Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Szigeti Csaba: Egri (Chiovini) Antal népregéje, a Sinka halma
TISICUM XXVI. csapat hát megűl megtámadtatna, az elszakadozott partjait elöntő folyamhoz hasonlag rohana a’ sűrű ember sokaság a’ várba. Ugyan azon perczben Pekry az ágyút, az egész őrség pedig puskáit az előre rohanó sokaságra sütvén, egy, a’ füleket megható éles ordítás tölté el az egész légkört; mert a’ leveretteknek magos halma az előnyomullóknak lépéseiket egészen megakadályozták. De Alitól lelkesítvén merészen vágják magokat társaik' tetemeiken keresztül, 's dühös ellenállás után a’ bátorlelkű vár kapitányt csekély kíséretével együtt végre elnyomák. Tizenhét, többnyire súlyos sebtől elborítva roskadt le Nyáry a' földre, mellette Pekry feküdt a’ feldült ágyútól leterítve, körülötte pedig a’ többi bajnokok az elhullt pogány testek közé temetve. Zajló öröm, 's diadalmi harsony közt vezeté a’ két vezér katonáit az elfoglalt Szolnokba, mellyet nyolcz ezernyi ember éltén vett meg, de mint bámula el, a’ védlők’ csekély számát látván. Ali a’ bátor szívet még az ellenségben is becsülvén, meg akará látni vitéz ellenjét, és e’ végre annak testét felkeresni, 's maga elébe hozni parancsolá; 's Íme! abban még némelly jelei tűnének elő az egészen el nem enyészett életnek. Gondosan kezdék most a’ törökök, valamint Pekryt is, ki hasonlag még egészen el nem hunya, ápolgatni, mert mind kettőjükért gazdag váltság díjt reméllének; 's mihelyt a’ sebesek valamennyire magokhoz jöttek, azonnal Temesvárra vitettek, hogy egy csendes helyen várnák el sebeiknek tökélletes begyógyulását. Zápolya János Zsigmond, ki mind a’ mellett, hogy számos tartományit Ferdinándnak engedte, minden reménységet mindazáltal a' magyar koronához még se veszthetvén el, semmit sem mulasztott, mellynél fogva egy felekezetre szert tehetne, és olly férjfiakat húzhatna érdekére, kiket tekintet, vagyon, személyes, ’s más eféle érdemek jelesítnek. E’ végből mihelyt a’ történteket környülállásosan megértette, tüstént közbenjárót küldött Temesvárra, ki a’ két fogoly' váltságát azon esetben, ha neki hódolának, kieszközölje. De csak Pekryvel sült el a’ szándéka, ki is azonnal Erdélynek vette útját; Nyáryt ellenben, ki Ferdinándtól elpártolni semmikép’ sem akara, semmit sem végezvén vele, ön sorsára hagyák, melly őt’ tökéletes felgyógyúltáig Temesváron tartotta. A’ mint végre rég óhajtott egészségét vissza nyerné, Achmet Basa, hogy szerencsés előmentét Szultánja előtt szemlátomást bebizonyítsa, 's magát kegyébe mélyebben ajánlhassa, számtalan foglyokat, 's drágaságokat, ezek között Szolnok’ védlőjét is Istambulba küldé. Sok ollyas nehézségekkel harczolva, 's durva érzéktelen emberek okozta szívhasogató fájdalmak közt végre elérte Nyáry kárhoztatása helyét. Itt azon kívül, hogy ő is, mint köz rabszolga, a’ többiekkel baromként a’ bagóba zárattatott, 's kemény munkákra kényszeríttetett, még kegyetlen felvigyázója’ gúnyjainak is ki volt téve, csupán azért, hogy vastag ’s kövér testű vala, midőn azzal bíztatná őt, hogy alkalmatlan kövérségétől nem sokára megszabadítania. Csak igen is híven telljesíté ő szavát; mert egynéhány havak’ elteltével a’ szüntelen terhes munkák által anynyira megfogyott, hogy ismerősei közül bizonyosan senki rá nem ismért volna. így sinlődött a’ sajnálni méltó egy egész év’ folyása alatt; híjában fáradozának övéi szabadsága kinyerése végett a’ Budai Basánál. Végre 1553. év’ folytával feltűne remény csillaga. Ferdinánd király már rég megúnván a’ hosszas háborút, Veráncz Antalt, Pétsi Püspököt, ’s Zay Ferenczet Konstantinápolyba küldé, hogy végre tartós békét kössenek, mellynél fogva, mind az ifiu Zápolya’ ügye, mind pedig erdély’ és a’ magyarországi török elfoglalások miatt előforduló nehézségek tekintetbe vétetvén, elhatároztassanak. Ezekhez folyamodott tehát a’ szerencsétlen raboskodó, hogy közbenjárások által szabadságát kinyerhesse. Nem is mulaszták el ők Nyárinak kérését mind Ferdinánd, úgy szintén a’ török Császár előtt egész erejűkből támogatni. Mindazáltal, jól lehet ennek következésében hivatalos meghagyásokat vennének uralkodójoktól, hogy nevezetesen Nyáryért, ’s több más jelesebb foglyokért közbevessék magokat, kívánságokat semmikép’ be nem telljesíthették, minthogy mindég azon Ígérettel utasítattak el, hogy a’ kötött béke után, - melly igen soká húzódott - ezen foglalatosság is el fog végeztetni. Határtalan vala a’ keservesen megcsalatkozottnak kétségbeesése, midőn a’ követeknek meg kelle végre vallania, melly sikeretlen következésűek lettek minden fáradozásaik, ’s melly távól légyenek még a’ béke kötésrőli minden kinézéseik, a’ törököknek mindég felyebbhágó kívánásaik miatt. Mélyen magába térve, komor 's szomorú érzések közt tölté most Nyáry napjait; de hogy is ne - midőn a’ boldogtalanoknak ama’ egyetlen egy, ’s legutolsó vigasztalása is, a’ remény, őt’ végkép’ elhagyá. - Ekkor belép hozzá egyszer az őrön lévő tiszt, ’s oily beszélgetésbe ereszkedett vele, melly elejéntén egy kedvülegi, de csak hamar a’ legingerletesebb kezde lenni. Elejébe adá tudniillik, melly igen fájlalná ő Nyárynak kegyetlen sorsát, és annak csak némünémű enyhítésre való öntehetetlenségét, értésére adván egyszer’smind ebbeli szíves óhajtását, úgy szintén a’ szerencsétlen fogsága’ mostohaságán érzett forró részvételét, továbbá szorosan kérdeződköde Lőrincznek minden honni környűlményeiről, szóval, mindenkép’ igyekeze bizodalmát megnyerni. Már már ki akará magát nyilatkoztatni a’ háladó lélek részvevő barátjának, a’ miért a’ komor gyanakodás erőt vévén rajta, azon gondolatra bírá, ha valljon nem tőrt vet é a’ török mind ezekkel, hogy abba be kerítvén, elárúlja. Mire halgata inkább, 's csak némelly egyes, 's töredezett feleletekkel elégité ki a’ tiszt’ mindég sürgetőbb kérdéseit, csak a’ nehéz cseppek, mellyek az édes hon’ említésével szemeiből kigördültek, bizonyíták mély megilletődését, mellyet neki hazájáról, 's minden környűlményirőli megemlékezés okoza. A’ kérdezőt is, úgy látsza, a’ legmélyebb megilletődés fogá el, ’s hirtelen felkiálta magyarúl: »Hidj nekem bízvást, ki nem megcsalni, sőt innét kiszabadítani akarlak. Épen olly magyar vagyok én mint te, ’s honnomba vágyok vissza. Fia tehát bennem bízol, tizennégy nap alatt megszabadítunk.« A’ bámulás, és örömokozta némaságtól, hallván szerette honnyelvét nem találhata szókat habozó indulatjainak kifejezésére, 's csak alig ejthete némelly egyes szózatokat, mellyekkel a’ dolog’ világosabb öszvefüggését kívánta megtudni. Ekkor a' török elbeszéllé, hogy Magyarországon születvén, Huszárnak neveztetett légyen, ’s korának tizedik évében, mi után attya a’ csatában elesett, anyjával együtt fogságba jutott. Ezután ide hozattatott, az anyja ellenben az úton meghalálozott. Itt egy főrendű embertől megvétetvén, tőle a’ török nyelvre, ’s vallásra oktattatott; és a' házi fiukkal egyenlőleg neveltetett fel, úgy, hogy csak neve’, 's nyelvének nehány szavai maradának még meg emlékezetében. A’ férjfi kort elérvén, ura őt Jancsárok seregébe adá, hol is jó viselete által egy osztály vezérségre emeltetett, mellyet mind eddig visel. Most mindazáltal a' hon- és egy más életmód’ vágya oly hevességgel gerjedett fel újra benne, hogy lehetetlen légyen azt megmérsékelnie; ámbár tulajdonképpen neki semmi hazája sincsen. Megértvén a’ többi 484
