Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Néprajzi tanulmányok - Füvessy Anikó: Kunhegyesi vertcsipke-telephelyek

FÜVESSY ANIKÓ: KUNHEGYESI VERT-CSIPKE TELEPHELYEK

10. kép - Ötszögű vitrinterítő terve (magángyűjtemény)

Mindent készítettek: kisebb-nagyobb térítőkét, függönyt, ágyterítőt, szélcsipkét, de viseleti darabokat - gallért, kézelőt is. (5. kép) Oreskóné, míg Kunhegyesen lakott, alkalmilag dolgozott testvérének, de csak kis vitrinterítőkre futotta ideje. Aztán ez is elmaradt, mivel postamesteri állást kapott Szendrőládon. Férje terveinek egy része még 1982-ben a tiszafüredi múzeumba került, de egyik lánya, az interjút adó Klára még közel száz tervet - egyeseket több változatban is - őriz. (9., 10. kép)

A Vágó Béláné-féle magánértékesítés az 1940-es évek végére megszűnt, új formában, keményen megadóztatva és szigorúan ellenőrizve tudta csak folytatni a munkát. A magánipart sújtó rendelkezésekkel is nehezen tudott megbirkózni. Az egyre növekvő adók miatt 1954 körül üzemüket felszámolták, s megtorlásoktól és büntetésektől tartva még Kunhegyesről is elköltöztek.

A Nagykunságban készült vert csipke budapesti nagykereskedők szervezésében az 1920-as évek végétől magyar és külföldi piacra a háziipari szövetkezetek (1950) megalakulásáig készült. Pár évig ez a kereseti forma megszűnt, majd 1957-től a Karcagi Háziipari Szövetkezet keretén belül szervezték újjá, így 1996-ig működött. A munkaerő-átképzések során az 1990-es évek végén a Nagykunság több településén is indítottak csipkeverő- és népi szabász tanfolyamokat, de a csipkeverés a két világháború közti népszerűségét már meg sem tudta közelíteni. A régi, elöregedett és kihalófélben lévő nemzedék mellett csak néhányan vállalták a munkaigényes, de kellően meg nem fizetett csipkekészítést elsajátítani. Közülük a legkitartóbbak a népi iparművész címet is elnyerték.

IRODALOM

DEMKÓ Kálmán

1890. A felsőmagyarországi bányavárosok életéről a XV-XVII. században. Budapest.

DÖMÖTÖR Sándor

1961. Abádszalók földje, népe, kultúrája. A Damjanich János Múzeum Közleményei V-VII. (Szerk.: KAPOSVÁRI Gyula) Szolnok.

ERDEI T. Lilla

2004. A Móga-csipke és a karcagi csipketelep. A magyar csipke múltja és jelene III. In: Magyar Iparművészet 2004/4.7-10.

2010. Csipke a köznépi öltözeteken. In: Életmód, szemléletmód és a módi változása a parasztság körében a 19-20. század fordulóján (Szerk.: FLÓRIÁN Mária) Budapest. 257-311.

FEJESNÉ KOPPÁNY Gabriella

2014. Csipkeverés a Nagykunságban. Karcag.

FLÓRIÁN Mária

2010. A „nemzeti háziipar” és mesterei. In: Életmód, szemléletmód és a módi változása a parasztság körében a 19-20. század fordulóján (Szerk.: FLÓRIÁN Mária) Budapest. 397-411.

FÜVESSY Anikó

2003. Mester- és specialista családok a nagykun társadalomban. In: Családok - Famíliák - Nemzetségek (Szerk.: ÖRSI Julianna) Túrkeve. 245-267.

KELLER Gyula

1903. Mezőgazdasági házi ipar. Budapest.

KOVÁCS Gyula

1898. A magyar háziipar törzskönyve. In: Háziiparunk jellege és köz- gazdasági szerepe (Szerk.: RÁTH Gyula) Budapest.

SZULOVSZKY János

1999. A tárgyi világ felfedezése. In: Ethnographia 110.147-180.

NN

1886. Vándorló tótok. Néprajzi tárca. In: Fővárosi Lapok. Szépirodalmi és társadalmi napi közlöny. 1886. dec. 4.2447-2449.

Anikó Füvessy

Bone-lace parks of Kunhegyes

The labour-intensive Hungarian bone-lace became fit to export from the second half of the 1920s thanks to the design satisfying both the gusto of the bourgeois and applied art demands. The hand-work wholesalers met the demands with establishing outworker networks. Local, able women led outwork networks in nearly every settlement of the Nagykunság.

This article concerns the lace-plants of Kunhegyes and the variants of bone-lace sales. From the Jewish wholesalers, through the cooperative enterprises to the individual sales and to the family enterprise of Vágó Bé- láné (as arranger), Vágó Béla (as salesman) and Oreskó Imre (as designer). The unique and various designs of the former are the insets of the article. Part of the designs are in the Ethnographic Collection of the Tiszafüred Museum since 1982, and a small part is the property of the daughter of the designer, Oreskó Imre, who gave us the interview, Fridrich Pálné.

441