Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)

Történettudomány - Kertész Róbert: A középkor végi Szolnok és méltatlanul elfeledett földesura: Pálóci Imre

TISICUM XXIV. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY

páron, Csongrádon, Szeren át Szeged felé, onnan pedig Péterváradra.115 (1. kép) A folyó bal oldalán helyi jelentőségű utak kötötték össze az egyes településeket, mint például a Szolnoktól délre található, a várkonyi (Tisza- várkony) réven át elérhető Varsányt/Tiszavarsányt, Kengyelt, a távolabbi Turral/Nagyturral, Békéssel és Gyulával. Egy következő főútvonal Buda felől a pesti réven át - amely a nyugat-keleti irányban utazók legfontosabb átkelőhelye volt a Dunán Hatvanon, Adácson, Kövesden (Mezőkövesd) keresztül vezetett Miskolcra, hogy a Sajó völgyében továbbmenjen Szentpéter (Sajószentpéter) felé. Adácsnál a Gyöngyös felől érkező út csatlakozott be, amely Hevesen át az abádi révhez, illetve a Szolnokra vezető úttal találkozott. A másik nagy út Pest felől, Ceglédet érintve jutott el Szolnokra, ahol az Árpád-kortól adatolhatóan, a Millér-torkolatnál kelt át a Tiszán, (5/3. kép) majd Fegyvernek, Kenderes, Karcag, (Püspök) Ladány vonalon érkezett Debrecenbe.116 (1. kép)

Szűcs Jenő megállapította, hogy a „katasztrofális forráspusztulás miatt” ugyan Szolnok „homályos pont”, de egyike lehetett az egyszerű, falusias hospes-településeknek, vásárhelyeknek, amilyenekből akkor igen sok volt az országban.117 Szolnok tehát a tatárjárást követően sem fejlődött „igazi várossá”. Ez lényegében összhangban áll azzal az általános képpel, amely IV. Béla városfejlesztő politikájának révén a Magyar Királyság településhálózatának átalakulásához vezetett 1242 után. Az átrendeződő árucsere ugyanis új helyi központokat hívott életre, a korai váras helyek, a régi ispáni székhelyek váraljai településeinek többsége pedig elvesztette korábbi jelentőségét, és visszavonhatatlanul „kihullott” a városiasodás tartalékából.118

Ettől eltérő, teljesen más ívű perspektívát vizionált ellenben Bagi Gábor, aki szerint „Szolnok városa a XV. század elejéig királyi birtoknak minősült, majd magánföldesúri kézbe került.”"* Ez a sommás megállapítás koherens Baginak azzal a másik - a jelen dolgozatunk elején kritika alá vett - értelmezésével, amely tényként kezeli azt, hogy a település már az első okleveles említésekor, a XI. századtól kezdődően városként tűnt fel.120 Történész kollégám fenti észrevételeit górcső alá véve azonban több probléma is felmerül. Ha ugyanis hitelt érdemlőek lennének az általa felvázoltak, akkor nemcsak a tanulmányunk első fejezetében, hanem a Szűcs Jenő által rekonstruált kereteket egyaránt szétfeszítenék. Meggyőződésünk viszont, hogy Bagi már a kiindulási pont meghatározásakor komoly hibát vétett, amit tovább tetézett azzal, hogy téves következtetését megkísérelte kiterjeszteni a XV. század elejéig. Az igazság ezzel szemben az - mint ahogy korábban már rámutattunk -, a kora Árpád-kori Szolnok nem lehetett „valódi város”, hiszen nem rendelkezett városprivilégiummal, de maga a terminus sem bukkan fel a levéltári dokumentumokban a településsel összefüggésben.

Szolnok a XIV. században sem emelkedett az „igazi városok” közé. Ellenkezőleg, a vár védelmi funkciójának megszűnésével és az erősség felhagyásával még addigi jelentősége is csökkent. Nem véletlen tehát, hogy amikor I. Károly 1325. június 24-én, Visegrádon kelt oklevelében, a Tisza (Tibiscus) mellett fekvő Szolnokot (Zonuk) elcseréli Kokos - Kokas mes115 BLAZOVICH László 1998.53.; BLAZOVICH László 2002.49.

116 BLAZOVICH László 1998.54.; BLAZOVICH László 2002.50.

117 SZŰCS Jenő 1993.270.273.

118 SZŰCS Jenő 1993.50-54.59-61.

119 BAGI Gábor 2014.171.

120 BAGI Gábor 2000.11.

terrel (magister), amely ezáltal ismételten a királyhoz kerül, a települést faluként (villa) említik.121 Ezen forrás értelmezésekor Bagi Gábort bizonyára az téveszthette meg, hogy Benedek Gyula a szóban forgó oklevelet közreadó publikációjában, illetőleg Szabó László és Szikszai Mihály a villa szót - egyaránt tévesen - városnak fordították.122 Szolnok státusza a XIV. század során nem változott, miként azt a budai káptalan 1380. június 11-i jelentése is bizonyítja.123 Mi több, a következő évszázad elején, az 1407. július 29-én kelt, Szécsényi Frank országbíró által a budai káptalannak írt oklevélben településünket (Zolnok) még továbbra is faluként tüntették fel.124 Selmeczi László éppen 40 évvel ezelőtt megjelent tanulmányában mutatott rá arra, hogy Szolnok fejlődése a tatárjárás előtti jelentőségéhez képest ebben az időszakban nem lehetett számottevő, mert a XIV. században, de még a XV. század elején is faluként emlegették.125 Összegezve az eddigieket levonható az a konzekvencia, hogy a Bagi Gábor által képviseltektől eltérően Szolnok nemcsak az Árpád-korban, hanem az azt követő évszázadban sem tekinthető városnak. Ezenkívül aligha kétséges, hogy a település már a XV. század elejét megelőzően is előfordult magánföldesúri tulajdonban. Mindkét megállapításunkat az 1325, évi oklevél önmagában is alátámasztja. Amennyiben Szolnoknak kiemelt, kiváltságolt jogi státusza lett volna, akkor azt ebben a forrásban libera villa kifejezéssel jelzik, de az is legfeljebb valamiféle mezővárosi pozíció irányába való fejlődés elindulására utalna. Ellenben a tiszta, jelző nélküli villa kifejezés a korszakban egyértelműen falut jelent. Ugyanezen oklevélnél maradva megkérdőjelezhető Bagi azon véleménye is, mely szerint Szolnok „a XV század elejéig” királyi birtoknak tekinthető, ugyanis nyilvánvaló, hogy a települést 1325. június 24-én Kokas mester birtokolta.

A XV-XVI. századi mezőváros (oppidum)

A XV. század első évtizedeiben keletkezett források rávilágítanak arra a tényre, hogy Szolnok elindult a városiasodás útján, és fejlődése komolyabb lendületet vett. A fallal övezett királyi és püspöki városoktól (civitas) eltérően településünk a fallal körül nem vett, döntően földesúri fennhatóság alatt álló mezővárosok (oppidum) meglehetősen heterogén csoportjába tartozott. I. Zsigmond király Szolnokon adta ki azt az 1422-ben kelt oklevelet, amelynek értelmében a mezővárost az alábbi kiváltságokkal ruházta fel: mentesség a harmincad adástól, valamint a szárazföldi és a vízi vámoktól.126 A néhány évvel később, 1429. július 2-án, az ugyancsak Zsigmond által kiadott, Pozsonyban kelt oklevélben az uralkodó parancsba adta az ország valamennyi főpapjának, bárójának, grófjának, várnagyának, nemesének, tisztségviselőjének, továbbá városának, szabad helyeknek, valamint ugyanazok vezetőinek, bíráinak, gondviselőinek, hogy engedjék Szolnokra azon jobbágyaikat, akik törvényes úton oda akarnak költözni. Figyelemre méltó, hogy ebben az utóbbi forrásban már nem oppidumnak, hanem c/V/fasnak nevezik a Tisza-parti települést.127

121 Anjou-oklt. IX. 157.275. regeszta.

122 BENEDEK Gyula 1991.292.; SZABÓ László 1996.49.; SZABÓ László 1998. 28.; SZIKSZAI Mihály 1998.156.; BENEDEK Gyula 2007.24.; SZABÓ László 2010.24.

123 BENEDEK Gyula 2007.31-33.

124 Zsigmond-oklt. II/2.74-75.5649. regeszta.

125 SELMECZI László 1975.31.

126 BENEDEK Gyula 2007.41.

127 BENEDEK Gyula 2007.42-43.

258