Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Néprajzi tanulmányok - Füvessy Anikó: Kunhegyesi vertcsipke-telephelyek
TISICUM XXV. - NÉPRAJZI TANULMÁNYOK telephelyre épült, vagy képzett, de egyéni csipkeverő személyéhez kötődött. A tanulmány mindezt egy nagykunsági város, Kunhegyes példáján keresztül szemlélteti. Kunhegyesi telephelyek az 1920-as évek végétől háziipari szövetkezésben Juhász Jánosné és Trenka Józsefné telephelyei Karcagi visszaemlékezések utalnak arra, hogy ott 1916-ban már volt csipkeverő tanfolyam, de a szervezett, telephelyszerű működésre csak az 1920-as évek második felétől találunk adatokat. Ekkor - főleg külföldön - nagy érdeklődés mutatkozott a vert csipke iránt. A kereslet kielégítése érdekében budapesti kereskedőcsaládok szervezésében - Móga Endre, Jezsek I. Lajos - háziipari szövetkezések jöttek létre.12 Kunhegyesen az 1920-as évek végén - azonos utcában, a Porcsin közben - két telephelyet is létrehoztak. Az egyik vezetője Juhász Jánosné volt, aki Mógának dolgoztatott. A másik vezetője Trenka Józsefné volt, ő Jezseknek szállított. Az utolsóként alapított telephely vezetője, Czirják Gyuláné Kocsis Eszter 1929-ben, 12 éves korában a Trenka-telephelyen tanult csipkét verni, de évekig Juhász Jánosné telephelyére dolgozott be. A vele 2003-ban felvett magnetofonos interjú szerint 1940-ben felhívták a községházára, hogy egy újabb telephely létesítésére van lehetőség, melynek vezetésére a talpraesett, igen tehetséges, de még csak 23 éves lányt kérték fel. Ekkorra már mind Móga, mind Jezsek értékesítése visszaszorult, majd 1945-re fokozatosan meg is szűnt. Czirják Gyuláné telephelye Czirjákné emlékei szerint 1940-ben az új jelentkező egy Mózes vezetéknevű kereskedő volt, aki a tervezéshez is értett. Mógához hasonlóan ugyan zsidó volt, de munkáját még nem nagyon akadályozták.13 Czirjákné telephelyére a csipkeverők szívesebben dolgoztak, mert ő előleget adott, míg a másik két telephelyen csak utólag fizettek. Hálózata széleskörű volt, megrendelésektől függően 200-300 kunhegyesi nő dolgozott nála, de Kunmadarasról és Abádszalókról falvanként 25-30, Tiszaburá- ról 15 bedolgozója is volt. A szokásoknak megfelelően ő is készíttetett 1. kép - Czirják Gyuláné bedolgozói egy részével (1942 körül) 12 FEJESNÉ KOPPÁNY Gabriella 2014.10. 13 Interjú Czirják Gyuláné Kocsis Eszterrel (85 é., ref.) - Kunhegyes, 2003. július 17. fényképet bedolgozói részvételével, de az akkor nála alkalmazásban lévőknek csak kis része szerepelt a képen. (1. kép). Czirjákné Budapestről kapta a terveket, bár emlékei szerint Kisújszállásról egy Borosné vezetéknevű asszony is szállított hozzá terveket. A különböző vastagságú fehér és ekrü színű cérnát a pesti központból hozták ki. Pontos és érzékeny mérlege volt, ezen a munka kiadásakor lemérte a cérnát, majd leadáskor a kész munkát és a visszamaradt fonalat szintén lemérte. Ezzel ellenőrizte, hogy a finom alapanyagot magáncélra ne használják fel. A nagyobb darabokat több részre bontva más-más csipkeverő készítette el, majd átadáskor a telephely vezetője és néhány ügyes asszony dolgozta egybe. Kunhegyesi csipkeverő telephelyek a második világháború után Czirjákné telephelyének termelése a háború után fokozatosan visszaszorult, melyhez az infláció is jelentősen hozzájárult. Közben férjhez ment, 1950-ben Budapestre költözve ismét felvette a kapcsolatot a csipkeértékesítőkkel. Mózesék akkor már kisipari szövetkezeti keretek között dolgoztak, de a felajánlott állást, mely vidéki kiszállásokkal járt, nem vállalta. Mérlegét - és vele a telephely vezetését is - már 1947-ben átadta az abádszalóki Kontra Juliannának, aki a munkát éveken keresztül Abádon szervezte.14 Kunhegyesen 1945 után a csipkeverés azonban nem szűnt meg, hanem új értékesítési keretek között tovább élt. Ehhez az alapot Oreskó Imréné korábbi munkássága teremtette meg, aki az 1930-as évek elejétől vert csipke készítésével és értékesítésével egészítette ki családja jövedelmét. Lánya szerint valószínűleg kisújszállási fiatalasszonyként ismerkedett meg a vert csipke készítésével. Az 1920-as évek végén ment férjhez a szolnoki származású Oreskó Imréhez, aki az első világháborúban fiatal egyetemistaként besorozva tüdőlövést, később pedig tbc-t kapott. A háború után egyetemi tanulmányait betegsége miatt nem is folytathatta, könyvelőként próbálta később családját eltartani, de többször volt szanatóriumban, kórházban. Házasságukból hat gyermek született, nagy szükség volt felesége otthon végezhető kiegészítő jövedelmére. Oreskó Imréné - kisújszállási lakosként - magánvállalkozásban értékesítette saját készítésű csipkéit. Lánya, Fridrich Pálné emlékei szerint Budapestre dolgozott, a Corvin Áruházban árulták csipkéit. Egy nemzetközi kiállítás hatására még Franciaországból is kapott megrendelést.15 Kezdetben nem saját mintával dolgozott, hanem kézimunkaüzletekben kapható terveket vett meg, vagy kézimunkalapokban megjelent mintákat rendelt meg. A minták elég drágák voltak, melyet mindig a kész darabok árába építettek be. Az ár így két részből tevődött össze: a csipketerv és a kész munka összegéből. „Egyszer édesapám otthon volt a szanatóriumból, akkor látta, hogy mit csinál. Ránézett a mintára és mondta, hát ilyet én is tudok csinálni! Meg is próbálta, és attól kezdve szinte ontotta a keze a vert csipke mintákat. Gyönyörűeket, kicsiket, nagyokat, mikor milyenre volt szükség... Hogy melyik évben kezdett hozzá csipkét tervezni, azt nem tudom, de 1937 előtt - akkor születtem - már tervezett. Azt követően szinte haláláig. Mert azt még az ágyban is meg tudta csinálni.” Feleségével azt is meg tudták beszélni, hogy tervei mutatósak, de gyorsan elkészíthetők legyenek. (2., 3., 4., 5. kép) 14 DÖMÖTÖR Sándor 1961. 15 Interjú Fridrich Pálné Oreskó Klárával (67 é., ref.) - Tiszafüred, 2003. okt. 17. 438
