 1994.111. 17 GULYÁS Éva 1994.112. 501
