Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Történeti tanulmányok - Örsi Julianna: Adatok Szeged XVIII–XIX. századi társadalmi összetételének megrajzolásához

TISICUM XXV. - TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK zömmel egyekiek voltak. Tiszaörvényen - amely akkor közigazgatásilag önálló község volt - 1952/53-tól szintén külön sportegyesület működött. A járási bajnoksághoz hasonlóan vélhetően 1952-ben szervezték meg első alkalommal a Tiszafüredi járásban a Falusi Kupát, amely a járási bajnokság előkészítése, illetve az egyszezonos, tavaszi bajnokság egy­fajta folytatása lehetett. Itt szerepelt a Tiszafüredi Lokomotív SK és a Tiszafüred-Kócsi ÁGSK futballcsapata. Ebbe a kupasorozatba a Tisza- igari Községi SK, a Tiszaderzsi Községi SK, a Tiszaszőlősi Községi SK, a Tiszaörsi Községi SK és a Tiszaszentimrei Községi SK II. csapata neve­zett be, így összesen hét csapat játszott körmérkőzést 1952. szeptember 6. és október 19. között. Nem célunk a sorozat mérkőzéseinek részle­tesebb elemzése, de egy játékvezetői jelentésből érdekes adalékokat ismerhetünk meg a korabeli, legalsó szintű labdarúgó mérkőzésekkel kapcsolatban. Egyrészt érdekességként közöljük a Tiszafüredi Lokomo­tív SK összeállítását, hisz ebből a csapatból később többen is beépültek a Tiszafüredi Petőfi SK-ba. A Tiszafüredi Lokomotív Sport Kör csapata az 1952. október 13-i Falusi Kupa mérkőzésen, Tiszafüred-Kócsi Állami Gazdaság SK csapata ellen az alábbi összeállításban szerepelt: Madarász József (kapus) Szilágyi József Kovács Lajos Szabó Albert Mohácsi László Csontos András Remenyik Kiss Jakab Béla Lajos József Babják Oszkár Tóth Dezső Tartalék: Bohácsi József Amúgy jellemző részletekre derül fény az egyik játékvezetői jelentés­ből. „Jelentem, hogy a pályán sem a gólvonal, sem pedig a kapuelőtér megjelölve nem volt, a kapuk a méreteknek nem feleltek meg, annál ki­sebbek voltak, hálók nem voltak, a felezővonalon a 9 méter sugarú kör nem volt megjelölve, a zászlók megvoltak ugyan, azonban alacsonyak voltak. Mentőláda (felszerelt) sem pedig orvos nem volt. Rendezőség egyáltalán nem volt. Általában itt is, mint a többi helyeken az tapasz­talható, hogy a pályák nincsenek kellőképp előkészítve, valahogy nem tulajdonítanak fontosságot és komolyságot a mérkőzéseknek. Kívánatos lenne körlevélben felhívni az összes egyesületeket a pályák szabálysze­rű kimeszelésére és felszerelésére, rendezőség állítására, mentőláda beszerzésére, meccskönyv beszerzésére, a játékosokat szabályszerű igazolvánnyal kellene ellátni, mert így bárki játszhat és a mérkőzéseknek nincs komoly alapja. A csapatok a kezdés időpontja után 1-2 órás kése­delemmel jelennek meg és ezen késésüket természetesnek veszik. Nem veszik komolyan az egész mérkőzést. A mérkőzés alatt fegyelmezetlenek, s rendezőség, ill. rendőrség hiányában a szabályokat teljes mértékben még alkalmazni sem lehet... Előfordult több helyen - hogy a játékvezetőt nem fizették ki, mégcsak meg sem kísérelték, hogy pénzt szerezzenek, az egész dolog hidegen hagyja őket... Végül jelentem, hogy a Kocsi mér­kőzés alkalmával előfordult, hogy a Tiszafüredi Lokomotív gépkocsijának kellett még a Lovasi tanyáról elmenni Egyekre a Kocsi játékosokért, hogy a mérkőzés lejátszható legyen.”" Az 1952. október 6-i járási Falusi Kupa mérkőzésen a Tiszaszőlősi Köz­ségi SK ellen az alábbi összeállításban szerepelt a Tiszafüredi Lokomo­tív SK: Csabai Sándor Remenyik Antal Mohácsi Lajos Tóth Dezső Csontos András Szilágyi József Remenyik Béla Kiss Lajos Jakab József Koroknál r , r . ., , Farkas Ervin József Tartalék: Bohácsi József 1953 tavaszán is megszervezték a járási labdarúgó bajnokságot. A ver­senykiírást immár kilenc csapatnak küldték ki. A korábbi Falusi Kupán szereplő hét csapat mellett ekkor már a Nagyiváni Községi SK-t és a Tiszaörvényi Községi SK-t is be kívánták vonni a küzdelmekbe, Tisza- szentimréről pedig az újonnan szervezett Traktor SK kapott a verseny- felhívásból.11 12 13 1953. június 21-én a Tiszafüredi Lokomotív SK névsora a Tiszafüred- Kócsi ÁGSK ellen Egyeken az alábbi volt: Csabai Sándor, Kovács Lajos, Mohácsi Lajos, Ella László, Szabó Albert, Bonyik (?) Sándor, Bohácsi József, Remenyik Antal, Szilágyi József, Csányi Mátyás, Farkas Ervin, Halmai János, Balogh Pál.14 Valójában nem ismerjük, meddig működött a Tiszafüredi Lokomotív SK. Több játékosa 1957-1958-ban az akkori Ti­szafüredi Bástya, illetve az újra a Tiszafüredi Petőfi nevet felvevő csapat­ban kezd szerepelni, így arra gondolhatunk, hogy a Tiszafüredi Lokomo­tív SK 1956/57 fordulóján, de lehetséges, hogy már korábban feloszlott. Az 1950-es évek első felében más változás is történt a tiszafüredi sport­egyesületek környékén. 1952-ben ugyanis államosították a Szőlősi úton lévő Wildmann-féle házat és kertet (akkor Lenin, ma Szőlősi út 7.). Ezt kö­vetően, 1953 közepére a sportkör kuglipályája, majd a Petőfi SK irodája15 is a rövidesen Lenin útnak elnevezett Szőlősi útra került. 1953. október 11 SZML XXIII. főfond, 340. fond, 1. doboz. Tiszafüredi Járási Tanács VB Sportosztály iratai 1952., 1953., 1963. Játékvezetői jelentés, 1952. október 13. 12 SZML XXIII. főfond, 340. fond, 1. doboz. Játékvezetői jelentés, 1952. október 6. 13 SZML XXIII. főfond, 340. fond, 1. doboz. 881-23/1953. A Tiszafüredi Járási Testnevelési és Sport Bizottság versenyfelhívása a járási labdarúgó bajnokság kiírására. A dátum nélküli dokumentum 1953 áprilisának első napjaiban készülhetett. 14 SZML XXIII. főfond, 340. fond, 1. doboz. Játékvezetői jelentés, 1953. június 21. 15 A Falusi Szpartakiád Tiszafüredi járási rendező bizottsága 1953. június 5-én már a Petőfi SK székházában tartotta ülését, ahol megállapították, hogy „feltétlenül szükséges az atlétikai pálya használhatóvá tétele, mert mivel jelenlegi állapotában verseny rendezésére teljesen alkalmatlan." Ez a helyszín csakis a Szőlősi úti pálya lehet. 400

Next

/
Oldalképek
Tartalom