Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Történelem - Veresegyházi Béla: Jász-Nagykun-Szolnok megye középkor végi központi helyei - Kubinyi András nyomán
TISICUM XXVI. A mocsarak és a lápok a történeti földrajz szóhasználatával „kamrákra” tagolták az alföldi nagy tájat. Glaser Lajos12 után Frisnyák Sándor13 a következőképpen fogalmaz: „a kamrák (életkamrák) a megtelepülés és a földművelés, az árterek, a rét és legelőgazdálkodás, a rideg állattenyésztés fő területei voltak. E két morfológiai szint gazdálkodása (ártér+ármentes hátak) - már az Árpád-korban is - komplementer (egymást kiegészítő) tevékenységként értékelhető”.14 Ezek az életkamrák egyrészt természeti, másrészt gazdasági egységek, amelyek alapszinten önmagukban is működtek, és amelyek kisebb egységekre is tagolódhattak, amint a Közép-Tisza vidékén számos helyen tapasztalhatunk (mikrorégiók). Mai megyénk területén ilyen életkamra a Jászság és a Nagykunság, melyeknek természeti elkülönülését megerősítette az uralkodótól kapott privilégium. A kiváltságok birtokában gazdasági-társadalmi-szociális vonatkozásban is elhatárolódtak környezetüktől. A legnagyobb életkamra a Szolnoki-löszöshátnak nevezett kistáj,15 a hozzá lazán kapcsolódó Tiszazuggal. Ez a terület Fegyvernek-Bánhalma vidékéig tart, és már a korai megyeszerveződés idején ez jelentette Szolnok (Külső-Szolnok) megyét. Kisebb életkamraként (mikrorégió) funkcionálhatott a középkorban a Fegyvernek-Tiszaroff közötti terület, valamint az Abád-Hegyes/ Kunhegyes-Bánhalma-Madaras/Kunmadaras települések által határolt vidék, amelyet azonban a kunok lassan elfoglaltak. A Kara János-mocsártól délre a Kisszállás/Ujszállás/Kisújszállás-Túrkeve-Túr/ Mezőtúr térsége szintén egységes életkamrának tűnik. Mikrorégióknak tekinthetjük Kőtelek-Nagykörű, valamint Szentmárton/Kunszentmárton-Fejéregyjáza-Körös bal part vidékét, északkeleten pedig Tiszafüred térségét. (2. térkép) A természeti alapú tagolódást az egész középkorban végigkísérte a közigazgatási tagoltság is. A tatárjárás előtt Szolnok, Heves, Békés, Csongrád, Pest, Szabolcs osztozott a mai megye területén. A kunok és a jászok letelepítése sem módosított ezen, csak még színesebbé tette a képet. A Kubinyi-féle rendszer Kubinyi András többször leírta centralitási kategóriáinak rendszerét,16 itt azonban a Bagi Gábor által jóval rövidebben összefoglaltakat idézem. „A középkori magyar települések hierarchiájának megállapítása érdekében mintegy negyed százada Kubinyi András - lengyel minták alapján - egy tízpontos kritériumrendszert dolgozott ki. Ennek felhasználásával számos nagyobb országos régió központi helyeit összegyűjtötte, és végül utolsóként a Magyar Királyság legnagyobb és legsajátosabb területére, az Alföldre is alkalmazva használta azt. A tíz kritérium a következő: I. uradalmi központ, főúri rezidencia; II. bíráskodási központ, hiteles hely; III. pénzügyigazgatási központ; IV. egyházi igazgatási központ; V. egyházi intézmények; VI. a településről 1440-től 1514-ig a bécsi vagy 12 GLASER Lajos 1939. 13 FRISNYÁK Sándor 1990.12. 14 FRISNYÁK Sándor 2017.7-19. 15 MAROSI Sándor-SOMOGYI Sándor 1990.200. 16 KUBINYI András 2000.13-16. krakkói egyetemre beiratkozottak száma; VII. kézműves vagy kereskedő céhek száma; Vili. úthálózati csomópont; IX. vásártartás; X. a település jogi helyzete. E kritériumok mindegyikére 1-től 6-ig terjedő pontszámot adott. Kubinyi a fenti szempontok alapján hét különböző településcsoportot különített el: 1. elsőrendű (főbb) városok (41-60 centralitási pont, a továbbiakban c. p.); 2. másodrendű városok (31-40 c. p.); 3. kisebb városok, valamint jelentősebb városfunkciót betöltő mezővárosok (21-30 c. p.); közepes városfunkciót ellátó mezővárosok (16-20 c. p.); 5. részleges városfunkciójú mezővárosok (11-15 c. p.); 6. átlagos mezővárosok és mezőváros jellegű falvak (6-10 c. p.); 1. jelentéktelen mezővárosok és központi funkciót ellátó falvak (1-5 c. p.)."17 A pontrendszer a központi helyek - ha úgy tetszik, városként működő helyek - funkcionális megközelítésén alapszik, hiszen csupán az utolsó, a X. kategória az, amelyik a település jogi helyzetét pontozza. Ezzel a Kubinyi-pontrendszer messze túllépi azt a Keyser-féle megjegyzést, miszerint „a város az, amely magát annak nevezi’’, vagy ennek továbbfejlesztését, a Carl Flaase-féle definiálást, mely azt mondja: „város az, ami a hivatalos nyelvhasználatban városként van említve."'1 A funkcionális megközelítés nyilván nem olyan szubjektív, mint a fentiek, a tíz kategóriából kilenc ezt a szemléletet alkalmazza, ezért méltán tarthatjuk objektívnek. Már Szűcs Jenő is - korábbi véleményével ellentétben - a térbeli kiterjedést, a népességet és a funkciókat,19 a hazai földrajztudomány nagy alakja, Mendöl Tibor pedig a földrajzi munkamegosztásban elfoglalt központi szerepet emelte ki.20 A funkcionális megközelítésnek köszönhetően a „városfalán tömb”, a Nagyalföld21 vonatkozásában Kubinyi kataszterében 323 olyan központi helyet tüntet fel, amely ilyen vagy olyan módon városi szerepkörrel bír(hat), s valamely kisebb-nagyobb területnek, közigazgatási egységnek a centruma lehet. Ehhez még annyit, amennyit a szerző, Kubinyi András megjegyez: „Adattáram biztosan hiányos, azért feltehetően több központ hiányzik...”.22 A térség helyzete a XV. században Mint fentebb már kifejtettem, mind a természetföldrajzi viszonyok, mind a közigazgatási határok erősen felszabdalták a vizsgált mai megyeterületet. A központi helyek így oszlottak meg területünkön:- Heves megye: Fegyvernek 11 c. p.; Hajóhalom 3 c. p; Szászberek 3 c. p.- Jászság: Jászberény 11 c. p.- Külső-Szolnok: Túr 17 c. p.; Szolnok 13 c. p.; Varsány 12 c. p.; Várkony 8 c. p.; Kengyel 6 c. p.; Balaszentmiklós 4 c. p.; Fejéregyház 4 c. p. 17 BAGI Gábor-MADARAS László 2017.190. 18 KUBINYI András 2004.6-7. 19 RUZSÁS Lajos-SZŰCS Jenő 1966.16. 20 MENDÖL Tibor 1963.377-380. 21 SZŰCS Jenő 1993.274. 22 KUBINYI András 2004.11. 284
