Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Néprajzi tanulmányok - Füvessy Anikó: Kunhegyesi vertcsipke-telephelyek
Füvessy Anikó Kunhegyesi vertcsipke-telephelyek A XIX. század utolsó negyedétől a magyar kormány iparpolitikájában a háziipar fokozottabb szerepet kapott. A kézműipar tetszetős tárgyaira a világkiállítások - főként az 1867-es párizsi - irányították a figyelmet. Polgári körökben ettől kezdve vált divatossá a paraszti környezetben használt vagy készített-díszített tárgyak gyűjtése.1 Az iparpolitikát a XIX. század végén szociális szempontok is a háziipar - ahogy akkoriban nevezték, a népipar - felé fordították. Az egyre erőteljesebbé váló - részben népművészetként értékelt - háziipari termelés alapvető célja a paraszti munkaerő-felesleg kereseti lehetőséghez való juttatása és a női munkaerő foglalkoztatás kérdésének megoldása volt.1 2 A népművészet felfedezése így a háziipar felkarolásával járt, és gyorsan párosult a termékek kereskedelmi célú értékesítésével.3 Az Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium az elképzeléseket tízezer forint hitellel támogatta, majd 1891-től a miniszter tervbe vette a háziipar bekapcsolását a közgazdasági életbe.4 A mezőgazdasági háziipar szervezése, fejlesztése és az értékesítés formáinak kialakítása a XIX-XX. század fordulóján külön minisztériumi megbízott, Keller Gyula irányításával folyt. Kettős céljuk volt, részben „a földművelő nép télen is kapjon alkalmat a munkára és a tisztességes keresetre", másrészt a házipar újraélesztése szervezett tanfolyamok segítségével. Javaslatokat dolgoztak ki a termelés és az értékesítés szervezésére, a termékek magyar és külföldi piacának biztosítására.5 A termelők és a vállalkozók közti közvetítés formájaként mintaraktárak, telephelyek, termelő- és értékesítő szövetkezetek is szerepeltek terveik között. Ezek a termelési- és értékesítési formák - a módszer átvételével - más háziipari készítmények esetében is beváltak (kézimunka-, illetve vert csipke telepek).6 A csipkekészítésnek - főleg a munkaigényes vert- és varrott csipkéknek - Magyarország Felvidéktől délre eső területein köznépi használatban csak szigetszerű készítési gócai voltak.7 A meglévő - rendeletekkel ugyan tilalmazott - csipke iránti népi igényeket már a XVII-XVIII. századtól vándorárusok, a vásározó vagy házaló kereskedők, a felvidéki ún. csipkárok elégítették ki.8 A XIX. századtól a divatváltozás és az olcsó gyári csipkék megjelenésével a vert csipke iránti kereslet jelentősen visszaesett. A század utolsó harmadától a csipkeverés újraélesztése érdekében az Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium tanműhelyeket hozott létre, de ennek ellenére az 1898-as országos háziipari felmérés szerint csak a Felvidéken és 1 SZULOVSZKY János 1999.160-163. 2 FLÓRIÁN Mária 2010.405. 3 FÜVESSY Anikó 2003.246. 4 FLÓRIÁN Mária 2010.405. 5 KELLER Gyula 1903.7-11. 6 FÜVESSY Anikó 2003.246. 7 1560-ban Selmecbányán szolgálatba állás helyett végzett könnyű munkaként tartották számon a csipkeverést, melytől a felnőtt lányokat eltiltották. V.Ö.: DEMKÓ Kálmán 1890.27. 8 NN1886.2447.; vő.: ERDEI T. Lilla 2010.285. Erdélyben vertek háziipari keretek között csipkét.9 A XX. század elején a bedolgozásos rendszerű kézimunkaüzletekben népi vert csipkét ugyan árultak, de a kihelyezett telephelyek csak később, az iparművészetű igényű és polgári ízlést kielégítő csipketervek kivitelezőiként virágoztak fel. Az ilyen telephelyek egyik fontos centruma volt a Nagykunság, ahol Karcagon, Kunhegyesen, majd később Abádszalókon és Kunmadarason számos lány és asszony jutott csipkeverés révén mellékkeresethez. Csipkeverő telephelyek A telephelyek nyitását csipkeverő tanfolyamok és a telephely vezetőjének kiválasztása előzte meg. A vezető adta ki a munkát, az ehhez szükséges tervet, a munka minőségének megfelelő fonalat, majd vette át az elkészült csipkét, és fizette ki az érte járó bért. Később a telephelyvezető egyik feladata lett az új dolgozók betanítása is. A telephelyek meghatározott kézimunka-kereskedőkkel álltak kapcsolatban, az így elkészített csipkéket pedig a főváros nagy kézimunkaüzletein keresztül értékesítették. A karcagiak Erdei T. Lilla kutatásai szerint Móga Endre Háziipari Vállalatával álltak kapcsolatban.10 Móga Endre ugyan gyógyszerész volt, de az első világháború után jó kereseti lehetőséget látott egy kézimunkaüzlet nyitásában, melyre testvére vert csipkéi is inspirálták. Eleinte szélcsipkéket árusítottak, de a 20-as évek végére tehetséges iparművész felesége, Reguly Margit egyedi formavilágú tervei az üzlet vert csipke kínálatát magas színvonalra emelték. Reguly Margit korábban az Iparművészeti Iskola textilszakosztályán tanult, majd diplomája megszerzése után ösztöndíjjal Brüsszelben tanulmányozhatta a belga csipkekészítést, mely egyéni stílusú vertcsipke- terveire nagy hatást gyakorolt. A 20-as évek végére az általa tervezett csipkék már a külföldi importtal is fel tudták venni a versenyt. A vastag, rusztikus és vékony, légies, változatos méretű és formájú csipkék a Móga-üzlet kínálatában jelentős szerepet játszottak. A saját tervezésű Móga-csipkék divatosak lettek, s a megnövekedett keresletet a bedolgozó rendszerű telephelyekről elégítették ki. Móga Endre testvére, Gyöngyi először Abádszalókon szervezett csipkeverő tanfolyamot. A kereseti lehetőség híre a környező településekre is eljutott, több csipketelepet hoztak létre, melynek központja a jobb közlekedési feltételekkel rendelkező Karcag volt.11 A vert csipkék keresletének növekedésével a Nagykunság településein más kézimunka-kereskedők is megjelentek, csipketervezőik más mintákat honosítottak meg. A Móga telephelyekkel párhuzamosan - azonos településen - Jezsek telephelyek is eredményesen működtek. Mindkét vállalkozó exportra is dolgoztatott, s a két nagykereskedő között éles verseny alakult ki. Ritkább forgalmazási formaként az iskolázott rátermettek között az egyéni értékesítés is szerephez jutott, mely vagy 9 KOVÁCS Gyula 1898.67-79. 10 ERDEIT.Lilla2004.7. 11 FEJESNÉ KOPPÁNY Gabriella 2014.11. 437
