Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Cseh János: Kelta és gepida megtelepedés emlékei a szajoli Tenyőhalomtól délnyugatra eső magasparton
TISICUM XXVI. szememet az (eredetileg szakadó) partszakasz Ny-i végének látványos legyalulása. Itt bukkantam rá az 1. számú objektumra a fedő talajréteg (nagyjából talán az A szint) letolása nyomán összefüggő szürkés-hamus, 110x15-20 méter nagyságú felületen, annak K-i sarkában. (Itt jegyzem meg, hogy a kora népvándorlás kori települést - a többi korszakkal együtt - egészében véve és valószínűleg egy innen még jó ötven-száz méternyire található süppedék zárja le; a másik irányban fokozatosan csökken az általános leletintenzitás 200-300 méter után, a szélességi kiterjedésre jelen pillanatban nincsen adatom.) A Kenderpart vagy Kenderföld(ek), Kenderföldi part határrész táblája, mezősége pereme, legalábbis errefelé, mart formációjú leszakadásával É felé tekint, a Tisza iránt, amely a történeti korokban legközelebb 4,5-5 km-nyire esett. A horizontot uraló, a folyót kísérő erdősávig végig mély fekvésű, az átlag 84-85 métert meg nem haladó tengerszint feletti magasságú, hajdan valószínűleg és nagyrészt gyakran vízjárta-áradásos terület, az ősi ártér/rétség terpeszkedik; ebből emelkedik föl jó 3-4 métert a közel éppen Ny-K-i irányú partvonulat (88-89 méter tengerszint feletti magassággal). Ny-i végződése a Tinóka kanyarulatánál a háromszög felé hajló, kiszögellő, valóban promontórium-szerű, hegyfok jellegű geomorfológiai alakulat, olyan, mely a gepidák települési rendjében/ szokásában az egyik tipikus megülési hely gyanánt szolgált. A város felé folytatódó magaspart itt megszakad, ami jómagámat arra ösztönöz, hogy a régi paraszti életből ismert és gazdaságtörténeti vonatkozású, fokszerű képződménnyel számoljak. Az 1. számú objektum a partlejtő fölső sávjában helyezkedett el. (2. kép és a 3. kép A-B.) Az objektum betöltése dús, élénk hamus (különösen közép felé) és paticsszemcsés kevert föld volt. A házgödröt nem a szűztalajba ásták, hanem valamiféle kultúrrétegbe. Biztos tájékozódási vonalként, s a házfalak „befutásának” megállapításához a DNy-ÉK irányú tanúfal szolgált, ehhez igazodva alakult ki egy kvázi szelvény 4,6x2,5 méteres fő méretekkel. Az É és Ny iránt egyaránt lejtő felület és az ekenyomok alatt a kerámiát, egyéb leleteket rendesen tartalmazó kitöltés hamus intenzitása lefelé valamelyest csökkent. A házrészlet, durván kissé több mint fele az egésznek, „merőlegesen” avagy „párhuzamosan” állt a tanúfalra; erősen lekerekedő sarkú szögletes forma volt, 3,9 méter és 2,5 méter méretadatokkal. Oldalfalainak a metszetrajzon föltüntetett (szembenézve a bal oldalon lépcsős-padkás kialakítással?) vonala inkább csupán hozzávetőlegesnek tartható, a határozott padló nagyon enyhén teknősnek, de inkább csak vízszintesnek mutatkozott - mélységét illetően a fölszíntől számítva max. 85 cm-es, min. 50 cm-es adatokat vettem föl. Keményebb állagú, elválóan réteges és feketés felületével régészetileg jól megfigyelhető/értelmezhető volt, alatta kultúrréteggel. A járószinten az ÉNy-i oldal közelében elhelyezkedő kvázi padlómélyedés (és karóhelyek/állatjárások) mellett szétszórva 3-4 kisebb-nagyobb beásást bontottam ki. Ezek kerek vagy ovális alakú, 10 cm és 30 cm átmérőjű, -5 cm-től -30 cm-ig terjedő mélységű lemélyítések összességükben nem voltak olyan biztosak és markánsak, hogy igazi oszlophelyként jöhetnének szóba. A gepida házakra jellemzően a házgödör É-i szögletében, az ÉNy-i oldalfallal párhuzamosan, 120x50 cm-es területen, a járószint fölött ± 15 cm magasságban, össze-vissza fekvésben, úgy 9-11 darab szövőszéknehezékre leltem, rossz, nehezen fölszedhető állapotban. Néhány további tárgy előkerüléséről: a csontfésű és az egyik csontár közel egymáshoz a házgödör közepén a padlótól 10-15 cm-nyire (a leletsűrűsödéshez agyagnehezék is tartozott); a két mázas cserép közül az egyiket a hányó tetejéről hoztam vissza, a másik ugyancsak az ÉK-i részről, felszín közeli rétegből való; egy-két szövőszéknehezék innen-onnan menthetetlenül tönkrement. (Az iszapolás eredményéről Id. alább.) (4. kép A-B, 5. kép, 6. kép, 7. kép, valamint 8. kép.) A föltáráshoz szorosan kötődő régészeti leletanyag (szórvány + betöltődés) fő statisztikai adatai a következők: először is összesen 1.146 a tárgydarabok száma (nem számítva az iszapolást, amelyet külön vettem). A kerámia 638 darabot tesz ki, ebből 244 darab a gepida, 394 darab az egyéb (zömmel őskori, késő bronzkori és késő vaskori) edénytöredék. A korongolt áru 226 darab, a kézzel formált 18 darab (1 perem, 15 oldal, 2 alj). Az előbbi úgy oszlik meg, hogy 51 darab a finom (2 darab perem, 48 darab oldal, 1 darab alj), 175 darab a szemcsés fajta (27 darab perem, 138 darab oldal, 8 darab alj, 2 darab fül). 30 darab edénytöredék díszített: 1 darab ékvéséses, illetve rádliszerű, 16 darab besimított és 13 darab befésült/bekarcolt mintás. 2 darab keramika mázas áru. Egyéb tárgyi lelet: összesen 508 darab. Ennek megoszlása: 1 csontfésű, 2 csonteszköz, 32 szövőszéknehezék, 6 malomkő, 1 kő, 94 patics, 1 salak/vassalak, 1 agancs, 5 szarv, 13 halcsont, 352 állatcsont (foggal, kagylóval, csigával). Az iszapolás két adagban történt (összesen kb. 10 liter földből): makroszinten 158 darab apró tárgyat gyűjtögettem ki a megmaradt néhány maroknyi matériából. Ezek: 26 cserép, 2 bizonytalan szövőszéknehezék, 10 patics, 26 állatcsont, max. 25 halcsont, 9 (elszenesedett) gabonaszem, 42 faszéndarab, 5 kagyló, 1 csiga. A halcsonton belül: 6 csigolya, 1 állkapocs, 14 borda/szálka, 4 (?) pikkely. Az emlékanyag összefoglaló leírása (egybevéve a két leletkategóriát, az objektum leleteit és a lelőhelyszórványt): habár joggal pályázhatna az első helyre a mázas kerámia, mégis inkább a helyi finomkeramikával indítok, kiemelten kezelve természetesen a besimított edénydarabokat. Épp féltucatnyi ilyen van jelen a táblákon, s még egy, valójában korábbi, szarmata kori. A finom anyagú, jól iszapolt agyagból fazekasműhelyben gyorskorongon készült, két nagyobb darab mellett inkább közepes és kis méretű fragmentumok a megszokott szürkés-barnás színűek, és döntő többségükben váll- vagy közeli töredékek (a díszítés optimális elhelyezéséből adódóan), két peremes kivételével. Edényformákat, típusokat gyakorlatilag alig tudok meghatározni: ha azt állítom, hogy bögrék, csészék/tálkák, valamint hombárok, csak általánosságban maradok. Vannak jelei a kettős kónikus és a gömbsüveg/-szelet formának. Az összképében a hun kor utáni és a bepecsételt és kiöntőcsöves gepida fazekas korszakot megelőző (Kengyelpart Kora Népvándorlás Kor В csoport) sajátosságokkal bíró mintakollekció nem mondható egyhangúnak: vízszintes bordával, árkokkal kombinált függőleges sávok és csíkok a nyakon, zegzug vagy hullámvonal, hálót alkotó líneák, x-alakú egy-két vonalas és árkádos-boltíves rajzolatok, egyéb töredékesen megmaradt változatok tűnnek föl, s tárolóedényen vízszintes sávozás is, a felületpolírozás mellett. Ennek és egy belső besimított ékítésű nagyedénynek (25 cm körüli nyakátmérővel) a kora meglehetősen problematikus. Talpkorongos fenékrészlet is inkább egy korábbi megtelepedés emléke vajon? A föntebb már hivatkozott, nyilvánvalóan import cseréppár (egyszerű glazúros oldaltöredékek) kuriózum is lehetne; de ma már nem az, mivel a Közép-Tisza vidéken a '90-es évek elejétől a föltárások sorra-rendre hozták elő ezeket Kengyelen, Rákóczifalván, legalábbis ott, ahol jómagam végezhettem éppen ilyen korai Merowing-kori gepida házak (egy részének) kibontását. Fölöttébb jó keltező értékű leletek. A korongolt szürke-szemcsés keramikáról: a gepidákra olyannyira rá valló, karakterisztikus, homokkal-kavicsanyaggal kevert agyagból előállított, szürkés-barnás edénymaradványok közül előre veszem az alig kivehető, ékvésésszerű benyomkodások több sorával (rádlis technikára 24
