Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Történeti tanulmányok - Kertész Róbert: Szolnok középkori templomai

TISICUM XXV. - TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 21-22. kép: A szolnoki Mátyás-kori templom egyik támpillérének lábazati kőfaragványa (Szolnoki Művésztelep, a szerző felvétele, 2016) 23. kép: A jászberényi ferences kolostortemplom északi oldalának támpillérei (a szerző felvétele, 2016) 24. kép: A fegyverneki templom alaprajza és megmaradt tornya Balássy Ferenc 1872- ben készített rajzán (Forster Központ, Tervtár, Itsz. R 1687) (25. kép) A keltezés alapján feltételezhető, hogy a templom boltozásá­nál csillag, vagy hálóboltozatokat is építhettek, azonban ilyenek létére kézzelfogható bizonyítékaink pillanatnyilag nincsenek. Az épület külső formájának megjelenítésénél az ablakok és a mérművek tekintetében, az ugyanebben az időszakban zajló építkezések közül, a gyöngyösi feren­ces kolostor hajójának részletképzését vettük mintául. A szolnoki temp­lom méretét figyelembe véve arányaiban a jászberényihez és gyöngyösi­hez hasonló formálású és méretű, hármas osztású ablakokat építhettek. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy ásatásból, vagy szórványle­letként további olyan adatok kerülnek a látókörünkbe, amelyek tovább pontosíthatják a most felvázolt képet.162 Egy különleges régészeti lelet felbukkanásának köszönhetően nemrég váratlanul lehetőség nyílt arra, hogy mind a templomalapítás időrend­je, mind pedig az építtető személye kapcsán egyaránt állást foglal­hassunk. Bár felirat és évszám hiányában egyértelmű bizonyossággal nem szűkíthető le egyetlen személyre, ennek dacára meggyőző érvek támasztják alá, hogy a várszigeten 20 évvel ezelőtt megtalált, (15/6. kép) vörösmárványból faragott mellvérttöredék Szolnok földesura, Pálóci Imre egészalakos tumbafedlapjához tartozott.163 (26. kép) Pálóci Imrét az ország igazi bárói között tartották számon: 1463-ban, majd 1464-1467- ben pohárnokmester (magister pincernarum regalium), 1471-től 1483- ban bekövetkezett haláláig pedig lovászmester (magister agazonum regalium) volt, egyike azon öt arisztokratának, akik Mátyás uralkodása idején a leghosszabb ideig, 15 évnél tovább viseltek méltóságot.164 Kol­dulórendi és pálos kolostorok hiányában a királyi lovászmestert min­162 KERTÉSZ Róbert-SZŐKE Balázs 2016. 23-24. 163 KERTÉSZ Róbert 2015.264-278.; KERTÉSZ Róbert-D. MEZEY Alice 2015.; D. MEZEY Alice-KERTÉSZ Róbert 2015. A sírkőtöredék azonosítását nemrég Búzás Gergely is elfogadta. Lásd: PROHNENKO, Igor et al. 2016. 11. 164 KUBINYI András 1988. 172., 176-177., 206.; KUBINYI András 1990. 74.; KUBINYI András 2008.28. 374

Next

/
Oldalképek
Tartalom